Ülök a gép előtt, és próbálom elképzelni Matolcsy György piros pöttyös seggét. Nem mintha nem lenne jobb dolgom, vagy jól esne a gondolat, de miután a nemzetgazdaságunk extrémen szuggesztív tekintetű látnoka piros pöttyös magyar gyermekfenekekről talált beszélni, egyszerűen nem tudok most másra gondolni.

A nemzetgazdasági miniszter Hódmezővásárhelyen, egy lakossági fórumon nyomott egy olyan stand-upot, mint még talán sosem. Elmondta, hogy bizony azt szeretné, hogy Magyarország közép-európai kistigris legyen, ami aranyos, játékos, gyorsan növekvő és sikeres. Beszélt az ország elleni pénzpiaci offenzíváról, buta londoni bankárokról, régi barátairól, halálos támadásról, további Fidesz-ciklusról, macska-egér harcról. Fogai kerítését, nyelvének kapuját el találta az is hagyni, hogy a magyar gazdaság – mely jelenleg olyan szinten van mélyrepülésben, mint egy sztrókos, rövidlátó gólya – szép szóval a technikai recesszió állapotában van. Elmondta: 2011-ben a magyar GDP-nek 4,2%-os többlete támadt, amit a meleg irodákban csücsülő brüsszeli kötekedő bürokraták nem hittek el. „Különleges forrást találtunk, ez pedig a kötelező magánnyugdíj-rendszer reformja volt” – esett ki a szájából a mondat, amit valószínűleg maga sem gondolt komolyan, ha mégis, akkor rég elvesztette a kapcsolatát a valósággal.

 Reform. Emlékszünk a magánnyugdíj-reformra? A 2010-es visszautasíthatatlan ajánlatra? Mikor a kormány szolidan elővezette, hogy vagy átlépünk az állami rendszerbe, ahol egyéni számlákon megmarad az eddig befizetett pénzünk, vagy egyszerűen nem kapunk állami nyugdíjat a közjó érdekében?

Aki nem lépett át, attól végül az állami nyugdíjat mégsem tudták megvonni, hiszen az EU-s jogi kultúrát ilyen szinten nem lehet megtaposni. Ellenben megvonták a korábbi munkabérből fakadó nyugdíjjárulékát a pénztáraknak. Ergo maradhatott ott a megtakarítás, csak egy petákkal nem növekedett. Bevétel nélkül pedig lassanként minden nyugdíjpénztár kihalt, vagy kihal országban. Legutóbb az OTP-é jelentette be, hogy végelszámolást kér maga ellen, ezelőtt nem sokkal az Aegon manyup is az önmegsemmisítést választotta. Így szépszerével minden megtakarítás eljut végül az állami süllyesztőbe. Azt, aki nem viszi át a csődbe jutott pénztárából másik fiókba a pénzét, a végelszámoló átlépteti az állami rendszerbe. Lassanként meg úgysem marad intézet, mert működtethetetlenek.

 Az állami rendszerben pedig semmi más nem vár ránk, mint láthattuk, csak lenyúlás, hiszen ráfáztak azok is, akik első körben átléptek, mert hittek a kormánynak, vagy nem mertek nemet mondani, esetleg nem tudtak/nem akartak a nyugdíjintézetben sorba állni. Idén nyáron – hogy, hogy nem – kiderült: a kormány nem tervezi a nyugdíjrendszer reformját, így egyéni számlás nyugdíjrendszer sem lesz. Történt ez annak dacára, hogy Matolcsy a saját picike szájával azt ígérte: az a pénztártag, aki átlép az állami pénztárba, valamennyi megtakarítását magával hozza, ezt az egyéni számláján írja jóvá az állam.

Az állami nyugdíjszámlán megtakarított összeg pedig örökölhető lesz. Hmm, hát nem így lett. Pont. Ez van, meg a Nemzeti Együttműködés Rendszere. Beszélhetünk gazdasági manőverről, becézhetjük reformnak, hívhatnánk akár szivárványszínű csillámfaszlámának is, a lényeg nem változik: ordas nagy hazugságról van szó. Szemantikailag vizsgálva a dolgot, nettó lopásról beszélhetünk, a reformer Matolcsy pedig eszerint egy tolvaj, aki a magyar társadalom azon hányadát lopta meg, emberek százezreit, akik magánnyugdíjpénztári befizetéssel kívántak gondoskodni magukról öregkorukban. Akinek volt megtakarítása, és átlépett az állami rendszerbe, annak eltűnt a pénze, ergo meglopták. Aki nem lépett át, azt pedig átkényszerítik. Államilag legitimált lopásról volt és van szó, amit akármilyen szép köntösbe is bújtatunk, a lényege nem változik.

Matolcsy belehazudott az ország arcába, és mosolyog. Sőt! Mint azt tudjuk, zseniális nemzetgazdasági miniszterünk a Magyar Nemzeti Bank elnöke is lehet, ha csak a kétharmad világa másképp nem dönt. 

Hódmezővásárhelyen kiderült más is: Matolcsy György a gazdaság mellett a gyermekfenekek rejtelmeinek is avatott ismerője. Elmondta: a magyar gyerekek közül százból harmincnak piros folt van a fenekén születésük után rövid ideig, mint a japánoknak. Jobbján a beszéde alatt folyamatosan vigyorgó Lázár Jánosból – akin látszott, hogy nem hiszi el azt, amit hall – kirobbant a nevetés, és mikrofonba mondta: ez a megállapítás többüknek újdonság, de ellenőrizni fogja. Matolcsy csípőből válaszolt: ha folt nélküli Lázár csemetéjének popsija, hát tegyen már oda egy pici piros pöttyöt.

Szóval most csak ülök, fogom a fejem, nem hiszem el azt, amit látok, és Matolcsy segge lebeg a lelki szemeim előtt azzal a piros pöttyel, ami szerinte és ismeretlen japán tudósok szerint tíz magyar gyermekből három esetében megjelenik a születés után. Mert ugye az igaz magyar seggstigmás. Meg kistigris. Meg helikopter.

 Elfogynak a szavak, az életkedv abszurd sötét kútba zuhan. Nem elég gazdag a magyar nyelv, hogy ki lehessen fejezni Matolcsy György hódmezővásárhelyi beszédének értelmetlenségét, vagy a belőle üvöltő dilettantizmus súlyosságát. Egyszerűen nincs rá szó, csak vaskos, kavargó, keserű méreggé szoruló szomorúság van amiatt, hogy ez a teljesen alkalmatlan ember romlásba dönti az országot – és sajnos nem csak ő dolgozik ezen a projekten.