'12 júl

14

07:54
93
Pornóország hadba vonul

írta: Komjaga

"Tulajdonképpen optimista vagyok - hajtogatta előszeretettel -, elvégre a dolgok alakulása végül a legsötétebb jóslataimra is rá szokott cáfolni" – Claudio Magris

Na, jó, még nem egyből szólnak a harci dobok, a valódi mozgósítás várat magára szeptemberig. Generális Gyuri bátyánk ugyan a Heti Válaszban kifejtette, hogy tartanunk kell magunkat a permanens gazdasági világháborúnkhoz, más különben lópikula lesz itt nem 500 éves terv, meg gazdasági felzárkózás 2035-re, de még kicsit vakációzni megy a folytatás előtt.

Úgyis épp véget ért a rendkívüli ülésszak, nem kell kapkodni, Unortodoxia vezérkara kicsit nyaralni megy a döntő ütközetek előtt, egyesek aksikat töltenek, másokat remélhetőleg kicsit gyógykezelnek is, akár. Aztán megvalósulhat az álom, amiért pornós parlamentestül, Közgépvédő Szent Gabikástól együtt küzdhetünk:

"Úgy döntöttünk, elérjük azt, amire ötszáz éve nem voltunk képesek: fejlett, gazdag és boldog európai nemzetté válunk. Azt láttuk a világban, hogy a történelmi felzárkózás célját 15 és 25 év között érték el a sikeres nemzetek. Ha ennyi idő alatt nem ment, már nem is sikerült. Döntésünk szerint a 2025 és 2035 közötti időszakban kell elérnünk a felzárkózást, különben elakadunk. Nem a semmiből indulunk, ezért 20 évet adtunk magunknak a cél eléréséhez: 2030-ra szeretnénk elérni az akkori európai fejlettséget és életminőséget." – Matolcsy a Heti Válaszban

A csodálatos írásmű ezen pontján, a vidám kedvű olvasó még próbál ellenvetésekkel élni, jó olvasóként vitába keveredni a szöveggel, értelmet tulajdonítani neki, kritizálni. Például felveti, hogy tényleg micsoda boldog európai nemzet voltunk mi 1512-ben (ötszáz éve), de hogy az igazi boldogság csak a fél évezreddel ezelőtti választási évben jött el, Dózsástól, parasztostól. Viva 1514, vajon megáll-e majd két év múlva Gyuri bácsi párhuzama?

Aztán ezeket olvassa:

„A régi világ már birtokba vette az unió központját, ezért a sikerhez vezető önálló nemzeti döntésekért az unióval is nyertes csatákat kell vívni. … eddig két nagy támadást védtünk ki. Az első támadás 2010 nyarától 2011 közepéig tartott, a második 2011 őszétől 2012 tavaszáig. … Sokak szerint az első csata volt a döntő, mások szerint a második. Egyetlen hadjárat ez, mint az 1914-1945 közötti hosszú brit-német világháború.1940. május 10. után vagyunk: az ellenfél már nem győzhet, de még mi sem nyertük meg a szabadságharcot. Előttünk van még két nagy támadás. Mindig a következő csata a döntő.” – Matolcsy ugyanott

Kis adalék: 1940. május 10-én kezdődött a német támadás Belgiumon, Hollandián és Luxemburgon át Franciaország ellen.

Porn_Wars_mato copy.jpgItt, az ekkor már szomorú kedvű olvasó nem próbál meg ellenvetésekkel élni. Csak szeretné, hogy a következő döntő csatában a régi gyógyszermolekulákat legyőzzék az új gyógyszeres terápia anyagai a Gazdasági Generalissimus gyomrában, illetve, hogy találjon magának új terapeutát.

A szomorú kedvű olvasó pár gondolatot próbál végigfuttatni annak apropóján, hogy ez az ember országa pénzügyminisztere, de neuronjai valahol az Ardenneknél kifogynak az üzemanyagból.

A szomorú kedvű olvasó szétnéz a neten, az origo.hu-n ez szerepel ennek kapcsán:

Matolcsy hasonlata annyiban sántít, hogy a hadjárat után már csak Nagy-Britannia maradt az egyetlen hatalom, amely szemben állt Németországgal, és ekkor többen fogadtak volna arra, hogy a britek összeomlanak, mint arra, hogy a németek már nem győzhetnek. – [origo]

Ekkor a haragos kedvű olvasóban felmerül a kérdés: Ez volna a baj? Sántít? Nem tök mindegy, hogy sántít, vagy nem sántít? Nem mindegy, hogy a pénzügyminiszter a konstans 1914-45 Brit-német (!) világháborújában nácinak vagy britnek halucinál-e minket?

Vélhetően kevés lesz az a két hét szabadság.

Főleg, hogy ha arra gondolunk, hogy lassanként hiába menekül a vezérkar, a legfélelmetesebb ellenséggel végül csak meg kell küzdeniük: a valósággal. A valóság, pedig köszönő viszonyban sincs azzal a pszichotikusan dédelgetett illúzióval, amit egymásra licitálva mantráznak:  

"Magyarország azonban más utat jár: mi a nyugdíjakat megvédtük, a béreket nem csökkentettük, hanem emeltük és megszorítás helyett inkább újraszerveztük az országot" – Orbán Viktor a facebook-on, portfolio

"Örülök annak, hogy ez így történt és jó esélyt kaptunk arra, hogy a nyugdíjakat a jövőben is megvédjük, a béreket ne csökkentsük, hanem emeljük, a minimálbért is emelni tudjuk. Sőt, szociális adócsökkentéseket és munkahelyvédelmi akcióterveket hajthatunk végre" – ugyanő, ugyanott 

"2010 közepe és 2011 közepe között, az első évben, megvívtuk és megnyertük az első ütközeteket. Ezzel a következő 20 év első huszadában megalapoztuk a sikerhez vezető eredmények felét. A bankadó bevezetése, a magánnyugdíjrendszer átalakítása és a válságadók bevezetése túlmutat a pénzen: ezek jelentik az első győztes csatákat." – Matolcsy György, szintén a Heti Válaszban

A valóságban az unortodox szabadságharcunk több százmilliárd felesleges kamatkiadást jelent az országnak, mivel hiteleink finanszírozása rosszabb feltételek mentén zajlik az IMF újabb hitele nélkül. A nyugdíjakat meg úgy megmentettük, hogy még a Fideszhez kötődő Századvég Gazdaságkutató Zrt. elnöke is drasztikus nyugdíjcsökkentést sürget, mert a jelenlegi rendszer fenntarthatatlan:

"a kiadási oldalon drasztikusabb vágásra lenne szükség, főleg a szociális kiadások esetében - mondta Heim Péter, a Századvég Gazdaságkutató Zrt. elnöke az M1 Lényeg című közéleti magazinműsorában. A közgazdász szerint a népesség elöregedése miatt szükség lesz a nyugdíjkiadások csökkentésére." – hvg

Isten hozta az elkerülhetetlen valóságban a volt magán-nyugdíjpénztári tagokat. Egyébként a hvg-nek  ugyanott nyilatkozó másik nyugdíjszakértő kiemelte, hogy a nyugdíjak reálértékét eddig is mintegy 30%-al csökkentette a kormány.

kozgep.jpgBár az is igaz, hogy a valóságban ez Selmeczi „Megvédjük és garantáljuk a nyugdíjakt” Gabriellát, vagy a Fideszes képviselőket nem fogja zavarni, ők nem vegyülnek a „néppel”, nem mennek az utcára, hiszen „Az országgyűlési képviselők munkájának fő terepe a Parlamentben van”. Ott gyártják közpénzen a pornós viccet. Magát a pornót amúgy Rogán Antal eltalálta. Annyi különbséggel, hogy az egész ország egy nagy pornó. Egy dolog fix benne a b@szás. Ők elb@sszák, mi meg ráb@szunk. Persze a pornó általában nyereséges, szemben az országgal. 

Így, mindennek tükrében, talán nem is baj, hogy az IMF delegáció július 17-ei érkezésekor se Gyuri, se Orbán nem lesz ott, csak Varga Mihály. Ő különben kémény tárgyalásra számít. Pedig igazából az volna a kemény, ha többiek is „segítenének” neki a „harcokban”.

Itt a végére még csak annyit, hogy az LMP-seket érthetetlen miért piszkálja mindenki. Tény, hogy a mindennapi politikai kommunikáció terén kicsit úgy működnek, mint a cementes zsák az építkezéseken - csak akkor veszed észre, ha cipelik -, de az biztos, hogy demonstrációk tekintetében a legaktívabb és talpraesettebb ellenzéki formáció, ráadásul aktívan használják a közösségi médiát. Egyébként meg kiálltak és felléptek a maguk módján a közpénzek lenyúlása és a teljes dilettantizmus ellen. Ebben a helyzetben lehet választani: örülünk Gyuri generálisnak; otthon üldögélünk és szidjuk a világot, miközben röhögünk az elempéseken meg a láncaikon; vagy támogatjuk az ellenzéki megmozdulásokat. Ennyi.

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Komjaga · http://szabotazs.blog.hu 2012.07.14. 11:54:39

Még feladványként hozzá a következő: ha a középosztály, olyan, mint a pornó, és most kiderült, hogy az LMP is olyan, mint a pornó, akkor az LMP a középosztály, amire a Fidesz épít?

endike · http://barathendre.wordpress.com/ 2012.07.14. 22:09:18

az az igazság, hogy az ilyen nagypofájú menő írások teljesen hiteltelenek

akkor lennének hitelesek, ha az ország eladósításáról is írtak volna az ilyenek szerzői annak idején (azaz azutóbb 20 évben folyamatosan muhahaha)

persze ez hatalmas tabu, a "fejlett" világ nagy tabuja, a magyar "értelmiség"(?) nagy tabuja, amiről el is kell jól terelni a figyelmet

hajrámagyarértelmiség...

Armand-Jean du Plessis 2012.07.14. 22:36:52

@endike: Sokkal kevesebb ilyen írás születne, ha a magyar gazdaságpolitika vezetői kevesebb háborús rizsát engednének el. Vannak helyek, ahol nem hevület kell, hanem átgondoltság.

Lepényhal 2012.07.14. 22:41:06

Matolcsi mélységes hülyeségét nagyszerűen sikerült leírni, azzal teljesen egyetértek.
Amitől viszont kinyílik a bicska az ember zsebében, hogy már megint azzal jöttök, hogy "gazdasági szekértők" szerint a nyugdíjasokat kellene megnyirbálni. "Századvég Gazdaságkutató Zrt. elnöke is drasztikus nyugdíjcsökkentést sürget, mert a jelenlegi rendszer fenntarthatatlan". Te figyelj, nem lehet, hogy ez a Gazdaságkutató cég már 44-ben is létezett (talán akkor még Századközép Gazdaságkutató Zrt. néven) és ők sürgették a zsidók deportálását? Hiszen gazdaságilag milyen racionális elvenni emberek pénzét és hagyni őket megdögleni nem? Tudod mennyi a minimálnyugdíj? Abból kellene elvenni? De a te magánnyugdíjpénztáradat azt ellopták, ugye?

manager2008 2012.07.14. 22:51:42

A háborút is mint a focit eredmény szerint értékelik, és a csaták vagy a gólok kis sikerek lehetnek ugyan, de a kérdés az hogy ki nyeri a háborút illetve a meccset. Ki nyert itt és mit?
Termelni kellene akármit, amit mások megvesznek, és mindegy hogyan csináljuk, a bevétel növekedjen ne a kiadás. Nálunk egy dolog nő de az jobb lenne ha nem tenné :)

prof. DR. Igaz Magyar doctor professor 2012.07.14. 23:04:30

@Lepényhal: Ez így van.
A nyugdíj nem magas, hanem borzasztóan alacsony. MÁR AZ.
Lehet összehasonlítani velünk egy méretű országokkal: Finnek, Hollandok.
Hja hogy ott nem b+szta el a gazdaságot néhány szélhámos idióta?

Nos, igen, a nyugdíjt azt a dolgozók "hordják össze", ők meg egyre kevesebben vannak a csúti ápolt személyesen irányított gazdaságpolitikája következtében.

DarthVader 2012.07.14. 23:30:30

@endike: Na figyelj, te idióta narancsfejű bélféreg: hallottad te mostanában kormány"tényezőtől" az adósságot emlegetni? Ma már más brossúrát kéne olvasnod, a régit már eldobták a főnökeid. Ma már más a kitűzött cél, az adósság senkit nem izgat. Mármint "odafönt".

endike · http://barathendre.wordpress.com/ 2012.07.15. 00:58:32

@Schindlеr Pistája: én dolgozok, te meg mocskolódsz

szenny ember vagy!

P1sty 2012.07.15. 01:02:26

@endike: te vagy a munka hőse, azt már tudjuk! Hajrá! Remélem ma éjjel is dolgozol, tehát sok kommentet tudsz majd nyomni!

Démonmac1 2012.07.15. 01:05:57

Azzal ha trágár szavakat soroltok maximum a szegénységi bizonyítványt sikerül letenni az asztalra.

Démonmac1 2012.07.15. 01:07:04

Bár az ó láb az mióta számít negatív jelzőnek? majdnem az összes ősmagyarnak ó lába volt a sok lovaglástól:)

Démonmac1 2012.07.15. 01:10:48

@P1sty: történelmi tény, szerény értelmű polgártárs:)

P1sty 2012.07.15. 01:26:33

@Démonmac1: akkor kérlek linkelj ide egy hiteles publikációt, ami ezt közli. Köszi.
Ha nem sikerülne, akkor hívhatunk okostojás faszjancsinak?

billy reed 2012.07.15. 01:46:11

@P1sty: Hát, mielőtt a történelemmel kezdene foglalkozni, inkább az etikett-illem-protokoll témakört ajánlanám tisztelt figyelmébe.

Megerősítem Démonmaci1 kommentjét.
Linket nem mellékelek, egy ilyen kiválóan tájékozott elme, mint Ön, bizonnyal maga is könnyen talál szakirodalmat.

gigacherry 2012.07.15. 02:26:10

@endike: Szerintem pedig a Harry Potter akkor lenne hiteles, ha Jézusról is írnának benne, így nem az...

gigacherry 2012.07.15. 02:28:38

@Lepényhal: Ha a magánnyugdíjakat nem veszik el, akkor hosszú távon fenttarthatóbb lenne a nyugdíjrendszer, mert részben az öngondoskodásra épít, nem pedig a jövő generációk munkájára. A helyzet fenntarthatatlanságát már a Századvég is meglátta. Ennyit mondott a blogíró, ennyi az összefüggés.

KömKel · http://komkel.blog.hu/ 2012.07.15. 03:07:23

@endike:
Pár éve kezdett elterjedni a Zinternet, szóval 20 éve nem lehetett még blogokat irogatni az eladósodásról.
Mellesleg mióta elég aktiv a blogoszfréra, pár dolgot sikerült a közfelháborodás hullámát meglovagolva meggátolniuk (Vastagbőr pl). És meg fogsz lepődni: még a szocik idejében is.

Ezért fosnak a főnökeid az internettől, mert ezt kurva nehéz nekik féken tartani. Lehet csak pár százan vagyunk akik "hőbörögnek", de előbb-utóbb elérjük a kritikus tömeget.

neoteny · http://word.blog.hu 2012.07.15. 03:40:58

@gigacherry:

"A helyzet fenntarthatatlanságát már a Századvég is meglátta."

A Századvégnek nem kell választásnak kitennie magát '14-ben; a FIDESZnek igen. Ennek megfelelően a Századvég mondhat akármit, a FIDESZ mindig "megvédi" majd az öregségi nyugdíjakat, hiszen egy szorgalmasan voksoló méretes rétegről van szó. Ugyanez a helyzet a bürokráciával: itt az ideje pénzt tolni beléjük, hogy két év múlva tisztában legyenek azzal, melyik oldalon van megvajazva a kenyerük.

A minimálbér-emelés nem jelent kiadást a kormányzat számára: nem hiszem hogy a köztisztviselők ill. közalkalmazottak minimálbéren dolgoznának. Az pedig hogy a minimálbér emelése szükségszerűen a foglalkoztatottság csökkenéséhez, ill. az árszínvonal emelkedéséhez vezet, nem tudatosul az emberek többségében; ennek megfelelően a kormányzat tetszeleghet "az igazságos jó király" szerepében különösebb költség nélkül.

A polgárok kérdőíves felmérése is okos trükk: egyrészt a közvetlen demokrácia illúzióját hozza létre, másrészt információt közöl a kormányzattal (amit másképpen pártpénzek felhasználásával kellene megvásárolnia piaci véleményfelmérő cégektől), harmadrészt pedig biztonságosan figyelmen kívül hagyható: mindenki, akinek nem a közölt nézetei/vágyai szerint alakul a kormányzati politika, gondolhatja hogy a többi "akar" mást.

Minden valószínűség szerint stratégiai osztogatásba kezd majd a FIDESZ a választási periódus második felében: kevesebb új adót vezetnek majd be, viszont megpróbálják megvenni a különféle rétegszavazatokat. Ha a szavazatok ~53%-ával meg tudták szerezni a parlamenti mandátumok ~68%-át '10-ben, akkor mindenféleképpen nagy számolgatásokban lesznek, hogyan tudnának összekalapálni annyi szavazatot hogy legalább egy kényelmes többségük (mondjuk a képviselői helyek 55%-a) legyen majd a '14-es választások után.

Magyar Vitéz · http://objektivmagyarsag.blog.hu 2012.07.15. 05:31:48

pornóország? Milyen találó!

objektivmagyarsag.blog.hu/2010/04/23/budapest_europa_bangkokja

"Magyarország ugyanis sok más keleteurópai országgal - elsősorban Ukrajnával versengve - piacvezető kurvakivitelben. A világszerte univerzálisan elfogadott magyar lányok igen széles skáláját biztosítja Magyarország évtizedek óta Európa szerencsésebb országaiban, a lepukkant útszélitől a gazdag férjre vadászó érdeknőn át az agyonműtött luxuskurváig. Az Olaszországban immáron nagy múltra visszatekintő digózás, vagy az Arab Emirátusokban történő Dubajozás ma már éppen olyan természetes része a magyar celebek karrierjének, mint amilyen természetes az hogy néhány nagy hatalmú miniszter édes lánya luxuskurva Olaszországban."

Magyar Vitéz · http://objektivmagyarsag.blog.hu 2012.07.15. 05:33:58

Valamint:

"A magyar nép sokszor szidja a politikusokat, amiért kiárulják az országot, de arról kevés szó esik a politikában, hogy maga a magyar nép az, aki kiárulja a saját lányait és asszonyait, amelyiket pedig nem sikerül külföldön értékesíteni, azt eladják itthon, az interneten keresztül. Nem véletlen, hogy a legnagyobb internetes szex chat oldalak Magyarországon működnek. Budapest a pornó fővárosa, Európa Bangkokja. Mi tettük azzá, hát legyünk büszkék rá!"

A viszont látásra!

avanivi/ 2012.07.15. 05:44:23

-unióval nyertes csatát kell vívni....
-eddig két nagy támadást vertünk vissza...
-az első csata volt a döntő.......
-hadjárat.......
-az ellenfél nem győzhet,de még mi sem nyertük meg a szabadságharcot...
-elöttünk még van két nagy támadás....
-mindíg a következő csata a döntő.....
-megvédjük a nyugdijakat és a béreket...
-munkahelyvédelmi akcióterv...
-megvívtuk,megnyertük az első ütközetet....
-az első győztes csata......

Kiemelt szöveg Orbántól és Matolcsytól .
Szerintem is maradjanak,pihenjenek még ,rájuk fér a pihenés :(((
A két nagy hadvezér pihen !
Tényleg meseországban élnek,majd küldünk harci videó játékokat :)))

Még egy-két "győztes csatát,"és romokban az ország.

GlennMiller 2012.07.15. 05:44:26

Matolcsy unortodox gazdasága mint az együtemű motor:
Szív, szuszog, csak ba@szik elindulni.

hy3 · http://n-p.blog.hu/ 2012.07.15. 07:07:40

"Elutazott tőlünk családunk egyik tagja, akit oly hőn szerettünk
Egy Valóság nevű nagybátyám...

S felhasználva az alkalmat, felhívom a család tagjainak becses figyelmét
A szükséges óvatosságra
Mert adódhatnak bajok
Most, hogy én távol vagyok...

És ezzel zárom is soraim, ölelek, csókolok mindenkit
S maradok tisztelettel, Valóság”
S családunk sír meg nevet
Olvasván ezt a nevet"
( Cseh-Bereményi )

ld. még:
okulare.blogspot.hu/2010/05/valosag-nevu-nagybatyam-orban-viktor.html?showComment=1342328539311#c3099298730662408806

rágógumó 2012.07.15. 07:09:49

Szerintem mindenki csak azt kapja, amit a tettei és döntései okoznak, a magyar társadalom erre szavazott, ezt akarta, Matolcsy-t kértétek karácsonyra Viktorkától, hát megkaptátok. Tapsoljatok!.

spinat 2012.07.15. 07:15:51

állítólag aznap mondott le a brit miniszterelnök is, utána meg tudjuk mi jött. Lehet erre gondolt a gyuri.

kormányzó 2012.07.15. 07:34:52

@P1sty:
Szépöcsém!
Csak nem találva érzed magad?

@spinat:
Hogy gyuri mire gondolt,az még az álomfejtőknek is rejtély.

lobster thermidor 2012.07.15. 07:39:54

Ez ám a tündérmese...!
Csak az a baj, hogy Tündérország lakói közben egytől-egyig beledöglenek!
Kivéve persze azokat a narancs-tündéreket, akiknek a hatalmas felcsutka, és ferdeszem, az ő nagy mágusa elég vagyont varázsolt a zsebébe, a többi hoppon maradt tündér szorgos munkájából felhalmozott közös javakból.
Most éppen az égig érő pénzfát rázzák, hogy feneketlen zsákjaikat megtölthessék.

rókafogta 2012.07.15. 07:56:53

A cikkhez nincs mit hozzátennem , csak is a való igazság.Simán leírja Tündérország faszkalap vezetői ténykedését-hogyan kell egy még némileg működő országot tönkretenni és még némileg élő emberektől a maradékot is bezsebelni. A sok narancs-birka meg tömött sorokban hallgatagon vonul a vágóhídra ilyen hamis és hazug ígéretekkel a zsebében ,hogy 2030 ra mi leszünk a boldog erős stb. ország. Szerintem meg 2030 ra csak boldog békés Orbán Viktor és Matolcsy lesz akiknek természetesen Selmeczi nyugdíj védő griffmadár megvédte a nyugdíját( azt a pár ezer nyugdíjat simán ki fogják tudni fizetni a költségvetésből ami nekik jár)

röhögő 2012.07.15. 08:07:38

@Kőmíves Kelemen: endike miközben a hitel ellen hörög, adományokat vár a weboldalán. Szóval érdekes egy figura lehet!

xaverta 2012.07.15. 08:08:45

@lobster thermidor:
"Csak az a baj, hogy Tündérország lakói közben egytől-egyig beledöglenek!"

Ebből is látszik, hogy a magyar egy pesszimista nemzet. Több optimizmust elvtársak, mondta az agresszív kismalac a szakadékba zuhanás közben. Jajgatni ráértek földet éréskor.:)
Ezzel a hozzáállással örök lúzerek maradtok. De nektek még a példa is kevés, hiába sugározzák többen is. De megnyugtatásul elárulom, aggodalomra semmi ok, az optimizmus örök fáklyája, Matolcsi veletek marad. Mert 2 dolog biztos, repülőgép még nem maradt fenn, és Gyurit sem fogják az eszéért elrabolni.:)

röhögő 2012.07.15. 08:09:16

@endike: Dolgozol? Akkor minek kérsz adományokat?

röhögő 2012.07.15. 08:11:12

@P1sty: Látom anyukád szépen megtanított beszélni. Ha már a szippantós megtalált téged latrina ürítés közben, ahova előzőleg anyád pottyantott.

K.Tomoceusz 2012.07.15. 08:15:59

Orbán Viktor az egyetlen hiteles választás és a magyar géniusz.
Egyetlen nagyarányú adócsökkentéssel két éve beindította a gazdaságot, azóta csak dübörög.
Lenyomta az egész világot.

Győzött a gazdasági szabadságharca, úgyhogy most elmegy szabira.

Örvendezzünk.

vasgyuszi 2012.07.15. 08:51:10

Ne ugorjatok egymásnak, menjetek el egy jobb országba, ahol megbecsülnek titeket, ezeket a hülyéket meg hagyjátok magukra a szarjukkal, egyék meg :)

avanivi/ 2012.07.15. 08:57:22

Ezek szerint, ha ezt a hülye szöveget beveszik a szektatagok, bárki lehet miniszterelnök aki hülyeségeket igér.
Indulok a választásokon.
Igérem:
Húsz év múlva felzárkózunk, és lepipáljuk a németeket, svájciakat :)
Ígérem, M.ország lesz a világ vezető gazdasági nagyhatalma, mindenki irigyel és utánoz minket:)
Tíz éven belül lesz + egy millió munkahely:) ez a project folymatban van ...

Igaz, tízenöt év múlva már, a hamut is mamunak mondom és,azt sem tudom megjegyezni ki az aktuális miniszterelnök , de most én nektek megigérek mindent ,és garantálom hogy 30 év múlva így lesz. Ha tudjátok , ellenőrizzétek, hogy igazat mondok:))))
Viktor és Gyuri

dolgozni kék 2012.07.15. 09:05:40

a nyugdíjakat meg fogják vágni az imf tárgyalások után.. addig megemelik, hadd mondhassák, ők emelték, imf megvágta.

Dolgozónép 2012.07.15. 09:05:43

Ez a kommentsor tökéletes képet nyújt a magyar valóságról. Tessék, itt lehet találkozni vele.

northern lights 2012.07.15. 09:16:07

Matolcsy Nemzetgazdasági miniszter úrról következő fogalom jut eszembe: Sámán... :)

"A New Age, az ezotéria jegyében önti a vizet,
Ez egy alternatív szolgáltatás.
Ezo-bio-öko, meditációs vitál, vitál.
Sámán vagyok, igazi sámán, sámán, sámán.
Hallhatod a hangomon, láthatod a dobomon.
Dobom dobom, paripám, paripám,
Dobom dobom, paripám paripám.
Utazom, utazom, a csillagokba utazom.
Már panelházban lakom, az ötödiken.
Alsó világ ura: a gondnok az elsőn
Felső világ urai: Tóthék a hatodikon.
Ne jöjjetek, nem dobolok hosszan, ne jöjjetek.
Ez csak egy tíz perces transz, maradjatok!
Akaratom igája rajtatok!
Utazom, gyorsan utazom
A szellemekkel expressz hadakozom
Áldást hip-hop megadom Pillanat alatt megkapod a magadét.
Csak 5 rongy, olcsó,
De csönget már a ****** Tóth, ennyi vót."

www.youtube.com/watch?v=oBNnEdjPjpc

2012.07.15. 09:28:14

"Ugyanez a helyzet a bürokráciával: itt az ideje pénzt tolni beléjük, hogy két év múlva tisztában legyenek azzal, melyik oldalon van megvajazva a kenyerük."
Tényleg itt az ideje, mert 2008 óta bérbefagyasztás van (sőt, mivel a 13. havi fizetés ugrott, gyakorlatilag nominálbér-csökkenés van), de megnyugtatlak, idén is az elsők között fogadták el a jövő évi bérünk befagyasztását. Másrészről most folyik a járási kormányhivatalok kialakítása, amivel a helyi szintű közigazgatás is Fidesz-uralom alá kerül és valószínűleg egy éven belül mind repülni fogunk, képzettségre, tudásra, tapasztalatra tekintet nélkül, hogy helyet csináljunk "a rokonoknak". Szóval ne legyél biztos a bürokráciának osztott baksisban, inkább csinálnak egy rendkívüli 5%-os nyugdíjemelést, mint hogy 500 forinttal emelkedne a közszféra bére.

manókomment · http://kakofon.blog.hu/ 2012.07.15. 09:34:52

a cikk végén ott az origós nagyságrendű Ez volna a baj? - csuklás: méghogy az országpornó nem nyereséges... ez olyan, mikor a néző azt reklamálja, hogy neki nem volt nyereséges a pornó. mégis ki itt a kOvi, gyerekek? sorakozó kasztingra, ha lóvé kell :P

Brix 2012.07.15. 10:34:28

Az a legnagyobb probléma, hogy Orbánék pornó országot csináltak: ők a rendezők, az állampolgárok többsége meg egy szadista reality pornó részesei. Egy szűk réteg persze álvezkedik, a többiek meg szopnak...Soha nem látott megszorító intézkedések, amit persze nem szabad kimondani, vagy néven nevezni, az adójóváírás eltörlésével százezrek keresnek nettóban is kevesebbet mint korábban, az infáció hivatalosan 5,8 %, elkobzott magánnyugdijak, vidéken a leépített szociális rendszer miatt tengődó tömegek
munka törvénykönyvével megalázott dolgozó embereknek ezután már kevesebb pénz jár ha műszakolnak, 3 hónapra csökkentett munkanálküli ellátás, rokkantak fideszes orvosokkal való vegzálása, adó adó hátán fizetése " söralátét "helyett, cselédvilág a mezőgazdaságban
Ilyen szopatás meg soha nem volt Magyarországon, pornó ez a javából! Napi többször megszívatnak, elég ha belecsúszol egy közlekedési lámpába és máris 100 ezer a büntetés
Magyarországon szadista pornó folyik, amiek úgy tűnik ,demokratikus úton nem is lehet véget vetni

George Sand 2012.07.15. 10:41:50

A pornózás Orbánnal kezdődött: "a középosztály olyan, mint a pornó: nehéz lenne pontosan definiálni, de aki látja, az biztosan tudja, hogy ez az".

Úgy látszik, ez nagy helyet foglal el az agyukban.

P1sty 2012.07.15. 11:03:32

@billy reed: szóval mellébeszélsz. A magyarok ólábúsága csak egy sokat emlegetett rosszindulatú frázis, nem történelmi tény. Pont, mint a nyereg alatti húspuhítás.

Továbbra is várom a publikációt, faszjancsik. Ha történelmi tény, akkor egy hiteles forrást mutassatok.

Egyébként örülök, hogy sikerül magázódni, meg helyesen írni, mert sokaknak ez sem megy. De mindettől még nem lesz igazad. Attól sem, hogy nem írsz le "csúnya szavakat".

dr. Bubó 2012.07.15. 11:40:32

szellemes írás, de

az elempében hinni naívság...
aki médiában szerepel azt a fides tojja...
ojjan ez mint dávid vitéz "ellenzékben" "civilkén"

na ugye... a naív szemlélő róla is azt gondolhatta, hogy mijjen tökös a kis *uzi, kimongya amit gondolunk...

ásványi répacukor 2012.07.15. 11:42:26

@P1sty: Újmagyarkám! Ha ide irsz mosd ki a szádat szappannal! Otthon édesanyáddal lehe hogy tudsz igy beszélgetni, de ha kulturemberek közé jössz válts stilust, ha nem megy maradj
odahaza az elvtársaid biztos birják a dumád!

KenSentMe 2012.07.15. 12:50:16

@neoteny: A kérdőívvel kapcsolatban én egy kicsit keményebben fogalmaznék, egy ilyen kérdőív egyértelműen egy meggyőzési trükk, amit pl. a Aronson és Pratkanis részletesen kielemez a Rábeszélőgép c. könyvében (azt is lehetne mondani, hogy agymosás, de szerintem egy kicsit erős ez a szó). A green peace is csinálta, sok cég is csinálja a reklámkampányában, bár általában sokkal ügyetlenebbül és átlátszóbban.

Nem egyszerűen arról van szó, hogy információt közöl veled a Fidesz. Ha nekiállsz kitölteni, akkor esetenként hosszú perceket töltesz az ő szórólapba írt gondolataikkal összezárva. Miközben azt hiszed, hogy meghallgatnak téged és a te gondolataidnak megfelelő válaszokat kell megtalálnod, valójában az ő válaszaikat ízlelgeted és saját véleményed fog az övékhez hasonulni.

(Jól felépített kérdések esetén szinte megtervezhető, hogy az áldozat mit fog választani, és ha a szerencsétlen egyszer elolvasta, végiggondolta és beikszelte, akkor ezerszer jobban a saját véleményének fogja érezni, mintha csak egy szórólapon olvasta volna futtában vagy a tévében hallotta volna.)

rajnaig 2012.07.15. 12:55:11

Hogy miért utáljuk annyira az LMP-seket? Azért mert:
Ugyebár ők váltópártnak képzelik magukat. Tehát akkor értékeljük őket ehhez mérten úgy, hogy mi lenne, ha most ők kormányoznának. Elárulom sokkal rosszabb lenne, mint a FIDESZ. Aki ilyen mondatokat ír le a saját választási koncepciójában, hogy:
"nagy szén-dioxid-kibocsátó vállalkozások esetében az intenzívebb, termék alapú szénadóztatás, valamint az ezekből befolyó bevételek technológiafejlesztő visszaforgatása és a vonatkozó munkát terhelő elvonások csökkentése lehet az ösztönző a zöld munkahelyek létrehozására. Amennyiben szigorú CO2 kvótákat határoznak meg az energiaigényes iparágak számára, akkor ez a kitelepülés – vagy a megszűnés – veszélyét hordozza magában. Összességében ezek a teljes iparon belül – árbevétel alapján – közel 25%-os
részesedéssel bírnak, a foglalkoztatást tekintve legalább 20%-kal." copyright by LMP zöld élénkítés program

Tehát Schiffer cuki zöld zakójáért beáldoznák a magyar ipar usque 1/5-ét a válság legközepén. De természetesen van megoldás, igaz olyan, hogy Kuszaszem sírva veregetné az LMP-s think tank vállát, hogy végre egy szervezet megérti az ő zsenialitását.

"A kvótaszabályozás alá nem tartozó országokból származó importra szénvám kivetése
lenne szükséges a jelentős versenyhátrány mérséklésére."

No comment, ez kb annyira zseniális ötlet, mint a tranzakciós adó.
Akkor lássuk az LMP adópolitikáját:

"A kiadási oldalon a kereslet-növelés fontos eszközének látjuk a magán- és
középületek állami támogatással megvalósított energiahatékony felújítását, a
közösségi közlekedés fejlesztését, valamint a befektetést a jövő fenntartható
technológiáiba. A költségvetési egyensúly megőrzése mellett is megvalósítható a gázártámogatás csökkentésével, a fővárosi dugódíj gyors ütemű bevezetésével, illetve az ökoadók, valamint az áfa- és a jövedéki adók emelésével."

Mintha ezeket a lépéseket is már valakik meglépték volna. Nade mit is mond az LMP saját költségvetése arról a fránya gázárról, ami miatt "emberek fagynak halálra saját otthonaikban" copyright Schiffer András 2012 február 12

A gázártámogatás leépítése jelentős költségvetési bevételmegtakarítást eredményezhet, ezt azonban nem szabad függetleníteni a fűtésproblematikától. Célszerű lenne egy „Támogatásért felújítást!” program bevezetése, amely egy
átmeneti időszak után a hőszigetelési támogatásra való pályázástól tenné füg-
gővé a teljes összegű támogatás kifizetését (mely utóbbi abszolút összege is
csökkenne idővel). A gázár teljes liberalizációja ugyanakkor veszélyes lehet...

Abba megint ne menjünk bele, hogy aki gázártámogatásban részesül, az hogyan fizesse ki a lakása hőszigetelését, hiszen elvileg azért részesül benne, mert már a gázárat sem tudja megfizetni. Mondjuk, hogy ezt a logikai hurkot elfelejtjük.És igen itt várná az ember azt a virtigli baloldali érvrendszert, hogy azért lehet veszélyes, mert már az ország 1/5-e képtelen fizetni a rezsiköltségeit, és egyébként is az LMP szakított a Kókai gyakorlattal, de ekkor kapjuk az újabb pofont:

"A gázár teljes liberalizációja ugyanakkor veszélyes lehet,
hiszen ezáltal mind több háztartás térne vissza a hagyományos szénalapú
technológiákhoz. Ez történt a gázártámogatás erőteljes leépítésével az utóbbi
pár évben. Érdemes lehet így minden fűtőanyag megadóztatását bevezetni
azok CO2-kibocsátása szerint."

Nesze neked igazságos társadalom, már megint a szénadók. Tényleg Matolcsyéknak hogyhogy ez még nem jutott eszükbe? Nade ne legyünk igazságtalanok, hiszen például stadionok helyett költhetik a pénzünket valami értelmesebb dologra például:

"A megújuló energiaforrásokra vonatkozó átvételi ár mellett gazdaságilag már
ma is versenyképes szélenergia elterjedésének legnagyobb akadálya a köz-
pontilag meghatározott 330 MW-os kapacitáskorlát. A korlát megemelésének
azonban előfeltétele egy működő tartalékpiac a magyar elektromos rendszer-
ben. Ehhez, valamint a megfelelő hálózati infrastruktúra megteremtéséhez így
állami beruházási támogatásokat szükséges elkülöníteni."

Dekódolva drága zöld barátaink olyan erőművek felépítésére költenék adóforintjainkat, amik akkor dolgoznak, amikor a szélkerekek nem forognak, egyébként nem csinálnak semmit. Abba már ne is menjünk bele, hogy az átlagos 20 Ft/kWh átvételi ár helyett 40 Ft/kWh átvételi árú áramot kapna így a lakosság, tehát az elköltött adóforintok mellett az áram ára a duplájára nőne a lakosság számára.

Nade látjuk, hogy az LMP mégiscsak fontosnak tartja a szociális szempontokat, például a munkahelyteremtést, Szabó Rebeka két lakótelepi lichthofos paprikatermesztési javaslatai között nyilatkozik arról, hogy milyen sanyarú a helyzete a magyar közmunkásnak, meg egyébként sem nyújt piacképes szakmát a közfoglalkoztatás

"A folyószabályozás, ártérrendezés tipikusan a nagy élőmunka-igényű közfog-
lalkoztatási programok közé tartozik, és már a New Dealnek is központi eleme
volt. A munkanélküliség mérséklésének céljával fellépő élénkítési programok
továbbra sem nélkülözhetik a nagy munkaerő-intenzitású (köz)munkaprojek-
teket."

Aham, tehát gátat víztározót emelünk, ami megakadályozza az árhullám behatolását városainkba, ráadásul segít a gazdáknak az aszályos időszakok vízigényét kielégíteni, ráadásul a közmunkás eséllyel megtanul egy építkezésen boldogulni, urambocsá még valamilyen gépet is kezelni, ráadásul az ország infrastruktúrája is fejlődik. Támogatom.

"Az ökológiai szempontok előtérbe kerülésével azonban ezek kevésbé
irányulnak a gátak, hidak és egyéb műépítmények létrehozására, hanem
– többek között – az árterek, a táji vízrendszerek helyreállítására az öko-
szisztémák rehabilitációja érdekében. Ilyen például a Vásárhelyi-terv tájgaz-
dálkodási elemeinek megvalósítása, vagy egyéb tájrehabilitációs programok
pl. a Bodrogközben, a Borsodi Mezőségben és máshol."

Hopsz tehát a különbség a Fidesz és a Jobbik közmunkáskoncepciója, és az LMP közmunkáskoncepciója között, hogy az előbbiek a földekre zavarják ki a közmunkást kapálni, az utóbbi pedig az ártérbe. Nagy különbség!!!

De ne legyünk olyan gonoszok ez az irat 2010-ben készült, azóta sokat tanultak a fiúk és a lányok, biztos új, sokkal realistább ötletekkel rukkoltak elő 2011-ben:

2010 Zöld megegyezés program: "... a bevételi és kiadási oldalt együttesen érintő, hozzávetőleg összesen 750 milliárd forintnyi átcsoportosítás segítségével megvalósítható az éves szinten 80–85 milliárd forintos élénkítést generáló, 3 év alatt 250 milliárdos,
ám a költségvetési egyenleget még rövid távon sem rontó új „zöld egyezség”
program."

Munkát levegőt: Az LMP 2012 évi alternatív költségvetése: "Egyenlegromlás összesen: 783 milliárd Ft."

Hoppá, csak én látom úgy, hogy a két összeg között csak az inflációval növekedett, úgy, hogy a 2012-es költségvetési javaslatukban "mintegy 200 milliárd forintnyi többletforrást vonna be az oktatásba, az egészségügybe és a szociális ellátórendszerbe", ami tételnek nyoma nincs a 2010-es verzióban? Egyébként is mi lehet ez az atavisztikus vonzódás ehhez a reálértéken számolt 750 milliárdhoz? (Jobbik énem arra gondol, hogy ezen két dokumentum közül az egyiket egy címeres pancser írta, és valahol többszáz milliárd forint hiba van a kettő között, amit remélhetőleg utólag javítottak. Gonoszabbik énem akár arra is gondolhat, hogy pont ennyi pénzt szeretnének látni bizonyos gazdasági körök az LMP örök hálája gyanánt egy esetleges választási győzelem után.)
Bezony gyerekek ez az LMP, és ezt nem én állítom róluk, hanem ők magukról. Néha talán jó lenne nem csak vakhittel törni előre, hanem utána is nézni a leláncolós fazonoknak, erkölcsi fároszainknak, akik olyan tiszták, mint a ma hullott hó.

Talicska Lajoska 2012.07.15. 13:07:58

LMP-re bízni az országot? Az lenne csak az igazi elkúrás!
Melyiküket tudnátok elképzelni miniszterelnökként, vagy miniszterként?
Dilettáns opportunisták.

dr. Bubó 2012.07.15. 13:09:16

@Talicska Lajoska: és a mostaniak? ezek grál lovagok? gerinces hozzáértő nembűnöző társaság:)

Brix 2012.07.15. 13:26:48

@Talicska Lajoska: Róna Péter volt az LMP miniszterelnök-jelöltje, de van számos alkalmas jelölt akkor a jobboldalon is, pl: Bod Péter Ákos
Ha dilettantizmusról és opportunizmusról beszélünk ,akkor a non pluss ultra a fidesz. Őket nehéz lenne überelni ebben.

lobster thermidor 2012.07.15. 13:33:02

@xaverta:

Tanuld meg, hogy a mese írójára soha nem vonatkoznak a mesében leírtak!
Ahogy orbán, és matolcsy szemüvegén keresztül is egészen más képet mutat a világ, mint amilyen a valóságban.

Talicska Lajoska 2012.07.15. 13:37:31

@Brix: Róna Péter tudása, világlátottsága nem kérdés. Sajnos már 70 éves, és egy emberre egyébként sem lehet kormányzást építeni.
Szabó Rebekára mit bíznál? Én a kutyámat sem.

Talicska Lajoska 2012.07.15. 13:41:38

@dr. Bubó: A mostaniakról nem beszéltem. Az önmagáért beszél amit csinálnak.
A kérdésem továbbra is az:
Melyiküket tudnád elképzelni miniszterelnökként, vagy miniszterként?

dr. Bubó 2012.07.15. 13:46:52

@Talicska Lajoska: minden politikus BŰNÖZŐ...

gerinctelen tehetségtelen HITVÁNY csürhe...

ergó ha az uccáról behívsz egy átlag tisztességes embert,
akkor egyel már előrébb vagy mert legalább nem lop...
az hogy ért e hozzá az meg nem különbség adott esetben...

Talicska Lajoska 2012.07.15. 13:52:02

A pornó tényleg nagyon foglakoztatja a fideszesek gondolatait mostanában.
Kielégítőbb szexuális életet kívánok mindegyiknek!
Az ország is előrébb lenne, ha feleségeikkel lennének elfoglalva, és nem az ország elkúrásával.

Talicska Lajoska 2012.07.15. 13:53:22

@dr. Bubó: Egy átlag tisztességes ember az utcáról nem képes bekerülni a parlamentbe.

Húsleves 2012.07.15. 14:28:15

@gigacherry:
Én meg annyit mondtam, hogy azok az emberek megdolgoztak a nyugdíjukért. Nekik nem volt választási lehetőségük, csak 99-ben, amikor négy igennel szavaztak a változásra. Akkor ugyezek a magukat közgazdásznak nevező fasszopók azt hazudták nekik, hogy a demokráciában minden jobb lesz, mert a kapitalizmus jól működik, fenntartható, gazdaságos. Szó nem volt olyanról, hogy a kapitalizmus azért gazdaságosabb, mert hagyjuk megdögleni a nyugdíjasokat és a betegeket. Ezeknél még Kádár is jobban gazdálkodott. És ismétlem: a ti "logikátokkal" a zsidók deportálása abszolút racionális döntés volt.
Azt pedig sejtettem, hogy a magánnyugdíjpénztárral kapcsolatos hasonlatom nem fog tetszeni az olyanoknak, akik sokallják a 28 ezer forintos minimálnyugdíjat azoktól, akik egész életükben dolgoztak.

hun-gary 2012.07.15. 14:28:52

hányinger ez a blog. Undorító és rendkívül primitív.

SecretGhost 2012.07.15. 14:59:23

ez mind szép és jó kedves emberek, de akkor ha nem jo a jobb, a bal, meg a liberalis mi legyen??? hogy oldanátok meg a gondokat? annyira nagy ász mindenki...

Húsleves 2012.07.15. 16:08:33

@SecretGhost:
Először talán tisztázni kellene, hogy kinek mi a jobb, a bal meg a liberális.
Most ugye egy állítólagos konzervatív párt van hatalmon, amelyik korábban azt ordítozta a parlamentben, hogy "Csuhások, térdre, imára!". A vezetőjük, Orbán Viktor azért nem támogatja a besúgólisták nyilvánosságát, mert szerinte azok a besúgók a megfélemlítés hatására lettek besúgók. Példaként hozza fel a saját esetét, hogyan próbálták őt beszervezni, nem sokkal azelőtt, mielőtt (talán büntetésből?) mindjárt ki is ruccanhatott Angliába liberalizmust tanulni.
Na és a másik oldalon a ballibek vannak ellenzékben, akik egyszerre rasszistáznak és genetikai alattvalóznak, ugyanakkor dicsőséges kormányzásuk idején nemcsak tudtak a romagyilkosságokról, hanem sofőrt is adtak hozzá képzett titkosszolgálati ügynök személyében. Azután elkészítették a megható filmjüket a rasszista magyarokról, aminek hatására a németek elhalmozták őket jutalmakkal.
Azt, hogy hogyan is alakult ki ez az érdekes jobb és bal, talán ez az írás világítja meg legjobban:
www.kibulizottorszag.net/

2012.07.15. 17:19:44

@Húsleves:

Csak egy kérdés: a lepényhal az szereti a húslevest? ;)

2012.07.15. 17:21:53

@SecretGhost:

Mindegy, hogy jobb, bal vagy liberális ez nem számít.
Mindegyik esetben egyszerűen háttérbe kell szorítani a politikai döntéseket.

Komjaga · http://szabotazs.blog.hu 2012.07.15. 18:05:32

@P1sty: Káromkodásláncokból álló kommenteket légyszíves ne küldjetek, jó párat kimoderáltam az elején és ezt tartani is fogom. Nyugodtan jöhet bármilyen vélemény ami normális, de a káromkodásokat továbbra is le fogom szedni.

Komjaga · http://szabotazs.blog.hu 2012.07.15. 18:15:21

@Lepényhal: csatlakozok gigacherry-hez, alapvetően arra gondoltam, hogy a MANYUP pénzek lenyúlásával hosszú távon döntötték be a nyugdíjrendszert, a részben óngondoskodásból álló nyugdíjak finanszírozhatóbbak lettek volna hosszú távon, hiszen azt már rég lehet tudni, hogy a nyugdíjas-munkavállaló arány romlik az országban.

Komjaga · http://szabotazs.blog.hu 2012.07.15. 18:24:37

@northern lights: ezt tényleg lehetne Gyuri személyes himnusza :D

Komjaga · http://szabotazs.blog.hu 2012.07.15. 18:34:30

@dr. Bubó: Valahol persze igazad van, mert a politika az politika és igen kevéssé lehet más, de alapvetően nem is kampány célzattal említettem meg az LMP-t. Pusztán arra akartam felhívni a figyelmet, hogy valamiért trendi lett az LMP-sek ellen kampányolni, lesajnálni az akcióikat, holott alig van szerveződés aki aktívan tenni próbálna a kormányzati túlkapások ellen. Röghöz kötés, nyugdíjsöprés, Közgép land, adó cunami, az egészségügy kicsinálása és sehol érdemi társadalmi tiltakozás. Jelenleg inkább támogatni kéne a tiltakozásokat, mint cinikusan lesajnálni.

Húsleves 2012.07.15. 18:43:30

@MikeBoy:
Amikor beírtam a választ, akkor vettem észre, hogy a másik levelezőmbe vagyok belépve.

Komjaga · http://szabotazs.blog.hu 2012.07.15. 18:47:42

@rajnaig:
sok mindenben igazad van a kommentedben, de ahogy írtam alapvetően arra gondoltam az írásomban, hogy a jelenlegi helyzetben támogatni kéne az őrületes kormányzati túlkapások, igazságtalanságok elleni fellépéseket nem trend szerűen letorkolni. Amiket felsorolsz tervezett programpontok (most gonoszan idézhetjük: „más a választási program és megint más a kormányprogram"), tehát egy - sok esetben problémás - elképzelés. Ezzel szemben ami az országban jelenleg zajlik az nem elképzelés, az a valóság. Sajnos. Még egyszer nem programokról akartam vitatkozni, csak felhívni a figyelmet, hogy nincs értelme támogatni a tiltakozások elbagatelizálását.

Húsleves 2012.07.15. 18:58:43

@Komjaga:
Csakhogy amíg az öngondoskodó rendszerre átállás meg nem történik, addig a kieső bevételt máshonnan kell finanszírozni. Ha pedig máshonnan finanszírozzuk, akkor ne nevezzük öngondoskodásnak.
Ez persze nem azt jelenti, hogy amit a FIDESZ csinált az jó, csak a szokásos történt, hogy az egyik oldal baromságait a másik oldal még nagyobb baromságokkal tromfolja.
És ez sem ok arra, hogy "gazdasági" szempontokra hivatkozva elvegyük amúgy is szűkösen élők maradék pénzét (itt nyilván nem a Biszku félékre gondolok).
Érdekes felfogás uralkodik nálunk - aki az égadta világon semmit nem tud, sőt, olyan hülye, hogy azt hazudja, Panamán szerzett doktorit nyelvtanulás mellett - csak éppen a cirkuszi porondmesterre emlékeztető homály pofáját adja ahhoz, hogy "Bokros csomag" néven elvegyék az emberek pénzét, azt nálunk ajnározni szokás, hogy mekkora zseni. Pedig ehhez nem sok ész kell. Ahhoz kellene ész, hogy úgy vezesse valaki a gazdaságot, hogy az emberek javára váljon. Ahogyan étterembe se azért mész, hogy eléd tegyenek egy tányér szart, és megmagyarázzák, hogy az így gazdaságos.

2012.07.15. 19:32:38

@Húsleves:

"Ahhoz kellene ész, hogy úgy vezesse valaki a gazdaságot, hogy az emberek javára váljon."

Furán fog hangzani neked, de a manyup bevezetése pont ilyen volt (no persze a törvényileg szabályozott költségei már döcögtek), mert:

"Csakhogy amíg az öngondoskodó rendszerre átállás meg nem történik, addig a kieső bevételt máshonnan kell finanszírozni."

A költségvetés kiadási oldalának minden egyes Ft-ját finanszírozni kell valahonnan. És a költségvetés kb. 3%-t kitevő manyup megtakarítás évente többszörös előnnyel bírt.

Húsleves 2012.07.15. 19:43:12

@MikeBoy:
Ezt így szépen sikerült elbagatellizálnod, de az, hogy mást is finanszírozni kell, nem jelenti azt, hogy ez nem volt plusz teher.
És milyen előnnyel bírt?

Húsleves 2012.07.15. 19:45:51

@MikeBoy:
Amúgy, hogy félre ne értsük egymást, nem vagyok a magánnyugdíjpénztári rendszer ellen (igaz, hogy mellette se). Azért hoztam fel kontrasztként példának, mert bírom az olyanokat, akik simán elvennék az amúgy is szűkösen élő nyugdíjasok pénzét, miközben rinyálnak, hogy ellopták a magánnyugdípénztári megtakarítását.

Komjaga · http://szabotazs.blog.hu 2012.07.15. 20:03:39

@Húsleves: Igazából azt nem értem, hogy miért gondolod az írásom alapján, hogy támogatnám azt az elképzelést, hogy csökkenteni kéne a nyugdíjakat. Szerintem is iszonyú következményei lesznek, ha az amúgy is alacsony nyugdíjakat tovább csökkentik, mert lassanként a kispénzű nyugdíjasok választhatnak, hogy éhen halni, megfagyni vagy épp gyógyszer nélkül szeretnének inkább meghalni. Azért a Manyupra hegyeztem ki a bejegyzésben, mert annak kapcsán volt a leghangosabb a PR, hogy ezzel majd most jól megvédjük a nyugdíjakat. Mintha egyébként a magán-nyugdíjpénztári tagok nem fizettek volna az államnak is nyugdíjjárulékot.

Húsleves 2012.07.15. 20:11:19

@Komjaga:
Mivel te írtad a cikket, azt hittem a te hozzáállásodat is tükrözi, de ha nem, akkor csak örülni tudok neki. A magam részéről azt tartanám a leggazdaságosabbnak, ha az összes MSZP-s meg FIDESZ-es barmot, aki idejuttatta az országot, alternatív tüzelőanyagként hasznosítanák.

Húsleves 2012.07.15. 20:12:09

@Komjaga:
Természetesen a politikusokra meg a holdudvarukra gondolok, nem a megvezetett szavazókra.

Komjaga · http://szabotazs.blog.hu 2012.07.15. 20:26:44

@Húsleves: Igen én írtam a cikket, ami tükrözi is a véleményem :), ha nem így volna akkor, vagy kezelnének, vagy lehetnék én is miniszter mondjuk. Azonban a bejegyzésben is az van leírva, hogy azt ígérték, hogy megőrzik a nyugdíjak értékét és nem tették és ez rossz. Szóval nem értem, hogy miért gondoltad, hogy nekem nem problémás a nyugdíjak csökkentése.

2012.07.15. 20:33:56

@Húsleves:

"de az, hogy mást is finanszírozni kell, nem jelenti azt, hogy ez nem volt plusz teher."

Nos nem én esetem át a ló túlsó oldalára, hanem te vagy az egyik oldalon. Én rajta ülök bocsi. ;)
Nem írtam azt, hogy ez NEM PLUSZ teher. Azt írtam, MINDEN TEHER.

A manyup működésileg veri a felosztó kirovó rendszert, remélem ebben nincs vita.

Az átállás időszakára mi a jellemző?
Ahogy, írtam a költségvetés 3%-át (kb. 3%-on állt volna be, mert már el kezdtek volna nyugdíjat fizetni a manyupok, aztán ez visszaesett volna később nullára) kitevő részt gyakorlatilag átteszed a nyugdíjrendszerbe, míg meg is takarítasz ennyit, ergo több nyugdíjat nem fizetsz.
Ez a pénz egy 13. és 14. havi nyugdíjnak megfelelő összeg kb. Ha belegondolsz volt 13. havi nyugdíj is az emút nyóc évben, ami már megszűnt.

Tehát a költségvetés 3%-át megtakarítod évente.
Előnyök:

1.
Ennek a pénznek a fele (nagyjából ennyi volt a befektetési arány) támogatja az állampapír piacot.
Ami egy technikai dolognak tűnik elsőre (az-az simán le is vonhatnánk, mint kiadás), de ennél több, mert a felhalmozás során a jelentős állampapír kereslet a manyupok oldalán biztosan segít alacsonyabban tartani a hozamokat ahhoz képest, mintha nem lennének.

2. A pénz másik fele ilyen olyan amolyan módon akármilyen befektetéseken keresztül a gazdaságba áramlik és mondhat bárki bármit, annál biztosan jobb hatásfokkal, mint ahogy politikusaink költenék bármire.
És itt jön a:

3. A költségvetést ezzel a "teherrel" kell tervezni, amiből az következik, hogy mivel egy manyup nélküli 3% hiányos költségvetés pl. biztosan rosszabb egy manyupos 3% hiányos költségvetésnél (remélem tiszta, hogy miért, egyébként 4%-osnál is rosszabb), ezért megfogja politikusokat abból a szempontból, amiből egyébként nagyon nehéz amit úgy hívunk költségvetési hiány.

Hátrány az, hogy a GDP biztosan csökken valamelyest.

Gondolj bele!
Az emútnyóc év valóban sikertelen gazdaságpolitikájához képest, ha a nyugdíjrendszert nézed, akkor a mai költségvetések a kiadási oldalon megszabadultak HÁROM HAVI NYUGDÍJTÓL!!!
Ez a kb. 600 milliárd Ft az éves kamatkiadásainknak majdnem a fele!
Magyarul Gyurcsányhoz képest Orbán úgy tervezheti az ország költségvetését ceteris paribus (minden más tényező változatlan), mintha az államadósság 40%-on lenne!
Hol jelentkezik ez a hatás ilyen mértékben, mert én nem látom!

Azok, akik ezt a pénzt és egyszeri vagyont és annak elköltését magukhoz vonták, olyan POCSÉKUL és KORRUPTAN dolgoznak, hogy annak a pénznek bárhol máshol jobb helye van, némi túlzással.

Húsleves 2012.07.15. 21:09:13

@MikeBoy:
Most leírtad ugyanazt, amit már ezerszer leírtak mások is. Nem estem át semmilyen oldalra, a plusz teher, az plusz teher. Éppen elkezdődött volna a visszafizetés? Hány embernek? Kevésnek. Igen sokára futotta volna ez ki magát. És ha nem innen vették volna el a pénzéhes politikusok a pénzt, akkor máshonnan. A különbség a kettőnk szemlélete között valószínűleg abban van, hogy én ezt csak egy lenyúlásnak tartom a sok közül, kezdve ott, amikor a dicsőséges rendszerváltás idején az OTP (akkor még gyakorlatilag "a bank") az alkotmánybíróság felhatalmazásával utólag megváltoztatta a szerződéseit. Az alkotmánybíróság indoklása rendkívül egyszerű volt, így kezdődött: "Rendkívüli gazdasági helyzetben...". Így adtak zöld utat az egyetemeken demokráciáról meg népfelségről papoló Sólyom László féle gerinctelen férgek gyakorlatilag mindenre, akkorra és a jövőre nézve.
Ráadásul maradjunk annyiban, hogy kormányzati interpretációtól függetlenül sajnos tényleg úgy tűnik, hogy a magánnyugdíjpénztárak nem éppen a jó gazda gondosságával jártak el. Ha már öngondoskodásról beszélünk, akkor jobban jártam volna közönséges banki lekötéssel is. Az külön tanulságos volt, hogy a rekordnyereséget ünneplő AXA biztosító ügyfelei semmiféle hasznot nem zsebelhettek be. Azok után amiket itt a "rendszerváltás" óta nemcsak politikusok, hanem nagy cégek is megengedtek itt maguknak, ugyan miért vagy te abban olyan biztos, hogy nyugdíjba menetelkor megkaptad volna azt a pénzt, és nem egy felszívódott biztosító ki nem fizetett ügyfeleként perelgethetsz?
Valahol leírták, hogy Angliában van egy népszerű matematika feladat, miszerint Mr. Smith 100 éve betett 1 fontot a bankba, amely azóta kamatozott, és a gyerekek csak ámulnak a végén, hogy Mr. Smithnek mennyit fialt az az egy font. Aztán leírta a szerző, hogy Magyarországon legalább négyszer vették volna el ezt a pénzt különféle "rendkívüli" indokkal.
A MALÉV is megtehette hogy felszívódott, úgy, hogy sunyi módon még előző nap is árulta szépen a jegyeket.
Úgyhogy szerintem ha ennyire tisztában vagy a korrupciós viszonyokkal, akkor ne legyél te olyan biztos a magánnyugdíjpénztárban se.

2012.07.15. 21:38:34

@Húsleves:

Azt kell mondjam tévedésben vagy.
Először is a saját gondolataimat írtam le!
De, ha mások leírták attól még igaz marad. Nem is próbáltad cáfolni!

"Éppen elkezdődött volna a visszafizetés? Hány embernek? Kevésnek."

Irreleváns. A lényeg, hogy amint a kifizetések kezdődnek, onnantól nem vagy csak kis mértékben nőhet a kiadási oldal, vagyis a 3% az 3% marad, de ha felmegy 4%-ra, akkor sincs semmi. Egyébként kevésnek, de minden évben egyre többnek!

"És ha nem innen vették volna el a pénzéhes politikusok a pénzt, akkor máshonnan."

Szintén irreleváns, sőt a bullshit kategória. Minél kevesebb pénz felett rendelkezik politikus, az annál jobb! Ennyi!

"A különbség a kettőnk szemlélete között valószínűleg abban van, hogy én ezt csak egy lenyúlásnak tartom a sok közül"

Irreleváns, hogy minek tartod! :))) Főleg, mert nem az!
A kakaóbiztos számítógép vagy stadionbeléptetők vagy akár a Kossuth tér felújítása most vagy stadionépítés most, vagy a Tocsik ügy, ezek lenyúlások. Ehhez képest a manyupot lenyúlásnak nevezni egy röhej.

"OTP (akkor....."

Irreleváns, semmi köze a témához.

"Ha már öngondoskodásról beszélünk, akkor jobban jártam volna közönséges banki lekötéssel is. Az külön tanulságos volt.....AXA...."

Ez nem érv a manyup rendszerre való átállás ellen és nem cáfolja egyik érvemet sem!
Sőt még azt sem, hogy a pénz így is jobb helyen van a manyupoknál, mint a politikusoknál! A hozamokról lehetne vitatkozni, és nem sikertörténet a reálhozam (a 10+ éves mnypseknél szerintem gyakorlatilag mindenkinek volt és egy manyup ugye 40 év), de itt most nem erről van szó!

"Valahol leírták....Mr Smith"

Függetlenül attól, hogy itt már nem is értelmezhető, minek írtad ezt, de mégis, mi a végkonklúzió?
Hagy Mo-n politikusaink csináljanak a pénzzel azt amit akarnak? Mert egyébként a manyupnál ugye kikerül a kezükből! De majd úgyis visszalopják? Tehát meg se próbáljuk?

"Úgyhogy szerintem ha ennyire tisztában vagy a korrupciós viszonyokkal, akkor ne legyél te olyan biztos a magánnyugdíjpénztárban se. "

Ez megint mi? A manyup mit fog megtenni? Elsikkasztja a pénzt?
Az összes pénzintézet közül a manyupok messze a legbiztonságosabbak, mert a legjobban ellenőrzöttek.
Itt nincs korrupció, max bűncselekmény lehet. De, ha attól félsz, hogy lesz, akkor ne tartsd a pénzed bankban sem!

2012.07.15. 21:59:05

@Húsleves:

"Nem estem át semmilyen oldalra, a plusz teher, az plusz teher. "

A PLUSZ szó ebben az esetben politikai lózung!
Egyszerűen meg kell tervezned a költségvetés kiadási oldalát.
Ha vágnod kell belőle 400 mrd t-ot, akkor azt vágd, amit érdemes.
Azt mondani, hogy ez legyen a manyup, mert az PLUSZ teher, egy teljesen ostoba érv!

Húsleves 2012.07.15. 22:06:20

@MikeBoy:
Irreleváns, irreleváns, irreleváns, irreleváns. Na akkor most én is jól megcáfoltalak a tiedéhez hasonló zseniális érvekkel.
Azonkívül én is el kell hogy mondjam, tévedésben vagy. Na látod, ez is ilyen egyszerű.

Ne tudom hogy neked miért irreleváns, hogy néhány embernek már majdnem elkezdtek nyugdíjat fizetni, szerintem nem az. Az egy dolog, hogy egy bizonyos költség nő vagy csökken, adott pillanatban az számít, hogy van egy összeg, ami nem folyik be, tehát máshonnan kell elvenni. Ezt még csűrheted csavarhatod, akkor se mindegy, hogy havonta leperkálsz a fizetésedből ötvenezret, de szerinted nincsen semmi gond, mert jövőre 100 forinttal csökken.

Leírtam neked, hogy az alkotmánybíróság, a "demokratikus fék" Magyarországon inkább antidemokratikus gázpedálként működik, ha ez emberek pénzének lenyúlásáról van szó. Nálunk a rendkívüli gazdasági helyzetre való hivatkozás mindenre feljogosítást ad.
A bankba én döntöm el hogy beteszem-e a pénzt, akkor teszem át másik bankba, amikor akarom, stb., tehát nem teljesen jó a párhuzam. De nem is teljesen rossz, mert voltak itt bankok körül is érdekes dolgok.

"Hagy Mo-n politikusaink csináljanak a pénzzel azt amit akarnak? Mert egyébként a manyupnál ugye kikerül a kezükből! De majd úgyis visszalopják? Tehát meg se próbáljuk?"
Hadd juttassam eszedbe azt az apróságot, hogy éppen az nem tetszik neked, hogy már vissza is vették, vagy ha neked úgy jobban tetszik, visszalopták. Ilyen egyszerűen. Akkor most mi az amit nem hiszel el? Hogy 3 nappal a nyugdíjba vonulásod előtt nem merték volna megtenni?

"Ez megint mi? A manyup mit fog megtenni? Elsikkasztja a pénzt?"
Ezt kivételesen jól értetted, pontosan erre gondoltam. És még az sem lesz teljesen korrekt, ha esetleg majd kifizeti helyettük más, mert annak a láncnak a végén mindenképpen az adófizető áll. Ha a bankszövetség kárpótol, akkor azt is a mi pénzünkből kell majd talpraállítani.

Húsleves 2012.07.15. 22:08:36

@MikeBoy:
"Azt mondani, hogy ez legyen a manyup, mert az PLUSZ teher, egy teljesen ostoba érv!"
Higgadj le faszikám, ez csak egy blog, itt nem ver szájba senki ha leostobázod, de nagyfiú se leszel tőle.

2012.07.15. 22:16:25

@Húsleves:

Ott az első beírásomban még pontokba is szedtem érveket!
Cáfoltál egyet is? Nem!
Esszét írtál, meg Mr Smith, meg MALÉV meg OTP.
Ha vitázni akarsz, azokra reagálj, amit írok, mert nekem erre nincs időm!

Én most itt egyre fogok:
"Ne tudom hogy neked miért irreleváns, hogy néhány embernek már majdnem elkezdtek nyugdíjat fizetni, szerintem nem az. Az egy dolog, hogy egy bizonyos költség nő vagy csökken, adott pillanatban az számít, hogy van egy összeg, ami nem folyik be, tehát máshonnan kell elvenni. Ezt még csűrheted csavarhatod, akkor se mindegy, hogy havonta leperkálsz a fizetésedből ötvenezret, de szerinted nincsen semmi gond, mert jövőre 100 forinttal csökken."

Áruld már el nekem, hol csatlakozik ez azokhoz amiket írtam és mi az összefüggés, konkrétan mit cáfol és hogyan?
Csak ezt fejtsd ki!

Segítségként felhívom valamire figyelmedet újra:

"Egyszerűen meg kell tervezned a költségvetés kiadási oldalát.
Ha vágnod kell belőle 400 mrd t-ot, akkor azt vágd, amit érdemes.
Azt mondani, hogy ez legyen a manyup, mert az PLUSZ teher, egy teljesen ostoba érv! "

2012.07.15. 22:19:58

@Húsleves:

"Higgadj le faszikám, ez csak egy blog, itt nem ver szájba senki ha leostobázod, de nagyfiú se leszel tőle. "

Attól még ostoba érv marad! ;)
Utolsó kérdés, csak erre válaszolj:
Például a debreceni stadion építése PLUSZ teher vagy sem?

2012.07.15. 22:30:42

@Húsleves:

Közben még elolvastam ezt is, hagyjuk mert elveszel a saját világodban:

"Hadd juttassam eszedbe azt az apróságot, hogy éppen az nem tetszik neked, hogy már vissza is vették, vagy ha neked úgy jobban tetszik, visszalopták. Ilyen egyszerűen. Akkor most mi az amit nem hiszel el? Hogy 3 nappal a nyugdíjba vonulásod előtt nem merték volna megtenni?"

Elárulom neked, hogy ez:

"Ahhoz kellene ész, hogy úgy vezesse valaki a gazdaságot, hogy az emberek javára váljon."
Furán fog hangzani neked, de a manyup bevezetése pont ilyen volt (no persze a törvényileg szabályozott költségei már döcögtek), mert:
"Csakhogy amíg az öngondoskodó rendszerre átállás meg nem történik, addig a kieső bevételt máshonnan kell finanszírozni."
A költségvetés kiadási oldalának minden egyes Ft-ját finanszírozni kell valahonnan. És a költségvetés kb. 3%-t kitevő manyup megtakarítás évente többszörös előnnyel bírt. "

volt a kiindulás.
És mikor rákérdeztél, leírtam mire gondolok.
Az, hogy a FIDESZ megszüntette ezt az egészet ettől még a dolog élet és működésképes és tele van pozitív hatással.
Nem írtál érvet semmire, csak arra, hogy vannak hülye politikusok.

Gyakorlatilag ott tartunk, hogy z itt neked egy paradoxon, csak nem látod!
"Ahhoz kellene ész, hogy úgy vezesse valaki a gazdaságot, hogy az emberek javára váljon."
Mégpedig azért, mert ha valaki felvet valamit, te addig jutsz, hülyeség a politikusok úgyis megfúrják....

Húsleves 2012.07.15. 22:38:00

@MikeBoy:
"Attól még ostoba érv marad! ;)"
Amikor a hozzád hasonlóknak elfogynak az érvei, akkor marad az személyeskedés, hát ennyit tudsz, ez van.

"Utolsó kérdés, csak erre válaszolj: Például a debreceni stadion építése PLUSZ teher vagy sem?"
Szerintem plusz teher. Az aranycsapatról tagjai gyerekkorukban a grundon fociztak rongylabdával. Előbb foci kell, aztán stadion és nem fordítva.

2012.07.15. 22:46:32

@Húsleves:

"Szerintem plusz teher."

Tök jó! Akkor ebből:

"A PLUSZ szó ebben az esetben politikai lózung!
Egyszerűen meg kell tervezned a költségvetés kiadási oldalát.
Ha vágnod kell belőle 400 mrd t-ot, akkor azt vágd, amit érdemes.
Azt mondani, hogy ez legyen a manyup, mert az PLUSZ teher, egy teljesen ostoba érv! "

Miért nem a lényeget vetted le, hogy

"Ha vágnod kell belőle 400 mrd t-ot, akkor azt vágd, amit érdemes."

Bizony mindig vannak más "plusz terhek", nem csak a manyup.
És meglepődhetünk, mekkora pénzek.

"Amikor a hozzád hasonlóknak elfogynak az érvei, akkor marad az személyeskedés, hát ennyit tudsz, ez van."

Annyi érvet írtam itt le, hogy Dunát lehet vele rekeszteni!
Egyébként sem a te érved volt ez, a manyupot nem te szüntetted meg (remélem :)).
Te csak átvetted ezt a kifejezést, ami sajna egy lózung.

De remélem sikerült rávilágítanom, hogy nem a plusz teher kifejezésen van a hangsúly, mert ilyenből több 1000 milliárd van bármelyik költségvetésben, hanem azon adott esetben, hogy melyiket hagyjuk el. Most a manyup lett kiszórva, de nem azt kellett volna!

Na jó éjt, remélem nincs harag köztünk! ;)

Húsleves 2012.07.15. 22:47:22

@MikeBoy:
"Mégpedig azért, mert ha valaki felvet valamit, te addig jutsz, hülyeség a politikusok úgyis megfúrják...."

Nem, én nem addig jutottam. Leírtam neked, hogy az egész magánnyugdíjpénztár dolgot csak annak a megvilágítására hoztam elő, hogy egyeseknek teljesen természetes lenne, hogy a jelenlegi nyugdíjasokat még tovább nyirbálják, miközben a magánnyugdíjpénztár visszavételét felháborító lopásnak tartják.

Innen indultunk.

Én meg azt tartanám felháborító lopásnak, ha el akarják venni a jelenlegi nyugdíjasoktól a maradék pénzüket.

Húsleves 2012.07.15. 22:55:06

@MikeBoy:
Semmi harag, csak annyit még leírok ide, mivel 100%-ig biztos vagyok benne, hogy az a típus vagy, aki elköszönés után még elolvassa a választ, hogy a plusz teher az nem politikai lózung, hanem egy pénzösszeg. És persze biztosan vannak országok, amelyeknek bőven akad nyirbálnivalójuk innen-onnan, de szerintem mi nem ezek közé tartozunk, mert a nyugdíjak, az egészségügy, az oktatás, a közlekedés, stb. már így is a béka segge alatt vannak.
Gondolj csak bele abba, hogy te élsz 28 ezer forintból, és plusz kiadást akasztanak a nyakadba. Nincs más dolgod, mint egy kicsit rendezed a kiadási oldalt, például nem eszel vagy nem fűtesz.
Na, akkor én is elköszönök, jó éjszakát.

2012.07.16. 18:37:09

@Húsleves:

Értem.
Én sosem beszéltem lopásról ez ügyben egyébként.
Abban igazad van és ezen sem vitatkoztam, hogy a manyup rendszert fenntartani úgymond a nyugdíjasok kárára és tőlük elvonva a pénzt az nem működik.
De akkor hogy működhet?
Úgy, hogy azok a kiadások, amiket nevezzünk nevén annak, hogy 10 millió embernek élnie kell valamilyen elfogadható színvonalon, az a költségvetés 14-15.000 milliárdos főösszegéből azért nem tesznek ki többet, mint 10.000 milliárd Ft.
Ez nem jelenti azt, hogy a maradék pénzzel azt teszünk, amit akarunk, de pl. az állami beruházások mértéke is több ezer milliárd évente és azért nem kell sok fantázia ahhoz, hogy elképzeljük ott mik mehetnek. És akkor ott van az állami apparátus is.
A manyup előnyei amiket írtam, teljesen valósak. Az, hogy teher, nem számít abból a szempontból, hogy minden beruházás teher és minden beruházás a jövőben térül meg.
A manyup is.
Ezenkívül az EU nem fogadta el, hogy a manyupba menő pénzt (mondván egyszerű megtakarítás) levonjuk az államháztartási hiányból, habár volt rá esély. És azt sem fogadta volna el, hogy az állampapír részét, ami kb. 50% vonjuk le?
Mert, ha igen, a pénz fele már megvan!
Miért nem ajánlotta fel a kormány, ha nem tartható a dolog így költségvetésileg, hogy aki akar maradhat, de 2% a bruttóból a nyugdíjalapba?
Ez olyan adó lett volna, amit önmaguk vállalnak az emberek és sokan választották volna, én pl. biztosan. (Ráadásul olyan "adó" lett volna, amit célzottan valamire vetünk ki. Na most a pénzügyi tranzakciós adó az milyen állat? Adjatok pénzt, mert kell....)
És megvan a manyup pénz 75%-a. a maradék 100-125 milliárdot meg csoportosítsuk át. De még a nyugdíjakból is lehetett volna valamennyit spórolni, mert az extrém magas nyugdíjakból lehet vágni (Biszkuét biztosan ugye), habár lehet ez csak zsebpénz, meg kommunista húzás.
A manyup államosításának legnagyobb problémája pont az volt, hogy a költségvetésbe is ment a pénzből. Először is könnyű belátni, hogy ebben a pillanatban vált ez a pénz állam adóssággá, addig nem volt az, csupán technikailag.
Még nagyobb probléma az-az illúzió, hogy az a költségvetés, amit egyszeri tételekkel kell foltozni, az működik hosszú távon. Ijesztő, ahogy a manyup vagyon felszívódott és a pozitív hatásai oly kevesek sajnos.

RSS

táblácska

"Ez a kis magyar világ itt háborog: fekete, csúnya felhők kavarodnak rája. Aki nem csupán arra termett, hogy egy számmal növelje a születési és halálstatisztikát: most nem alkudhat. Harcol, ahogy tud. Kezeli a viharágyút a butaság, sötétség ránk tornyosodó felhői ellen." - Ady Endre

FB

propeller+blogroll (fck bloghu)

Kapcsolat

Kapcsolat

Amennyiben bármilyen építő/romboló megjegyzésed, ötleted, információd volna, nyugodtan írj a szabotázs e-mail címére.

süti beállítások módosítása