'12 nov

29

17:45
85
Plágiumgyanús Matolcsy György interjúja?

írta: Lutius Lemmingus

Furcsa szövegegyezések merültek fel Matolcsy György Heti Válasznak adott interjúja és egy 1979-es metafizikai előadás között.

Valószínűsíthetően a ténylegesen is komoly potenciállal rendelkező 3D nyomtatás és a biológiai-alapú számítógépek technikai fejlődésére, valamint ezen technológiák fejlődésének egyre jelentősebb gazdasági hatásaira utalt a Nemzetgazdasági Miniszter Úr legújabb, Heti Válasznak adott interjújában. A cikk nem kevés bizakodásra adhat okot, hiszen miniszterünk szükségesnek látja Magyarország modern technikai innovációkhoz való felzárkózását, csatlakozását.

 Ám a Szabotázs blog furcsa szövegegyezésekre lelt, melyek felvetik a szándékos, vagy véletlenül elkövetett - egyébként meglehetősen kifinomult technikájú - plágium gyanúját!

a cikk erre folytatódik
'12 nov

28

18:27
15
Magyarország áttér az időalapú gazdaságra

írta: Komjaga

„Jó esély van arra, hogy Magyarország és Albánia a következő évtizedek európai nyertesei közé tartozzon” – mondta szerdai, albániai látogatásán a magyar miniszterelnök. Ezek szerint, a Nemzeti Közigazgatási Egyetemen tartott, egy nappal korábbi előadásában Matolcsyt idéző magasságokba emelkedő Varga Mihály nem viccelt, jöhet unortodoxia eddig titkolt fegyvere: a történelmi garanciájú finanszírozási rendszer.

A közgazdaság megújítása, mely a történelemkönyvek erejével vonz be tőkét az országba.

a cikk erre folytatódik
'12 nov

27

14:30
0
Jobbikos zsidólista: botránnyal a Fidesz szolgálatában

írta: Komjaga

Az ellenzéki, Jobbikos képviselő, Gyöngyösi Márton szerint, országunk egyik legfontosabb teendője most az, hogy listát készítsen zsidó lakosairól, különösen, ha azok a parlamentben, vagy a kormányban tevékenykednek. Mivel a zsidók nemzetbiztonsági kockázatot jelentenek. A honatyát az sem tántorította el fontos ötletének taglalásától, hogy közben a kormánypártok mellette ülve megszavazták a választási regisztráció ötletét, melyet egy volt alkotmánybíró nemes egyszerűséggel az államcsíny megvalósulásaként értékelt. Az is mellékes volt, hogy kiderült, folytatódik az adóforintok milliárdjainak Fidesz-közeliként számon tartott cégekbe pumpálása, kilátásba került az ország további leminősítése, illetve lehetséges, hogy az Erzsébet utalvány miatt szociális katasztrófa áll be. A kérdés az, hogy a „zsidó-lista” bevetése (azon túl, hogy botrány) személyes inkompetencia, esetleg személyiségzavar megnyilvánulása, vagy a Fidesz által támogatott kommunikációs terelés jelenleg? Ugyanis az utolsó esetben a Jobbik elkezdett a Fidesz segédszárnyaként tevékenykedni.

a cikk erre folytatódik
'12 nov

26

06:00
0
Szellemidézés reggelihez: kormányzati országjárások

írta: Lutius Lemmingus

“Szánalmas, hogy a kormány valódi intézkedések helyett miniszteri roadshow, politikai reklámakció segítségével próbálja kezelni a válságot. Azt a válságot, amit saját maga és a világgazdaság együttesen okozott... Celebek módjára utaztatják a minisztereket, és látszatintézkedésekkel terelik el a figyelmet a valós problémákról. Az országjáró körúttal ezért a kormány saját magáról állít ki szegénységi bizonyítványt, hiszen ebből is látszik, más ötlete nincs a válság kezelésére. A miniszterek látogatása után minden esetben megszorítás következik.”

 Mágel Ágost, Fidesz.hu, 2009. március 20.

“A Fidesz elnökségének döntése alapján 175 települést érintő országjárás kezdődött november elején. A december 20-ig tartó rendezvényeken parlamenti képviselők, a párt elnökségének tagjai, kormánytagok, illetve államtitkárok vesznek részt – tájékoztatott Kósa Lajos keddi sajtótájékoztatóján... A Fidesz ügyvezető alelnöke emlékeztetett, immár hagyomány, hogy ősszel a párt országjárásra indul.”

 Fidesz.hu, 2012. november 20.

a cikk erre folytatódik
'12 nov

24

14:31
30
Télügyi kormánybiztos: ünnepi csoda közpénzből

írta: Lutius Lemmingus

Kormányunk nagyfokú szociális érzékéről ismét tanúbizonyságot tett. A hóval elzárt falvak, a mindenhonnan elzavart, fagyhalállal szembenéző hajléktalanok, valamint a kilakoltatottak nehéz helyzetének orvoslása érdekében igazi nehézfegyverrel álltak elő felelős filisztereink: itt a TÉLÜGYI BIZTOS!

a cikk erre folytatódik
'12 nov

21

06:30
1
Poénból vert tüntetők a közmédiánál

írta: Lutius Lemmingus

A duplagondol – pesti viccekből is ismert – mechanizmusába lassan beleszokik a magyar nép. Összerezzen, ha a kormány meg akarja védeni őt vagy a tulajdonát bármitől (ahogy például megvédték a nyugdíjakat, a munkahelyeket, a pedagógusokat, a szakszervezeteket, jövőre talán a nemzeti devizatartalékot stb.). Ez az új szokás lassan a pesti viccet is megújítja. Mert a sokat próbált szegény magyar nép annál inkább elgondolkodik, minél viccesebbnek talál valamit. Különösen, ha a kormányszóvivő úr találja annak. Mondjuk, azon derül, hogy külföldön azt mondták: nem vagyunk demokrácia - épp egy picivel az újabb rendkívül szórakoztató, éjjeli tüntetőverés előtt az MTVA épületénél.

a cikk erre folytatódik

RSS

táblácska

"Ez a kis magyar világ itt háborog: fekete, csúnya felhők kavarodnak rája. Aki nem csupán arra termett, hogy egy számmal növelje a születési és halálstatisztikát: most nem alkudhat. Harcol, ahogy tud. Kezeli a viharágyút a butaság, sötétség ránk tornyosodó felhői ellen." - Ady Endre

FB

propeller+blogroll (fck bloghu)

Kapcsolat

Kapcsolat

Amennyiben bármilyen építő/romboló megjegyzésed, ötleted, információd volna, nyugodtan írj a szabotázs e-mail címére.

süti beállítások módosítása