'12 nov

02

10:29
7
Netes cenzúra orosz mintára Magyarországon

írta: Komjaga

Akár tárgyalás nélkül kapcsoltathat le, cenzúrázhat blogokat, netes újságokat, vagy oldalakat a magyar kormány 2013 júliusától. Legalább is a büntető törvénykönyv legújabb módosítása minden olyan tartalom eltüntetésére feljogosítaná a hatóságokat, melyeket -  legalábbis ők -  az állampolgárokra nézve károsnak ítélnek meg. A változtatással olyan dicsőségesen demokratikus szellemiségű országok sorához csatlakozna hazánk, mint Kína, Irán, vagy Oroszország. Az utóbbinál pont a napokban vezettek be egy a hazai tervekkel szinte teljesen megegyező tartalomkorlátozó jogszabálycsomagot.

Míg a hazai nyilvánosság zöme annyival letudta a Btk. említett módosításának taglalását, hogy az a Kurucinfo kiiktatását célozza, a Mérték blog, illetve a hvg összefoglaló anyagai nem átallottak inkább megkongatni a vészharangokat: a tervezettel olyan túlzó jogosítványok kerülnének a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság, valamint a buzgó csinovnyikok kezébe, melyek a homályos büntetési kategóriák mentén a cenzúra rapid és kegyetlen kiépülésével fenyegetnek. Legalább is a kormányzat jóhiszeműségén múlna jövő évtől, hogy ne történjen katasztrófa. Erre valahogy az általános és alapvető jogainkat korlátozó, alkotmányba emelt választási regisztrációt, utolsó pillanatban több száz ponton átalakított, politikai formációkat kizáró választási törvény módosítását látva, azért inkább naivitásnak tűnik építeni. Főleg, hogy akár egy megszellőztetett, eredendően nem a nyilvánosságnak szánt dokumentum puszta közléséért is (mondjuk Orbán Viktor kiszivárogtatott levele José Manuel Barrosonak), „minősített adattal visszaélés” bűntettében marasztalhatnak el minket, egy „menjünk a parlament elé és tüntessünk, amíg vissza nem vonják a regisztrációt” mondatért pedig ezt követően mondjuk a „lázadásra irányuló előkészület” bűntettét is ránk próbálhatják húzni. Amennyiben az állam elleni bűncselekmények közül, a lázadás esetében ezt így értelmezi majd az NMHH. Szóval Vastagbőr, Vincent, Varánusz, Pézsma, Kard, Kettős Mérce, de úgy vélhetően en bloc a neten mindenki, ideje felkötni a gatyát! Lássuk a részleteket.

Ahogy a Mérték blogon írják, viszonylag kevés ember figyelmét keltette fel, hogy a  2013 júliusában életbelépő Btk. módosítás tartalmaz egy vonatkozó passzust a bűncselekményeket megvalósító internetes tartalmak szankcionálására is: ezeket el kell távolítani a szerverekről, vagy ha ez nem lehetséges (mondjuk külföldön van a szerver), akkor az internetszolgáltatóknak kell azokat blokkolniuk, így elérhetetlenné válnának a felhasználók számára.

Ezt fejelték meg október 16-án egy újabb módosító tervezettel, ami immár a vizsgálati szakaszban is (az ítélet megszületése előtt) lehetővé tenné a tartalmak blokkolását:

„Az elektronikus adat végleges hozzáférhetetlenné tétele intézkedésekhez kapcsolódóan a büntetőeljárás menetében is indokolt egy olyan új kényszerintézkedés beiktatása, amely – a bűncselekmény további megvalósulásának a megakadályozása érdekében – ideiglenes jelleggel akadályozná meg az adathoz való hozzáférést. A kényszerintézkedés elrendelésére a bíróság jogosult. Az új intézkedés és kényszerintézkedés végrehajtására első helyen a tárhelyszolgáltatók lesznek kötelezve. Végső esetben kerülhetne sor az ún. "blokkolásra", ha a tárhelyszolgáltató nem teljesíti az adat-eltávolítási kötelezettségét vagy annak joghatósági akadálya áll fenn, de az adattartalomhoz való hozzáférést a magyar felhasználók részéről meg kívánjuk akadályozni. A blokkolás elrendelésére mind a büntetőeljárás keretében, mind az eljárást lezáró érdemi határozattal elrendelt intézkedés végrehajtási szakaszában sor kerülhetne.” – kormany.hu

A szabadságjogok újabb drasztikus csorbítását különben ismét jól becsomagolták. Hozzá csapták ugyanis a gyermekpornográfia elleni Európai Uniós törekvésekhez. Amíg az EU-ban nagyon helyesen a gyermekpornográfia ellen küzdenek, addig nálunk van egy kis betoldás:

„Kényszerintézkedésként csak meghatározott bűncselekményi körrel (gyermekpornográfia, terrorcselekmény, állam elleni bűncselekmények)” – szintén kormany.hu

Ráadásul egy szó nem esik arról, hogy a nemzetközi vélemények eredménytelennek, azonban a nyilvánosságra károsnak tartják a blokkolással operáló megoldásokat. Egy a Mértéken is beidézett tanulmány itt érhető el például.

censorship.jpgA szigorításról folytatott közbeszéd kezdeti szakaszában egyébként a gyermekpornográfia kérdése meg sem jelent. Helyette került képbe a Kurucinfo kártya. „Megásta a Kurucinfo sírját a kormány”, írta először még a hvg is a jogszabályi változtatás kapcsán. A szélsőjobboldali honlap jó pár éve neuralgikus pont a különböző kormányzatok számára. Az antiszemitizmusáról, kirekesztő nézeteiről, valamint a fennálló társadalmi renddel szembeni erőszakos uszításáról híres portált ugyanis nem lehet itthonról betiltani, mivel szervere az Egyesül Államokban található.

Az adatvédelmi biztos már 2007-ben az amerikai hatóságokhoz fordult a portál leállítását szorgalmazva, majd idén Orbán Viktor a kongresszustól kérte annak leállítását. Az USA azonban nem állt kötélnek, mivel a szólásszabadság ott még a náciknak is jár. Más tészta, hogy a társadalom ignorálja őket, illetve, ha kell fellépnek ellenük, de különösebben nem zavar senkit, ha hülyeségeket írogatnak mondjuk a netre. Maximum nem olvassák, és most ez nem összekeverendő azzal, hogy a rendőrségnek nem kéne őket jól megrépáznia, ha mondjuk a Jégbüfé előtt kívánnak verekedni, vagy bárhol erőszakosan lépnének fel a valóságban.

Mi ehelyett netes tartalmakat tiltunk, és ha már tiltunk, akkor homályosan és mindenre kiterjedően tiltunk. Kérdés ugyanis, hogy ha a szélsőségeseket szerették volna visszaszorítani ezzel a törvényi szabályozással, miért nem azok ellen írtak egy specifikus jogszabályt? Szélsőjobb, vagy szélsőbaloldali csoportosulások ellen? Vagy az nem fér bele a szavazóbázis radikálisabb oldalának világképébe?

Mert az így megálmodott módosítás talán még a médiatörvény 2.0-nál is rosszabbnak ígérkezik. A hvg.hu összefoglaló anyaga szerint, mintegy 40 bűncselekményt lehet az interneten is elkövetni az új Btk. szerint. Szerencsére ezek közül csak a közvádas esetekben lehet majd tárgyalás nélkül anyagokat letiltani. Így mondjuk, a visszaélésekről szóló cikkek esetében politikusok kérésére még nem lehet ezt egyből megtenni szerencsére. Persze még messze vagyunk az utolsóperces módosítók Papcsák Ferences dömpingjétől, szóval csak várjuk ki. Annyi biztos, hogy komoly gondok adódhatnak:

„Így is marad azonban számtalan olyan közvádas bűncselekmény, amelyre hivatkozva el lehet majd rendelni az ideiglenes eltávolítást. Az egyik ilyen a „minősített adattal visszaélés”, amit megvalósíthatnak például az újságok is, amikor bizalmas vagy épp titkos kormányzati iratokat hoznak nyilvánosságra. Ebben az esetben a KIM tervei szerint helye lehetne az ideiglenes intézkedésnek, vagyis kötelezhetnék a tárhely-szolgáltatót, hogy a büntetőeljárás idejére (akár több évre) tegye elérhetetlenné a dokumentumot, cikket vagy blogbejegyzést.”

vagy

„Töröltetni lehetne például azt a bejegyzést, amelyben egy blogger arra biztatná az olvasókat, hogy bontsák le a műveleti területté nyilvánított Kossuth téren álló kordonokat, hiszen ezzel „hatóság rendelkezése ellen általános engedetlenségre uszít”, ami bűncselekmény.” – a hvg.hu összefoglaló anyaga.

Visszakanyarodva a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium legutóbbi módosítójához, jelenleg a Kurucinfo problémát kívánják megoldani a terrorcselekmény és az állam elleni bűncselekmények netes tartalmakban történő büntethetőségével – mert hát vélhetőleg nem a gyerekpornóért kívánják lekapcsolni a nagyonmagyarokat.

Az állam elleni bűncselekmények egyébként a következőek:

  • Az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatása
  • Az alkotmányos rend elleni szervezkedés
  • Lázadás
  • Rombolás
  • Hazaárulás
  • Hűtlenség
  • Az ellenség támogatása
  • Kémkedés
  • Szövetséges fegyveres erő ellen elkövetett kémkedés
  • Az állam elleni bűncselekmények feljelentésének elmulasztása

Súlyos bűncselekmények, komoly kiszabható büntetésekkel és közös tulajdonságuk, hogy abszolút nem netes tartalmak, hanem valós cselekedetek szankcionálására lettek kitalálva. Nézzük például a Lázadást:

"140.§. (1) Aki olyan tömegzavargásban vesz részt, amelynek közvetlen célja, hogy
a) az Országgyűlést
b) a köztársasági elnököt
c) a Legfelsőbb Bíróságot
d) a Kormányt
alkotmányos jogköre gyakorlásában erőszakkal vagy ezzel fenyegetve akadályozza, vagy intézkedésre kényszerítse, bűntettet követ el, és két évtől nyolc évig terjedő; a tömegzavargás szervezője vagy vezetője öt évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) Aki lázadásra irányuló előkészületet követ el, bűntett miatt egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő."

sajtszab.jpgA  probléma mindezzel a következő: abban az esetben, ha ez alapján kívánják a Kurucinfo-t betiltani például, akkor egészen „kreatívan” kell majd a szövegek és a honlap, vagy bejegyzések között megfeleléseket találni. Mert vajon, komment is lehet problémás, vagy csak a törzsszöveg? Mi történik, ha a hatóság félreért egy viccet, nem érti az iróniát? Mi történik, ha visszaélnek a tág értelmezéssel? Attól még letilthatják az oldalt a vizsgálat idejére.

De vélhetően ilyen aggodalmak kormányunk vezetőit nem környékezik. A cenzúra bevezetését a szokásos forgatókönyv alapján most is meg lehet oldani, hiszen van külföldi példa is (és tudjuk, ha valamit máshol megpróbáltak, akkor nekünk muszáj szintén bevezetni):

„A kormányzati kommunikáció szerint a gyerekek védelmére született törvény tárgyalás nélkül is megengedi az orosz hatóságoknak, hogy elérhetetlenné tegyenek weboldalakat. A november 1-jével életbe lépett törvény kísértetiesen hasonlít az itthon tervezettre. …  Az új szabályozással kapcsolatban az orosz netipar két legnagyobb szereplőke, a Yandex kereső és a helyi Facebook-megfelelő vKontakte is elégedetlenségét fejezte ki." – hvg.

Illetve bárki vetné fel, hogy bizony ez cenzúra, arról Selmeczi Gabika a következő nap mosolyogva megállapítja majd, hogy náci és szereti a gyerekpornót. Tiszta sor.

Ettől függetlenül még azért érthetetlen, hogy miért nem terjednek a lázító mondatok, mondjuk ezek:” Nem akarunk cenzúrát!”, vagy „Valódi sajtó- és szólásszabadságot!”, vagy hogy „Tüntessünk!”. De főként az érthetetlen, hogy miért hallgat erről mindenki.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lengyel László 2012.11.06. 16:06:48

Én csak azt nem tudom, ha minden hivatkozás linkelve volt, akkor miért pont a www.kuruc.info az egyetlen, amire nem írt a kedves író hiperhivatkozást? Vagy a cenzúra máris elkezdődött?

Komjaga · http://szabotazs.blog.hu 2012.11.06. 16:25:32

@Lengyel László: Kedves László! Azért nincs hiperhivatkozás a Kurucinfo-ra, mert egyrészt nincs beidézett tartalom az oldalról, másrészt nem propagálom. Ahogy írtam még a Kurucnak is kijár a szólásszabadság a neten, de másfelől nem kötelességem foglalkozni az oldallal. Akit a szélsőséges vagy épp náci vélemény érdekel kattintson, lelke rajta, akit ez nem vonz, vagy taszít, netán elítéli annak nem kell. Szabad akarat kérdése. Az meg nem cenzúra, hogy nem reklámozom. A cenzúra az, ha bezúzatnak, letiltanak orgánumokat, vagy cikkeket.

Hajós. 2012.11.07. 09:37:57

ELŐSZÖR olvasok ilyen összeállítást, gondolom ezt átvetted, mindegy,- ám ezt jó lenne szűk körben megvitatni, ez időszerű lehet, fel kell rá készülni. Üdv.

Komjaga · http://szabotazs.blog.hu 2012.11.07. 12:34:09

@Hajós.: Kedves Hajós! A bejegyzésben saját anyag, nem átvétel. Egyrészt egy összegzés a jelenleg tudható részletekről, másrészt kérdés feltevés. Ami idézve van, azt jeleztem is. Egyébként, ha szeretnél négyszemközti eszmecserét nyugodtan írj a főoldali dobozban megadott e-mail címünkre és válaszolok. Üdv.

Komjaga · http://szabotazs.blog.hu 2012.11.07. 12:37:41

Bocsánat kérdés felvetés - az USA választás hajnali hajrája kicsit megviselte a fekete dobozt.

fidler 2012.11.07. 18:58:00

Most gratulálok a Bölcs Vezérnek! Már nem csak szavakban, hanem tetteiben is egyre jobban utánozza a Rákosi időket, még azt javasolnám, hogy mint az ötvenes években kérjünk fel, és alkalmazzunk orosz szakértőket, akiknek meg van a "szakértelmük", a net cenzúrázásban!

Komjaga · http://szabotazs.blog.hu 2012.11.09. 11:58:17

Kedves kommentelők! Több oldalas világ-összeesküvés elméleteket kérlek ne posztoljatok a cikk alá, főleg olyanokat ne, ahol az ország összes hírportálját, vezetőjét, mindenkit rágalmaztok és a végére beírtok egy mobilszámot. Ha a tiétek, no comment, ha másé, nagyon rossz vicc. Az ilyesmit érthető okokból továbbra is el fogom távolítani. Köszönet.

RSS

táblácska

"Ez a kis magyar világ itt háborog: fekete, csúnya felhők kavarodnak rája. Aki nem csupán arra termett, hogy egy számmal növelje a születési és halálstatisztikát: most nem alkudhat. Harcol, ahogy tud. Kezeli a viharágyút a butaság, sötétség ránk tornyosodó felhői ellen." - Ady Endre

FB

propeller+blogroll (fck bloghu)

Kapcsolat

Kapcsolat

Amennyiben bármilyen építő/romboló megjegyzésed, ötleted, információd volna, nyugodtan írj a szabotázs e-mail címére.

süti beállítások módosítása