'12 máj

26

08:42
255
Isten éhen halva szeret téged!

írta: Komjaga

Van ez a szülés dolog. Ennek az örömeit, bánatait, nehézségeit, testi és lelki fájdalmait (ne adj’isten olyan szörnyű fordulatok esetén, mint vetélés, vagy abortusz) férfiként nem hiszem, hogy tisztünk lenne belső szemszögből tolmácsolni. Mivel a gondolat és érzetátvitel híján fingunk sem lehet róla, egész egyszerűen azért, mert a férfiak nem szülnek. Kivéve Semjén Zsoltot, meg az Alfa Szövetség ötven körüli hímtagjait. Ők így a kapuzárási pánik előtt legszívesebben megbélyegzést, gusztustalan ítéleteket, pánikot, torz vallási dogmákat, meg vérlázító döntéseket szeretnek megszülni.

Hála a KDNP csak technikailag, de létező frakciójának meg is tehették. Sikerrel eldönthették a magyarországi nők helyett, hogy ők magyar kórházban továbbra is csak küretkanalas kaparással és vákuumszívással szeretnék szükség esetén terhességüket megszakítani, semmikpépen sem tablettával. Mert a tabletta „a rejtőzködő fasizmus megjelenése” gyártóit pedig a „a pusztítás, halál, rombolás filozófiája” mozgatja. Bár ez már a szerdai szer elleni életvédő demonstráción hangzott el, sok még sötétebb dolog társaságában. Addigra már a meccs érdemi része ugyan lefutott – Szócska Miklós szakállamtitkár ugyanis már a hétfői parlamenti vitanap után elmondta a Hír Tv-nek: „a készítmény beszerzésére, OEP általi támogatására, forgalmazására nem fog sor kerülni.”, de még azért azt a több százezer magyar nőt, akin abortuszt hajtottak végre még gyorsan el lehetett ítélni nyilvánosan egy jó kis tüntetésnek. Mert az biztos Istennek tetsző.

Ennek az előzménye, hogy múlt szombaton sorkerült egy egészségügyi szakmai döntésre: „Az Országos Gyógyszerészeti Intézet (GYEMSZI-OGYI) megadta az engedélyt az abortusztabletta magyarországi forgalmazására” írta akkor az index és a Magyar Nemzet is.

A tablettát az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a terhességmegszakítások hatékony és biztonságos módszereként ajánlja. Ezzel a módszerrel már nagyon korai szakaszban, az 5-7. hét lehetőség van a beavatkozásra (ekkor még a műtéti beavatkozással várni kell). Kevesebb az esély az eljárást követő fertőzésekre, illetve nagyobb a valószínűsége egy későbbi sikeres terhességnek is. A műtéti beavatkozásnál ugyanis a kaparás előtt a méhnyakat mesterségesen tágítják, ami később növeli a vetélés kockázatát (ha ugyan kaparás közben a méh ki nem lyukad és nem kell kioperálni,).

A gyógyszer működésének lényege, hogy gátolja a terhesség fejlődéséhez és megmaradásához szükséges progeszteron hatását, megszakítva ezzel azt. A tabletta bevétele után 48 órával az elhalt magzati szövet heves görcsök és vérzés következében kilökődik, így ez az eljárás is csak orvosi felügyelet mellett ajánlott (bővebben a tablettáról, illetve az abortuszról itt lehet olvasni).

Ezt lehetett szakmai szempontból tudni. Majd beindult a sötétségcunami.

A KDNP részéről először Nagy Kálmán, majd Harrach Péter ítélte el a témában mindenkit és mindent:

„Szerinte nem, a tabletta valójában csak az orvosokat mentesíti a teher és a döntés súlya alól, mert a tablettát a nők önállóan vehetik be. A tabletta amúgy többhetes vérzést okozhat, és elképzelhető, hogy nem is teljesen távolítja el a magzatot. "Pszichésen sokkal terhelőbb a nőnek, mint az eddigi eljárás, amely egy napig tartott" - mondta Nagy, bár ő az eddigi eljárást is elítéli. Nagy vitathatónak tartja, hogy az abortusz a nők önrendelkezési joga, ezt még azok is vitatják, akik "mindig is tiszteletben tartották a dolgokat... nőket".  – Nagy Kálmán - Népszava

"A Kereszténydemokrata Néppárt az abortusztabletta bevezetését olyan cselekménynek tartja, amely kiterjeszti az életellenes fellépés lehetőségét” – Harrach Péter – kdnp.hu

Szócska Miklós államtitkár ezután jelentette be a Hír TV-n, hogy gyakorlatilag mégsem lesz elérhető a készítmény. Az államtitkár remélte, hogy ezzel a téma lezárul, de az igazi finomság még vissza volt.

Következett egy jó kis verbális kövezés szerdán 20-30 résztvevővel az államtitkárság előtt az Alfa Szövetség szervezésében:

"Ez nem gyógyszer, hanem méregtabletta. Fegyver a modern hadviselés történetében a magyarság ellen" - ezeket mondta a "Ne vedd be a hazugságot" címmel meghirdetett demonstráción Téglásy Imre, az Alfa Szövetség elnöke. - index

Bár talán a Magyar Nemzet demonstrációról szóló anyagának egy mondata még szemléletesebben írja le produkciót:

Az Alfa Szövetség tüntetésén felszólalt jogász és idegsebész is, illetve a sovinizmus vádját elhárítandó egy „abortuszmegtérő” nő is.

Így mindjárt más.

Bár nagy kérdés, hogy mennyire hárította Semjén Zsolt impresszionista képét, mely kb szabad fordításban a következő volt : ha hagyjuk, a büdös szívtelen ribancok úgy zabálják majd a vetéltető tablettát, mint az m&m-set.

Eredetiben pedig:

„A legnagyobb probléma, hogy bizony a társadalom egy részében az abortusz problémájának a bagatellizálását jelentené, hogyha egy pirula bekapásával tekintenék lerendezhetőnek, megoldhatónak a kérdést.”

Na most aki ilyet mond nem épeszű. A módszer nem fog változtatni azon, hogy ez mekkora pszichés teher annak, akin abortuszt hajtanak végre. Ráadásul, mivel ezzel neki kell tovább együtt élnie, se Semjénnek, se másnak semmi köze. Az ő magánügye.

Lehet arról beszélgetni, hogy az abortuszok száma Magyarországon magas (2011-ben Magyarországon 38 ezer művi terhességmegszakítást végeztek), de ebben a képletben egy terhes nő nem lehet „nemzetstratégiai eszköz” aki nem termel több adófizetőt, nem lehet „bűnös”, mert „fogyassza a magyart!”. Talán fel kéne vetni a kérdést, hogy miért vetetnek el ennyi gyereket? Talán, mert a szülők maguk sem tudnak megélni? Mert nem tudnák etetni, felnevelni? Esetleg függő az édesanya?

Mennyivel rosszabb, ha valaki elveteti a gyereket, mintha kupacra szüli (ne adj’isten segélyért), éhezteti, veri, dohányzik a terhesség alatt, iszik a terhesség alatt? Mennyivel jobb, ha éhen hal később, megfagy, gyermek prostituált lesz belőle? Magyarországon az emberek 30%-a szegénységben él. Minden 5. gyerek szegény, 100-ból 10 nyomorog, éhezik (akinek nem tetszik az FN link itt a Tárki pdf is). Ez talán Istennek jobban tetszik Semjén Zsolt? Nyugodtan válaszolhatsz Helyette is, a nők helyett már megtetted.

Egyébként a vicc kedvéért az abortusz „botrány” kirobbanásának napjáról egy másik hír:

Éhen maradhatnak a hátrányos helyzetű gyerekek

Csak helyi alapanyagokból, helyben elkészített ételt kaphatnának a nyári napközisek az Nefmi rendelete szerint. Szabó Tímea LMP-s képviselő szerint több tízezer gyerek maradhat meleg étel nélkül.

Schmidt Jenő, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) a hvg.hu kérdéseire azt válaszolta: a rendelet „túl merev”, hosszú távon módosításra szorul, hogy ne érintse rosszul azokat a falvakat, ahol nem folytatnak jelentős mezőgazdasági tevékenységet. Ráadásul ezek tipikusan azok a hátrányos helyzetű települések, ahol a legtöbb gyerek szorulna rá a rendszeres napközis étkeztetésre. „ - hvg

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szőkeluca 2012.05.26. 22:44:33

@neoteny: tulajdonképpen véges az, igazad van. ahogy meghalsz, vége is.

neoteny · http://word.blog.hu 2012.05.26. 22:46:00

@szőkeluca:

Mondom én: a rengeteg permanens mazochista nő.

Putyilov gyári melós 2012.05.26. 22:47:44

@Felicitasz:

Ha egy ilyen tabletta Isten akaratából feltalálódott, akkor azt használni fogják, ha tiltja az állam, ha nem.

Ha tiltja az állam, akkor otthon, a sufniban, barátnő hálószobájában fogják használni és a feketepiacról szerzik majd be.

vitsippa 2012.05.26. 22:48:20

Arra szeretnék kilyukadni, hogy akinek becsúszott egy gyerek - akárhogy is történt az -, és nem kíván, nem tud, nem akar az anyja lenni, akkor az ne szülje meg csak azért, mert a katolikus egyház meg néhány szélütött ötvenes férfi számára az abortusz halálos bűn. A gyerek egy életre szóló felelősség. Aki ezt nem akarja vállalni, nem szabad rákényszeríteni, mert hogy az a gyereknek nem lesz jó, az tuti.

Putyilov gyári melós 2012.05.26. 22:49:33

@vitsippa:
"A gyerek egy életre szóló felelősség. "

No, ezt már nem vállalja az egyház sem!

neoteny · http://word.blog.hu 2012.05.26. 22:57:18

@vitsippa:

"akinek becsúszott egy gyerek - akárhogy is történt az -"

Úgy hogy előtte valami más is becsúszott. A legtöbb ember számára ez ismert összefüggés.

"A gyerek egy életre szóló felelősség."

Csak annak aki képtelen önálló személyként tekinteni gyerekére, kortól függetlenül.

"Aki ezt nem akarja vállalni, nem szabad rákényszeríteni"

Ebben egyetértünk...

"mert hogy az a gyereknek nem lesz jó, az tuti."

Ez viszont feltételezi hogy az összes "nem kívánt" gyerek teljes élete "nem jó", míg az összes "kivánt" gyerek élete "jó". Ezt nehéz lesz bizonyítani.

szőkeluca 2012.05.26. 22:58:01

amikor a gyerekem hat hetes volt, átjöttek a barátok megnézni, milyen is egy újszülött. az egyik barátnőm megkérdezte, miben változott az életünk, én pedig elkezdtem mondani, hogy fú, rengeteg mindenben, mire apuka vigyorogva közölte, hogy "csak a tiéd".
akkor sírva fakadtam, hogy is mondhat ilyet, ma már (13 évvel később) tudom, hogy igaza volt. a nő élete, a nő teste változik meg, neki meg maradhat a nyihogás, hogy itthon vagy egész nap, oszt' mégse vasaltad ki a kedvenc ingemet, amiben bejövök a titkárnőnek.

nevezd mazochizmusnak, ha neked így könnyebb, de lássuk be, a sok könny és fájdalom elég sok boldogságot is magában hordoz.

Caenorhabditis elegans 2012.05.26. 22:59:21

Azt nem értem, miért kell összekötni a teherbe esést a ribancsággal. Teljesen stabil, hosszú távú kapcsolatban is ugyanúgy megtörténhet, elég, ha az ember egyszer elfelejti bevenni a tablettát. Ha valaki szétszórt, simán havonta megesik vele, más értelmes módszer meg nincs. Mielőtt valaki mondja a gumit, számolgasson utána, 500 forint egy darab a normálisabb fajtából, mondjuk egy fiatal pár havi 20at simán elhasznál ha nem többet és pont nekik nincs felesleges 10 rugójuk. Injekció veszélyes, spirál csak akkor, ha már szült a nő, stb. Becsúszhat.

Putyilov gyári melós 2012.05.26. 23:02:07

@neoteny:
"Ez viszont feltételezi hogy az összes "nem kívánt" gyerek teljes élete "nem jó", míg az összes "kivánt" gyerek élete "jó". Ezt nehéz lesz bizonyítani."

Ezzel azt mondod, hogy nem is érdekes a meleg családi háttér, a szerető apa, anya.

Ketrecben is szaporodnak a nyulak, így igaz.
Bár mondjuk nem hinném,hogy érdekelné őket vallás, Isten, család és hasonlóak vágás előtt...

Amúgy elmész egy pszichológushoz és elmagyarázza...

neoteny · http://word.blog.hu 2012.05.26. 23:05:08

@szőkeluca:

"a sok könny és fájdalom elég sok boldogságot is magában hordoz."

Azért ez már valamivel árnyaltabb mint a "végtelen szenvedés, lemondás és áldozat". Tudom hogy nem te írtad ezt, de támogatólag léptél fel amikor én rámutattam a kijelentés egyoldalú, propagandista hangvételére.

neoteny · http://word.blog.hu 2012.05.26. 23:08:31

@Putyilov gyári melós:

"Ezzel azt mondod, hogy nem is érdekes a meleg családi háttér, a szerető apa, anya."

Szó sincs róla, hogy ezt mondtam volna. Azt mondtam, hogy a "kívántság" mértéke -- még ha egyszerűen bináris is lenne, ami már önmagában nem igaz -- nem korrelálható 100%-osan a gyerek teljes életének "jóságával", különösen nem ha azt az értékelést a "gyerek" maga végzi.

Felicitasz · http://felicitasz.blog.hu 2012.05.26. 23:10:26

@Putyilov gyári melós: Igen - és akkor miből is sikerült a tisztelt politikusainknak levezetni, hogy legyen elérhetetlen? Ők szakmai érvekre hivatkoznak, de az imént épp levezettem, hogy azok alapján biztos tévednek.

Felicitasz · http://felicitasz.blog.hu 2012.05.26. 23:14:29

@Caenorhabditis elegans: Nem kell elfelejteni se, minden védekezési módszernek van hibaszázaléka. És a szakadt gumi után rögtön bevett PlanB-nek IS van hibaszázaléka.

(Nem tudok magamhoz térni ebből az egész ügyből.)

szőkeluca 2012.05.26. 23:29:26

@neoteny: persze, az az egyik fele. és mint aztán később írtam - csak nem linkeltekel, bocs -, ezeknek nagyságrendekkel nagyobb részét a nők vállalják be. nagyságrendekkel nagyobb a boldogság is, de hidd el, évekig csak a szopás van a gyerekkel. aztán amikor azt hiszed könnyebb lesz, másként lesz kurvanehéz. csak erről nem illik beszélni, mert akkor nem vagy jó anya.

Zus 2012.05.26. 23:50:46

Azért én felháborítónak, a pofátlanság netovábbjának tarom azt, hogy mindenféle rohadt tróger, politikusnak meg egyházi "méltóságnak" látszó szeméthegyek döntenek egy emberről, annak sorsáról. Döntenek arról, hogy egy nő mit kezdjen a saját testével. Hogy jönnek ők ehhez ? Ha egy nő terhes lesz, de nem akarja kihordani a gyereket, akkor szíve-joga, hogy Ő döntsön erről és ne más (az más kérdés, hogy előtte miért nem gondoskodtak a partnerével a megelőzésről) ! Ha az illető ezt tablettával kívánja megoldani, hadd tegye. És hagyjuk már ezt az ótvar dumát, hogy a "magzat önrendelkezési jogai" meg hasonlók ! Önrendelkezési joga jelenleg bárkinek 18 éves korától van.
A magzati élet ? Mióta életképes egy magzat ? Ez valami új biológiai csoda lehet. Van önálló légzése például ? A megszületett gyerek, az más, az tud önállóan levegőt venni, kiad hangokat, saját önálló biológiája van, függetlenül mindentől és mindenkitől (értsd: autonóm módon létezik = él). Csak a kajára van gondja egy darabig, meg annak a feldolgozására.
Ha ezek után a megszületett gyerekre emel kezet valaki, az valóban emberölés. De a többi duma csak lózung.

neoteny · http://word.blog.hu 2012.05.26. 23:50:53

@szőkeluca:

"nagyságrendekkel nagyobb"

Szeretném felhívni a figyelmedet hogy ez a kifejezés minimum "százszoros"-at jelent (mert az két decimális nagyságrend).

"nagyságrendekkel nagyobb a boldogság is"

Tehát meg van a másik oldal is: egy anya sokat ad - és sokat kap.

"másként lesz kurvanehéz. csak erről nem illik beszélni, mert akkor nem vagy jó anya."

A probléma túlnyomórészt a mai napság divatos Szabványos Társadalomtudományi Modellben rejlik, ti. hogy minden gyerek tabula rasa a születésekor, és a személyisége 100%-osan a környezetén/neveltetésén múlik, ami túlnyomórészt az anyát jelenti, különösen a korai években. Ha nagyobb lenne a társadalmi elfogadottsága annak hogy a személyiség bizonyos elemei viszonylag nagy mértékben örökölhetőek (genetikailag befolyásoltak), ill. nagyfokú bántalmazástól (éheztetés, rendszeres fizikai bántalmazás ill. megfélelmlítés) eltekintve a kapott neveléstől függetlenül fejlődnek, akkor az anyák nem paráznának annyit attól, hogy a gyerekeik viselkedése miatt rájuk sütik hogy "nem jó anyák". Vannak olyan gyerekek akik a "legjobb" (önmagában gyengén definiált) neveltetés mellett is bűnözőkké válnak és vannak olyan gyerekek akik "kevésbé tökéletes" neveltetés mellett is szorgalmas, hasznos, okos, sikeres emberekké válnak.

Nyilvánvalóan nem teljesen mindegy a környezet/neveltetés, de nem is teljes mértékben az határozza meg az "eredményt". Ha egy szülő megteszi a tőle telhetőt és nem nyilvánvalóan erőszakos vagy bántalmazza a gyerekét/gyerekeit, nem kell abszolút felelősséget vállalnia amiatt hogy a gyereke kivé növi ki magát... és ebbe beletartozik az is hogy panaszkodhat a gyereke által számára okozott problémákról is. Persze ennek a panaszkodásnak sok értelme nincs (ettől nem fog megváltozni a gyerek), de ha ez segít az anya pillanatnyi lelkiállapotán, hát szíve joga.

RaveAcE 2012.05.26. 23:52:46

Nem értem az egészet. Mi ez a módi, hogy beleszólunk, ki mit csinálhat? Visszaállítjuk majd az abortusz bizottságokat? Vajon kit illet majd az első éjszaka joga?
Visszamegyünk a középkorba, és megint frusztrált szerzetesek mondanak ítéletet a szexről? Legalább azt tudnák ezek a ..., hogy miről beszélnek!

vazzup 2012.05.27. 00:00:37

Azt nem tudom, hogy ennyi ostoba, sötét bunkót honnan köpött ide a mindenható internet, de ritka nagy állatok jöttek ide.
Először is, bakker, ha belepofáztok egy vitába, művelődjetek.

- a gyerekvállalási kedv nem függ az anyagi jóléttől, ez igaz, viszont az ország anyagi jólététől igen
- a gyerekvállalási kedv elsősorban az élveszületett gyermek várható túlélési esélyeitől függ.
Javaslom megtekintésre ehhez Hans Rossling előadásait a TED-en: www.ted.com/speakers/hans_rosling.html

A vita nem arról szól, hogy legyen-e abortusz, vagy sem, hanem arról, hogy mivel legyen, kiskanállal merítség ki a sejtkupacot vagy tabletta által előidézett spontán vetéléssel távozzon. Az előbbinél magasabbak a kockázatok, minden tekintetben. Pont. Nincs de.

Amelyik féleszű azt szajkózza, hogy "de hát, oldják meg másképpen, mertlehetvédekezni", nos annak azt üzenném, hogy _előbb_ legyen felvilágosítás, meg oktatás, meg ne tiltsák be az óvszerreklámot a televízióban, utána meg nem lesz értelme betiltani az abortuszt.

Valamelyik nnemű félkegyelmű meg, amelyik azt találta mondani, hogy a pasik csak erről tudnak vitázni, a védekezés meg smafu, inkább húzzon vissza a sarokba.
Ahogy az abortusz eldöntése, a gyermek vállalása, úgy a védekezés is _a_pár_azaz_KÉT_ember_együttes_döntése. Ha téged meg akarnak rakni (már ha akad ilyen ekkora IQ-val), de nem akar védekezni, akkor széttárod a lábad, meg utána a kezed is, hogy dehát nem akart védekezni a pasi? Vagy WTF?

Az abortusz nem jó dolog, hülye, aki azt hiszi, hogy az. Ha van rá mód, rá kell venni az embereket, hogy ne válasszák. DE, akarata ellenére kihordatni valakivel egy gyereket, legalább olyan ocsmány és aljas dolog, ha nem rosszabb, mint amilyennek az abortuszt titulálják itt egyesek, nem csak egy ember életét teszi tönkre, hanem többét is.

Persze más életébe mindig könnyű beleugatni mindenféle vélt morális pozícióból.

anyu 2012.05.27. 00:22:40

Itt azt irják a tervezett terhességek 15-20%-a végződhet spontán vetéléssel kb ezerféle okbók, többnyire kromoszómarendellenességek miatt ( www.iranyelvek.hu/iranyelvek/old/all/Nogyogyaszat/Vetelesek.pdf ) Ilynekor ált. müvi abortusszal üritik ki a méhet. Nomost értem én, hogy Harrach Pé szerint büdös rb...ncok vagyunk, akik csek széttenni szeretjük a lábunkat, ezért ha már megszülni nem akarjuk, akkor legalább szenvedjünk a mütőasztalon, de a spontán vetélőkön is segitene a tabletta. Őket is bünteti a KDNP.

medvemellszobra 2012.05.27. 00:44:51

@Felicitasz: Igazad van, pontosítok, bár alapvetően egyre járt az agyunk. A lényege pontosan az, hogy sajnos lehet úgy, hogy abortuszt kell végrehajtani. És akkor már, ha a tudásunk engedi, talán lehetne valami olyasmit is használni, ami -a kutatások egyelőre ezt mutatják- nem tartalmaz olyan kockázatokat, amiket a méhszájtágítás, a vákuumos kezelés, a kaparás stb. Vagyis egy esetleges fizikális roncsolódást, ami akár meddőséghez is vezethet. Mondjuk az egyik (extrém) példámnál maradva: ha tudásunk megengedi, hogy egy terhessé erőszakolt kiskorú lánynak ne kelljen megszülnie azt a gyereket, de később, ha felépül, akkor a szerelmének, férjének szülhessen, akkor miért ne tehetnénk? És az egészségügyi problémákról még nem is beszéltem. Mert azt feltételezni, hogy az a nő, akin abortuszt hajtanak végre, szükségszerűen meggondolatlan lotyó, vagy hogy latolgatni, melyik megoldástól szenved jobban a büdös lotyója - na az az igazi sötétség, ócska, büdös nőgyűlölet. Garantáltan nem Istennek tetsző cselekedetek.

Mindössze arra a pszichológiai aspektusra utaltam, hogy mindenkinek "egyszerűbb" egy tablettát bevenni, mint kés alá feküdni - valahol jogos is ez az aggály.
De a kedves Tartuffe-politikusoknak ezt meglovagolni szűklátókörűen, tájékozatlanul, demagóg és álszent módon, na, az nagyon nem volt jogos.

[Lombroso] · http://archiregnum.blog.hu 2012.05.27. 00:55:13

Tulajdonképpen igaza van a t. szerzőnek, senkinek sincs szüksége egy rakás büdös, csóró kölökre. Továbbgondolva, bizonyára előrébb tartanánk, ha kinyírnánk az összes létminimum alatt élőt. Nem kéne segélyezni őket, és a picsogó pofájukat sem kellene látnunk minden nap. Mondom, támogatom. Teljesen normális az a világkép, hogy inkább ne is éljen valaki, minthogy potenciális csóringer legyen.

Mondjuk azért érdemes lenne megnézni egy statisztikát arról, hogy az abortuszt igénybe vevők hány százaléka csóró, és hányan választják inkább kényelmi szempontból. Macerás egy gyerek, na!

yatumux 2012.05.27. 01:03:25

Megint egy jó téma de csapnivaló előadásban.

Ilyen hosszú írás csak arra jó, hogy az író kiírja a frusztrációt magából.

Amúgy jó lenne ha minden blog író és minden beíró a Véleményét írná le és nem gondolná azt, hogy az az igazság. A világ nagy.

Pld itt van az USA a legjobban működő demokrácia.

Megfér egymás mellett a pacifista - fegyvermániás, monogám-bigámista, átnevelés-halálbüntetés, szexuális szabadosság-EAEP, mondjam tovább ?

Nem akarok okoskodni, de ha úgy kommunikálnánk, hogy esetleg nem mi vagyunk az Isten és több igazság is létezhet és ezek összességéből egy igazságosabb közös döntés születhet ???

A szegénység téma pedig nem illik ide. Az abortuszok számának semmi köze sincs a gazdasági helyzethez.

Annál inkább a szociális helyzethez hozzáteszem a gazdasági helyzet is.

Talán feltűnt, hogy az északi országok gazdagok, a déliek pedig szegények.

Ezen érdemes elgondolkodni !

skipy 2012.05.27. 01:18:04

@Pepibubó: Gondolom idősebb vagy, így neked már messze van az ókori görög töri. Spártában éltek a spártai "polgárok", akik katonák voltak meg a hélóták (?) akik csináltak minden mást.

"Legyen fölösleges! Az pedig akkor lesz, ha a tiltás kikényszeríti a társadalomból, annak vezetőiből a valódi megoldást."

Erre mondanám azt, hogy ld. 30-as évek, amerikai szesztilalom. De a mai Magyarországban sem tudsz szerezni pl. füvet, vagy bármi egyéb tiltott szert...
A tiltásnak sosem volt, és sosem lesz jó vége. Amennyiben betiltják az abortuszt, akkor A) elmennek külföldre, és ott ugyanúgy megcsinálják (halkan teszem hozzá, hogy az abortusztabletta esetén ez most is fennáll. Akinek van elég pénze, az befekszik egy német magánklinikára egy hétre.) B) Hozzá nem értő barbárok nem steril körülmények között nem steril eszközökkel dolgoznak majd.

Az azonban számomra változatlanul kérdés maradt, hogy a tabletta ugyan úgy abortusz, mint a művi. Miért kell tiltani?

skipy 2012.05.27. 01:25:50

@[Lombroso]: Milyen jó is, ha a gyermekre figyelnek:
en.wikipedia.org/wiki/Patty_Hearst
(sry magyar forrást nem találtam)

@vazzup: Teljesen egyetértek.

komplikato 2012.05.27. 01:29:37

@neoteny: "Ez viszont feltételezi hogy az összes "nem kívánt" gyerek teljes élete "nem jó", míg az összes "kivánt" gyerek élete "jó". Ezt nehéz lesz bizonyítani."

Ciánt ne vegyél rá, szerintem elég sok tanulmány van róla.

neoteny · http://word.blog.hu 2012.05.27. 02:05:22

@komplikato:

Hivatkozás hiányzik, akár egyetlen egy tanulmányra is.

fchris82 2012.05.27. 02:11:38

@Makkasz: "A születő gyermekek száma nem azért fontos, hogy mennyi magyar van, hanem mert a társadalom elöregszik"

Fáradt vagyok, most csak erre reagálok gyorsan. A lélekszámos rész nem neked szólt! Egyét értek és én is tudom, hogy mivel jár az elöregedő társadalom, PONT ezért kellene átállni a magánnyugdíjas rendszerre, bármennyire is fáj "rövid" távon, mert hosszú távon az nyújt megoldást - mármint inkább nyújt megoldást, mint a felosztó-kirovó rendszer. De ez nem ide tartozik. Az ottani mondandóm a "nagy magyaroknak" szólt, akik vhol oviban megálltak a személyiségfejlődésben, és még mindig azt hiszik, hogy a "magyar", mint vak csoport vmi olyan fontos jelentőséggel bíró személyiségjegy, amit úton-útfélen ki kell fejezniük és védeniük kell.

"Elsősorban mindenki csak ember, és aztán bármi más"

Tehát a célcsoport azok voltak, akik rettegnek a népesség fogyásától, de nem azért, mert értik a korfát, a csökkenő keresletet, a beszűkülő piacokat, hanem vmi egészen más miatt.

yatumux 2012.05.27. 03:34:35

@fchris82: Makkasz !

Folyamatosan meg tudok lepődni.

"és még mindig azt hiszik, hogy a "magyar", mint vak csoport vmi olyan fontos jelentőséggel bíró személyiségjegy, amit úton-útfélen ki kell fejezniük és védeniük kell."

Minden ország erre törekszik ! Olyan, hogy internacionalizmus nincs.
Azt azok találták ki akik a lehető legnacionalistábbak voltak és igyekezék a meghódított, befolyásolt kis országokal beolvasztani, kihasználni.

Magyarország a Te családod, Anyád, Apád, Testvéreid. Persze, hogy a szomszédot nem utáljuk, barátkozunk velük, de elsősorban a saját véred gyarapodása a legfontosabb.

Sok országban ezrek halnak meg tehát valóban életüket áldozzák. Pld USA, Anglia, Oroszország, stb.

Mesélek egy példát. Volt egy ország aminek a lakossága 100 egység volt és nem túl nagy területen viszonylag kis, jelentéktelen ország volt. Ez az ország megtámadta a szomszéd országot ahol a lakosság 180 egység volt és ez az ország egy nagy területű regionális hatalom volt de ez az ország abban a pillanatban nem tudta megvédeni magát.

Most az a helyzet hogy az a kis jelentéktelen ország területében két és félszer, lakosságában kétszer haladja meg a megtámadott szomszédot aki jelentéktelen kis ország. Ez a két ország románia és magyarország.

Mondok még egy példát. nem egészen száz éve 1.8 millió szlovák létezett a világon.

Most 5 millió.

Magyar 7 millió a jelenlegi területen most 110 millió sem. Ez az összes szomszédos országra igaz. Ezt mi is bármikor meg tudjuk csinálni. A külömbség, hogy a románok és a szlovákok egyetértenek abban hogy be kell olvasztani a magyar kissebbséget mi pedig nem tudunk megegyezni házon belül, hogy a székely nem román. Ez beteg !

Ilyen nép még egy nincs a földön akinek nincs önvédelmi reflexe.

Megrémít amiket írsz. Evidenciákat vitatsz és ez ijesztő...

yatumux 2012.05.27. 03:36:18

@yatumux: elgépeltem természetesen 10 millió sem.

Szűcslaci 2012.05.27. 05:09:22

@yatumux: farokság, bitte. Egyrészt olyan, hogy "külömbség" - nem létezik. Másrészt mikor támadta meg Románia Magyarországot? Kérek dátumot.
Egyébként maga a poszt falsch alapvetésen fekszik - nem az éhenhalás réme, hanem a lemondani tudás hiánya miatt nem születik több gyermek. Pont, hogy a tehetős családokra jellemző a kis számú utód. De a megváltozott társadalmi-gazdasági helyzet miatt a szegény családokban is ritka a 3+ gyermek - már nem jellemzően erős család a nagycsalád. Nem kell a munkáskéz a háztájiba - inkább egy jó traktor. Betanított mezőgazdasági munkásokat könnyű volt kiképezni - felsőfokú iskolákba járatni gyermekeket valóban nem olcsó.

mese1 2012.05.27. 06:23:15

@bukszindeksz: Nem, hanem azt, hogy már ember, mert nem csak a végterméket kell nézni...

mese1 2012.05.27. 06:26:36

@Sad girl1: De biz van, mert te nem akartad megölni, de ő igen... Abortusz tabletta csak a felelősséget keni el...

Mikrobi 2012.05.27. 07:17:17

Érdekes, hogy mindig a jólétben élők sírnak, hogy jaj, hogy tartom el a gyerekemet, éhen fogunk halni! Akik igazán szegények, akár a magyarok a török korban, nem siránkoznak és meg is tudnak élni! Gyalázat ilyen álságos indokokkal a magzatgyilkosság mellett kampányolni!

Mikrobi 2012.05.27. 07:18:31

@bukszindeksz: szerintem ki kéne terjeszteni az abortuszt 18 éves korig. Addig nincs szavazati joga, nem döntésképes.

skip22 2012.05.27. 07:23:25

Engem boldogsággal tölt el az a tudat, hogy nincs gyerekem. Nagyon vigyázok arra, hogy ne is legyen. Úgy gondolom, hogy az is felelőtlenség volt, hogy engem létrehoztak, mert már akkoriban látható volt, hogy egy invazív, túlnépesedett faj egyede vagyok, akit fenntertható módon még felnevelni is lehetetlen.

A politikusok felelőssége, hogy forrásbázisaink kiapadóban vannak, mégis minket terhel a bolygó kizsigerelésének minden következménye.

Én Magyarként büszke vagyok arra, hogy jelenleg az egyik legnagyobb arányú népeségfogyás a Kárpát Medencében van. Szerintem valami alapvető tévedés az, hogy bárkinek bármi felhatalmazása van bárhonnan is arra, hogy emberek létrehozásáról döntsön. Olyanokéról pláne, akinek még a leendő szüleivel se találkozott soha!

bukszindeksz 2012.05.27. 08:24:02

@Mikrobi: Ha elolvasod a cikket, látod, hogy nem az abortuszról létjogosultságáról szól, hanem arról, hogy egy szekta tanaival a háta mögött van-e joga bárkinek is beleszólnia abba, hogy egy engedélyezett eljáráshoz kifejlesztett tablettát akar-e valaki használni, amivel csökkentheti az eljárás kockázatait.
Volt már arra példa az elmúlt századokban, hogy ugyanez a szekta az orvoslást ördögtől való bűnnek állította be, azokat, akik meg esetleg rájöttek valamely növény gyógyító hatására, boszorkányként elégették.
Akkor is az történt, ami most: maroknyi, magát valamiféle felsőbb hatalom felkent megmondójaként előtérbe helyező okostojás próbálja a saját értékeit az egyetlen és igaz értékként beállítani, és ehhez most is, mint anno a középkorban, megkapja az állam támogatását. Aki nem ért velük egyet, az bűnös lélek, sőt, a legújabb divat szerint már nem is magyar.

-JzK- 2012.05.27. 08:30:41

A liberalizmus a nőket két iránya rontja meg.

A szebb példányokból nagy valószínűség szerint promiszkuis plázakurvát farag.

Akik olyan rondák, hogy látó férfiember nem érne hozzájuk, őbelőlük lesz a férfigyülölő, genderideológiás, hiperfeminista torzszülemény.

Lássunk némi alternatív véleményt is, mert alapvetően a női szerepekről alkotott felfogásból indul ki. Lássunk két linket:
* www.ojc.de/buecher/nemek-egyenloeseg-gender-mainstreaming.html Gender Mainstreaming – a nemek összezavarása
* www.magyarkurir.hu/fajlok/hirek/25881/A_nemek_forradalma.pdf A nemek forradalma

fonix.blog.hu/2008/09/07/julius_evola_feminizmus_es_heroikus_tradicio

És egy idézet:
„Uniszex” társadalom – avagy „ha felnő, majd eldönti”

Szakállas vicc (szó szerint), de aktuális. A liberális a parkban tolja a babakocsit. Oda megy hozzá egy ember, megcsodálja a gyermeket, majd megkérdezi: „de aranyos, kisfiú vagy kislány?” Erre a kérdezett felháborodva kifakad: „mit tudom én, majd ha felnő eldönti!”. Kicsit olyan ez, mint a „főnök vicce”. Addig röhögünk rajta, amíg rá nem jövünk, hogy az a napi feladat (esetünkben a szomorú valóság). A politikai korrektség szellemi alapjaira épülő liberalizmus a férfi és női családi/társadalmi szerepeket csereszabatosnak tekinti, a két nemet pedig nem csak egyenlő jogúnak, de gyakorlatilag egyformának is. A mindenki számára szembetűnő különbségeket a kultúra, a vallás és a szocializáció/neveltetés számlájára írják. Nincsenek már „férfi szerepek”, „férfias szakmák”, sem „női szerepek”, nincs már apa vagy anya, csak „szülő 1″ és „szülő 2″, – s aki ezt kétségbe vonja, az bizony „szexista”.

Tekintetbe véve, hogy ma egy családot egy szülő (az apa) jövedelméből igencsak nehéz fenntartani, vagyis a jelen rendszer nem csak ideológiai, de gazdasági eszközökkel is szinte kikényszeríti a nők munkába állását, a feminizmus azon követelésével, miszerint ugyan azon munkáért a nőnek ugyan olyan bér jár, mint egy férfinak, nem lehet vitatkozni. Ahogy azzal sem, hogy ha egy munkakörre egy nő egyébként fizikailag, szellemileg alkalmas, akkor női mivoltára hivatkozva ez a munkakör nem tagadható meg tőle. De Sz, már a harmincas években figyelmezettet: „Bűnt követ el az a rendszer, amelyik a nőt szent hivatásától elvonja, mint munkást kihasználja és anyagi feltételek után rohanó “férfinőt” teremt belőle.” A kulturális marxizmus lelkes támogatását élvező, s már a politikai korrektség szerves részévé vált feminizmus azonban éppen ezt teszi. A cél a hagyományos család szétverése – mindez az „egyenjogúság”, a „nők felszabadítása” jelszavai mögé rejtve, tekintve, hogy a család felszámolásának szándékát (ami egy érezhetően negatív dolog) kevés nővel lehetne a maga csupasz valójában megetetni, ezért pozitív, az emberek által általában szimpatikusnak gondolt fogalmakba (egyenlőség, szabadság, boldogulás, önmegvalósítás) csomagolják. A feminizmus a nőket a hiúságukon, büszkeségükön keresztül próbálja a kulturális marxizmus céljaira motiválni. „Te is képes vagy rá”, „valósítsd meg önmagad”, „tudod te ezt még jobban is, mint egy férfi” és hasonlók. Így azon nők, akiket a gazdasági szükségszerűség esetleg nem kényszerít munkába, állást vállalnak azért, hogy megmutassák a világnak, hogy vannak olyan jók, mint a férfiak. Megjegyezzük, némely területen még jobbak is, de ez egy másik fejezet témája. Így a rendszer által mesterségesen keltett lelki (önmegvalósítás, bizonyítási vágy) illetve anyagi (a puszta létfenntartástól a presztízs-fogyasztásig széles a skála) szükségletek képesek rákényszeríteni a nőt arra, ami ellen egész valója a leghevesebben tiltakozik. E tiltakozás letörését szolgálja a tudatipar, az iskolától az egyetemig, majd a média és a kultúra. Ennek köszönhetően a hagyományos anyaszerep mára „ciki” lett, a családjáért élő nő „elnyomott rabszolga”. A szórakoztatóipar ma a nőket keménynek, rámenősnek ábrázolja és szinte kivétel nélkül szinglinek, aki a munkájában, kedvteléseiben (szórakozás, fogyasztás) teljesedik ki. „Ma a nyugati nők milliói osztoznak a feministák házassággal és anyasággal szemben tanúsított ellenséges beállítottságában. Milliók tették magukévá a mozgalom célkitűzéseit, és nem áll szándékukban férjhez menni, pláne gyermeket szülni. Marcuse Élvezeti Elvével való azonosulásuk, a szexuális forradalomban vállalt elkötelezettségük azt jelenti, hogy a házasság a sor végére került. És – amint válási és születési statisztikáink mutatják – még a megkötött házasságok is kevésbé tartósak és termékenyek.” (Buchanan)

A nők a gazdasági kényszer, illetve a pszichológiai kondicionálás előtt meghajolva, bárki által elvégezhető munkák felvállalásával bizonyítják értéküket a világnak, miközben a senki más által el nem végezhető és a társadalom számára nélkülözhetetlen hivatásukat második helyre szorítják, esetleg teljesen feláldozzák a karrier, illetve a megélhetés oltárán. Tanár, orvos, ügyvéd, közgazdász vagy „manager”, esetleg gyári munkás bárki lehet, édesanya viszont nem. Olyan nők persze mindig voltak, leginkább a középkorban, akik a hivatásukért lemondtak a családról, hogy teljes lényükkel átadhassák magukat annak, amit csinálnak. Őket hívják apácának. De őket nem az „önmegvalósítás”, a pénzszerzés vagy az érvényesülés motiválta, és csupán egy dolgot „akartak megmutatni”, a világnak: Krisztus szeretetét.”

-JzK- 2012.05.27. 08:35:23

Nem tudom miért beszélünk abortusz kapcsán "nőkről" meg "anyákról", ha egyszer abortuszt rendszerint olyan tiniribancok szoktak elkövetni, akiknek koruk alapján valami romantikus lányregényt olvasgatva kéne otthon ábrándozniuk a jövendőbeli hercegükről, nem pedig a bokorban reszeltetni magukat két narancsvodka után....

A magzati élet védelméről szóló törvény azt mondja:

6. § (1) A terhesség a 12. hetéig szakítható meg, ha
a) azt az állapotos nő egészségét súlyosan veszélyeztető ok indokolja;
b) a magzat orvosilag valószínűsíthetően súlyos fogyatékosságban vagy egyéb károsodásban szenved;
c) a terhesség bűncselekmény következménye, valamint
d) az állapotos nő súlyos válsághelyzete esetén.

Na most ebből az a-c) pont tökéletesen érthető eset (nem is azok miatt szoktak tiltakozni), a d) pont pedig a legnagyobb kamu gumiszabály, és a legtöbb abortuszt ez alapján végzek.

"Súlyos válsághelyzet az, amely testi vagy lelki megrendülést, illetve társadalmi ellehetetlenülést okoz." - ezt úgy kell érteni, hogy "Szeretnék még úgy élni 'pár' évig, mint ahogy a Szex és New Yorkban és a Született feleségekben láttam, hogy úgy modern és menő."

Amúgy meg ez az új mém? Az elnyomó, gonosz, hímsoviniszta férfi képe? Tehát az abortusznál a személyeskedés (argumentum ad hominem) a lényeg: nem az elhangzott morális vagy szakmai érvekről van vita, hanem arról, hogy az azt mondó személy az férfi, és az fujj, neki eleve nem lehet releváns szava.

Így lesz az abortuszvitából egy nemek harca, amely éppen olyan baromság, mint annak idején az osztályharc is volt, az osztályok antagonisztikus ellentétéről való marxista duma.

Megjegyzem mindkettő szart ugyanazon férgek találták is ki: a nyugati civlizáció elpusztítására törő, azt gyülölő gyökértelen szélsőbaloldali és vadliberális söpredék. Aki beáll a kórusba rikácsolni az elnyomásról, az nem több, mint egy droid a mátrixban, ezeknek a hasznos idiótája.

Vessünk csak egy szemlét erre a videóra:
index.hu/video/2012/05/23/abortuszellenes_tuntetes/
Zsindex meg se próbálja palástolni, hogy mere hajlik a keze. Cinikus, keresztényellenes címmondat: éljen, nem elég hogy Bartus förög az amcsi népszaván, már elkúró is rákezdett, indulhat a "klerikális reakció" elleni üvöltözés (gondolom ez lesz az egyik támadófelület a 2014-es kampányban), a jó őreg Rákosi (Rosenfeld) elvtárs pedig elégedetten mosolyog a sírjában
Kérdezi a riporter álnaivan, és a vadliberális-hiperfeminista narratívát a nézőknek sulykolva: "VAJON mért nincs túl sok szülőképes nő a tüntetésen?" MARHA! MINDEN TÜNTETÉSEN KEVESEBB A FIATAL NŐ, MINT A FÉRFI! Mégpedig azon egyszerű oknál fogva, hogy a fiatal nők jellemzően apolitikusak, nem pedig azért mert ők eleve nemüknél fogva szükségszerűen csak hiperfeminista vadliberálisok lehetnek.

Visegrádi 2012.05.27. 08:43:18

Veszett fejsze nyele az ügy. Mármint a kdnp részéről. Már most is használják Magyarországon a tablettát, csak magánklinikákon.
Magyarul: csak a csórók előtt záródott be a kapu. Sajnos igaz , amit József Attila írt:
"aki szegény, az a legszegényebb".

2012.05.27. 08:44:10

Az egész abortusz dolgot simán be lehetne tiltani, mert most amikor számtalan lehetősége van, mindekét nemnek a megelőzésre, az ember nem is érti, hogy mégis hogy eshet teherbe aki nem akar.

Mert ha akarta a gyerekét, akkor 2 hónap mulva miért nem? Meg kellene vizsgálni, és ahol nincs nyomos ok, akkor csak szülje meg, és adja örökbe. Százan ugranának jelentkezni a babáért.

Persze, az nőnek joga van a testéhez, de ha például a kezemet akartnám levágattatni, vagy más módon akrnám magamat megcsonkítani, akkor annak már vannak követetkezményei.

Max val Birca · http://hurramilliomosleszek.co.nr 2012.05.27. 08:49:50

@beste:

A társadalmi környezet megteremtése az abortusz betiltása. A gyilkosságokat sem úgy előzzük meg, hogy becézgetjük a gyilkosokat, felvilágosító filmeket sugárzunk arról, hogy milyen szar gyilkosság áldozatának lenni, hanem KRIMINALIZÁJUK ezt a cselekményt.

Max val Birca · http://hurramilliomosleszek.co.nr 2012.05.27. 08:52:41

@skipy:

Nem, nem az anya döntése. Az anyáknak nincs joguk gyilkolni.

hattyú 2012.05.27. 08:54:34

@Frengi: okos vagy, annyira okos, hogy az már fáj, és az ilyen okos emberek mint te, onnan ismerhetőek fel, hogy mindig mindent jobban tudnak másoknál és ezért meg akarják mondani másoknak, hogy mi a helyes, 5 mondatban le tudnak írni és meg tudnak oldani mindent, ami oké is ha valaki csak kommentelget bele a világba, de az a szomorú, hogy a parlamentben is ilyen, hozzád hasonló okosok ülnek, akik azonnal tudnak dönteni bármiben, az atomfizikától az abortuszig, mindig mindenben a legokosabbak!

Kono 2012.05.27. 08:54:52

Látom, a lényeg ismét megvan... Ki kötelezi az embereket, h felelőtlenül gyereket gyártsanak? Vagy a Kdnp a védekezést is törvényben tiltja?
Nem kéne gyereket csinálni és akkor nem lenne abortuszkérdés! De tegyük hozzá, h óriási a ferdítésed, mert sok csóró, "hátrányos helyzetű" nem veteti el a gyerekét. Éppenséggel az abortuszokat inkább a felelőtlensèg, kényelmesség, önzés hajtja havarészben. Hiszen nem arról van szó, h nem tudná felnevelni, hanem arról, h nem AKARJA. Mert az élete jelentősen megváltozna. Nem kell ekkora "teher". Ez sosem a gyermekről szólt, hanem azokról, akik felelőtlenül összehozták.

bukszindeksz 2012.05.27. 08:57:30

@Frengi: Jobbat mondok! A szexet kell betiltani! Addig, amíg nincs 100%-os módszer a védekezésre, nincs dugás! Csak és kizárólag gyermeknemzés céljából, orvosi és egyházi felügyelet mellett, misszionárius pózban, maximum 5 perc a szintidő. Az aktusra előzetes engedély szükséges a kerületi önkormányzattól, ahol az elbírálásnál először megvizsgálják a szülők egészségi állapotát (rokkant, vak, süket embernek ne legyen már rokkant, vak, süket gyereke!), származását (magyar ember legyen, természetesen, 300 évre visszamenőleg) és világnézetét (csak a keresztény szaporodjon, a liberális, zsidó bérenc bagázs csak elfogy egyszer).
Hogy engedély nélkül ne születhessen gyerek, a fenti vizsgálaton nem megfelelt állampolgárokat az állam költségén ivartalanítani kell, legyen az nő vagy férfi.

Érzed a fentiek súlyát? Pedig csak az első félmondatodat gondoltam tovább. Előbb-utóbb továbbgondolják olyanok is, akik döntéshozó helyzetben vannak és amit én szatírának szántam, azt komolyan gondolják. És hisznek benne, hogy jót tesznek a magyarsággal.

Max val Birca · http://hurramilliomosleszek.co.nr 2012.05.27. 08:58:57

@is:

Aki illegális abortuszra válallkozik, bizonytalan háttérrel az tisztában van az egészségügyi kockázatokkal. Miért foglalkozzunk velük? Ha a rablógyilkos késsel rátámadni készül valakire, majd megcsúszik és saját magát hason dövi, az ok a rablógyilkosság legalizására?

beste 2012.05.27. 09:01:12

@Max val Birca: Nem a kérdésre válaszoltál. A példában említett női lény (tehát a lányod, ha van egyáltalán - de ugye fiktív a feltevés) szabad rendelkezési jogáról beszéltünk. Ez nem azt jelenti, hogy nem lehet neki tanácsot, bátorítást, biztatást adni - sőt kell is -, hanem azt, hogy az összeszedett információkból a számára és a magzat számára leghelyesebb döntést hozza meg. Ő és csakis ő. Szép és kívánatos, hogy a szülők ilyen helyzetben maximális támogatásukról győzik meg, és ennek így is kell(ene) lennie. Normális közegben legalábbis. De hidd el, a nők túlnyomó többsége nem úri passzióból hozza meg ezt a döntést az abortusz mellett.
A társadalmi körülményekről: szerintem a kabáthoz kellene varrni a gombot, tehát a megfelelő körülményeket megteremteni - utána az abortusz száma még jobban csökkenni fog.
Más. Mi a véleményed arról, ha egy már gyerekkel rendelkező nő úgy dönt, hogy köszönöm, ennyi épp elég, és nem akar hormonális fogamzásgátlókat szedni, a gumiban nem bízik, hanem a végleges műtét mellett dönt?

beste 2012.05.27. 09:01:50

@Max val Birca: de az apák lefalcolnak, mint kurva a lepedőről. Velük mi légyen? Vagy nekik nincs is semmi felelősségük?

Kono 2012.05.27. 09:05:39

@Putyilov gyári melós: az egyház is vállalná, ha nem ölnék mwg. Böjte Csaba neve pl mond valamit?

Kono 2012.05.27. 09:14:18

@beste: Nagy jogvédő vita az abortusz. De a MAGZAT JOGAIVAL ki foglalkozik? Őt nem illeti meg semmiféle jog? Lehet, élni szeretne. Lehet, jó élete lenne. Honnan tudjuk előre, h nem? Vagy hogy ennek ellenére is nem inkább élni akarna? Egy esélyt azért nem érdemelne?
Ez a vita soha nem a magzatról szólt, valljuk be. Hanem a " szüleiről".

danesdzsu2 2012.05.27. 09:15:10

@beste: hogy ne lenne felelősségük. A felneveléshez hozzájárulnak.

beste 2012.05.27. 09:15:53

@Kono: A problémám az, hogy az élők jogaival sem foglalkozik senki....

beste 2012.05.27. 09:16:49

@danesdzsu2: normális esetben igen. Nem is azok a nők rohangálnak abortuszna, akik rendezett, szerető családban élnek. (vagy legalábbis azok száma a kerekítési hibahatár.)

dekás dezső 2012.05.27. 09:18:11

ha valamiről, akkor erről a kérdésről lenne érdemes népszavazást tartani...

danesdzsu2 2012.05.27. 09:22:44

@beste: szerintem azoknak a nőknek rengeteg lehetőségük van a teherbeesés megelőzésére.

Max val Birca · http://hurramilliomosleszek.co.nr 2012.05.27. 09:26:54

@beste:

Én nem dönthetek más helyett, mert én nem vagyok törvényhozó. Ellenben az állam felelőssége meghozni a szükséges jogi döntéseket. Ha parlamenti képviselő lennék, akkor javasolnám a teljes tiltást, de mivel nem vagyok, így nincs erre jogosultságom.

Max val Birca · http://hurramilliomosleszek.co.nr 2012.05.27. 09:28:08

@beste:

"De hidd el, a nők túlnyomó többsége nem úri passzióból hozza meg ezt a döntést az abortusz mellett."

Nem hiszem el. A többség szimpla lustaságból, cinizmusból csinálja. Egyszerúen nem érdekli az egész, s neki egyszerűbb az abortusz időnként, mint tablettát szedni.

Max val Birca · http://hurramilliomosleszek.co.nr 2012.05.27. 09:28:46

@beste:

"a megfelelő körülményeket megteremteni"

Így igaz. Ennek útja a teljes tiltás.

Max val Birca · http://hurramilliomosleszek.co.nr 2012.05.27. 09:29:25

@beste:

"Mi a véleményed arról, ha egy már gyerekkel rendelkező nő úgy dönt, hogy köszönöm, ennyi épp elég, és nem akar hormonális fogamzásgátlókat szedni, a gumiban nem bízik, hanem a végleges műtét mellett dönt?"

Joga van magát meddővé tenni, ez nem gyilkosság.

Ленина · http://szanalmas.hu 2012.05.27. 09:30:46

Az abortusz gyilkosság, mindegy hogyan nevezzük. Senkinek sincs joga gyilkolni. Mindenkinek meg kellene tanulni már végre felelősséget vállalni a tetteiért, és ha hibázott akkor vállalja a felelősséget. A teherbe esésnek nagyon jól dokumentálható előzményei vannak, tehát nem csak a szél fújja teherbe a kedves hölgyeket. Meg kellene már tanulni végre, hogy a tetteinknek következményei vannak. Ezért tart ez a társadalom ott ahol tart (béka segge alatt 10km) mert az állampolgárai nem tanultak meg felelősséget vállalni. Nincs erkölcs, nincs becsület, nincs tisztelet, nincsenek értékek, stb. Egy erkölcstelen országban pedig tényleg vérlázító, ha nem lehet csak úgy gyilkolni a magzatokat, és hisztériás rohamot kap minden önmagát "szabad"-nak gondoló ember, ha nem engedik csak úgy "szabadon" használni az abortuszt mint egy fogamzásgátlót.. Ráadásul mióta az analfabéták is blogolnak, elszabadult a pokol. Na ez tényleg szánalmas. Ébresztő emberek..

komplikato 2012.05.27. 09:39:48

Látom a vita jelen szakaszára megint sikerült elfelejteni, hogy terhesség megszakítás nem csak azért szokott történni, mert valaki nem akar gyereket ... Értem én, hogy a nagy többség ilyen szánalmas indokkal megy abortuszra, de a tabletta tiltása pont azokra is vonatkozik, akik nem ilyen okból kerültek oda. Miért? A törvény alkotókban és szervezetekben ennyi emberi belátás sincs?

@-JzK-: Bevallom nem értem , nem tudom értelmezni mit szokás ma errefelé "liberalizmusnak" nevezni, viszont ha valaki politikailag korrekt akar lenni, akkor én jóindulatúan feltételezem, hogy az illetőnek van halvány lila fingja olyasmikről mint azok a tanulmányok, amik szerint a férfiúi önkép elvesztése a 70-es évektől mekkora kárt okozott az összes társadalomban vagy sokak által, így Ranschburg Jenő által is sok helyen leírt és elmagyarázott kő egyszerű tényről, hogy a gyereknevelésben sem felcserélni, sem helyettesíteni nem lehet az apa és anya szerepét a gyerek nemétől függetlenül.

komplikato 2012.05.27. 09:42:23

@Ленина: Teljesen egyetértünk, de ez a társadalmi éretlenség nem csak jelen ügyben jön elő ... sajnos. :(

beste 2012.05.27. 09:44:35

@Max val Birca:
"Hát nem a "nők teste"??? "

bocsi, tényleg nem értem, hogy ezt melyik hsz-hez tegyem.

collateral collector (törölt) 2012.05.27. 09:53:15

Az abortusz szigorítása a bűnözés növekedéséhez vezet. Ezt nehéz közvetlenül bizonyítani, mert évtizedes áttétellel működik a folyamat, de egyrészt amerikai közgazdászok nagyon alaposan elemezték már a témát, másrészt ha belegondolunk, elég logikus. Semjén Zsolték tehát több bűnözőt akarnak 20 év múlva Magyarországon.

fehéregér 2012.05.27. 09:57:05

A rohadt életbe már tényleg! ez a legundorítóbb képmutatás ebben az országban, ahol szarnak a gyerekekre, ahol éhezhetnek a gyerekek, miközben a politikusok dőzsölnek, ahol a legrosszabbak között vagyunk Európában gyerekbántalmazás ügyében, ahol segítés helyett a gyerekek egyre szigorúbb és koraibb büntetését vezetik be, egyszóval gyomorforgató itt síkra szállni a magzat "jogaiért", amikor a már valódi módon szenvedni képes és permanens szenvedésre ítélt gyerekek helyzete nem szerepel a prioritások között.
A kommentek között is a tipikus vaskalapos ostobaság, mint ez itt: "Az abortusz gyilkosság, mindegy hogyan nevezzük. Senkinek sincs joga gyilkolni. Mindenkinek meg kellene tanulni már végre felelősséget vállalni a tetteiért, és ha hibázott akkor vállalja a felelősséget." Egek, remélem ennek itt sikerült abortusz nélkül megoldania, hogy ne legyen utódja, mert, ha nem, jaj annak a gyereknek, akinek bármely szülője ilyen "punktumok" alapján, kételkedések nélkül értékeli maga körül a világot.

A bóvli kormány most már a lottóval is csal!! 2012.05.27. 10:07:33

„Jómagam öt gyereket szerettem volna, lett belőle három, mindhárom fiú. De azt hiszem, a három fiú felér legalább öt lánnyal – nyilatkozta pár napja Harrach Péter, majd hozzátette: – Nézzék, a mi dolgunk az, hogy nagyobb összefüggésekben, társadalmi összefüggésekben nézzük a dolgokat, az indentitásunknak megfelelően.”
Már csak azt kéne tudni, hogy Harrach Péter szerint 3 fiú > 5 lány, esetleg ≥. Az mindenesetre világos, hogy a képlet alapján egy fiú az legalább ötharmad lányt ér. Ahogyan az is, hogy Harrach Péter szerint a nők másodrendű állampolgárok. Viszont érdekelne, hogy a képviselő úr milyen (hit)tudományos kutatásokkal támasztja alá ezt az állítást – ha már így „nagyobb összefüggésekben, társadalmi összefüggésekben” nézi a dolgokat. Természetesen az identitásának megfelelően.
Harrach Péter nyugodtan előadhatja véleményét a a párttársainak, a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen, a templomban vagy baráti körben is. Az országgyűlés Emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottságának tagjaként azonban nem. Egyfelől, mert az általa is megszavazott Alaptörvény XV. cikkének 3. pontja kimondja: „A nők és férfiak egyenjogúak.”
Másfelől mind a magyar, mind az uniós értékrend szerint megengedhetetlen, hogy a törvényhozó testület egyik tagja a nők alacsonyrendű voltát deklaráló megjegyzést tegyen.
Azt csak nagyon halkan jegyezném meg, hogy a frakcióvezető úr - – úgy is, mint a magyar politikai élet mérhetetlen támogatottságú alakulatának képviselője – az általa mélységesen lenézett nők adójából is kapja a fizetését. Bár tudom, hogy a pénznek nincs szaga – ha következetes önmagához –, holnaptól lemond a jövedelmének feléről. Vagy legalább is elmormol egy bocsánatkérést. Arra, hogy eltakarodjon a politikai életből, ahogy az minden más kulturált országban történne, és a továbbiakban a kánonjog területén fejtené ki áldásos működését, gondolni se merek.
Ilyen álszent, sunyi, gőgös, jellemtelen bóvli banda vezeti az országot!

Mea culpa?

komplikato 2012.05.27. 10:14:38

@Ne küld vissza a konzultációs,"adatgyűjtő" levelet:
"Harrach Péter nyugodtan előadhatja véleményét a a párttársainak, a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen ..."
Én kérek elnézést a Pázmányon dolgozó és tanító értelmes emberektől, hogy te összemosod olyan "jóképességüekkel" őket, mint Harrach "demagóg" Péter. :D

collateral collector (törölt) 2012.05.27. 10:18:15

Egyébként, ha eltekintünk az álszent / álkeresztény, nevetségesen képmutató fideszes-kdnp-s moslék dumától, akkor milyen "érvek" maradnak az abortusz ellen?!

Mercyful Fate 2012.05.27. 10:43:46

"Talán fel kéne vetni a kérdést, hogy miért vetetnek el ennyi gyereket? Talán, mert a szülők maguk sem tudnak megélni?"

Akkor minek csinálják meg a gyereket?akit elvetetnek az is egy élőlény..ennyi erővel, hogyha nekem van egy 7 éves gyerekem, de nehézkessé válik a megélhetésem..nyugodtan megölhetem mert nemtudok megélni?

A bóvli kormány most már a lottóval is csal!! 2012.05.27. 10:43:47

Az Orbán által "menedzselt", agyon promotált Compact disco "szépen" leszerepelt, ez megint az orbáni Magyarországnak szólt.

Köszönjük O. Viktor és bandája!
Takarodjatok már a fenébe!

www.youtube.com/watch?v=zDEX-YL-v2k

AnnaKarenina 2012.05.27. 10:53:34

@Ленина: Szerintem az ilyesféle véleményeket nyugodtan meg lehet tartani ott legbelül, ugyanis nincs szó arról, hogy az abortuszt betiltanák Mo.-on. Meg azt is próbáld melléképzelni, hogy anya nélkül nincs magzat, tehát az anya dönthet arról, hogy mi legyen a terhességével. De szólj, ha láttál már Petri-csészében kihordott magzatot.
Csak arról van szó, hogy bizonyos jelentéktelen politikai erő megmutatja az igazi, a kegyetlenebb arcát. Mert természetesen a művi abortusz továbbra is igénybe vehető, csak a nők számára kevésbé kockázatos tablettát nem engedik meg a magyar nőknek használni. Bűnhődjön, szenvedjen az a dög, aki nem veszi észre, hogy a KDNP szemében (és számít az valamit?:) ő csak arra való, hogy azt a sok jó kis keresztényt megszülje. Itt már idézték H.P. mondását arról, hogy 3 fia ér annyit, mint 5 lány - ez is magáért beszél. És az is, hogy kampányolnak azért is, hogy a nők ne vetessék el nem kívánt terhességeiket, hanem ingyen béranyaként hordják csak ki és adják oda gyermektelen szülőknek. Mert ez is könnyebb lelkileg nekik, mármint a nőknek a KDNP szerint.
H.P. megmutatja, hogy a keresztények mit sem változtak (tisztelet az egyszerű, vallásában hívő embernek), számukra a nő nem ember, és nyugodtan kegyetlenkedhetnek bárkivel. A pártok pénzeinek elvétele mellett/helyett lehetne javasolni, hogy az egyházaktól vonják meg az állami támogatást és éljenek csak a híveik által számukra befizetett pénzből. H.P.-ék akkor talán összetalálkoznának a mai magyar valósággal, ami megmutatná, hogy még így is mennyire felülreprezentáltak a magyar politikában.

AnnaKarenina 2012.05.27. 10:56:33

@Mercyful Fate: Minek kell hülyeségeket beszélni? Ha te, vagy én úgy döntöttünk, hogy gyereket hozunk a világra, akkor annak vállaljuk minden felelősségét. Az a nő, aki elveteti magzatát, pont akkor dönt felelősen, amikor ezt teszi, mert tudja, hogy valamilyen nyomós okból nem tud érte felelősséget vállalni, ha megszületik. (Aki ilyen egyszerű emberi igazságokat nem ért, az biztosan keresztény, vagy politikus).

Oxy 2012.05.27. 10:58:37

@Max val Birca: Miért, Te nem hiszel benne?
Ha leszünk pl. 8 milliárdan, akkor az új 1md vagy nyomorogni fog, vagy belép az energiafogyasztók közé (fűti a házát, autót használ), és ez tovább pusztítja a környezetet.
Egyébként meg persze, használjon aki tud, valaki fogamzásgátlást, inkább mint hogy a (tablettás) abortuszhoz folyamodjon. De van itt még valami.
Nem csak a világ túlnépesedett, de Magyarországon is van némi probléma.
Ha van évente 40000 abortusz, az 40 év alatt 1,6 millió élet. Ha a 20-60 közötti korosztályok ennyivel többen lennének, akkor csak ennyivel több lenne az állástalan - mert ettől, hogy többen vagyunk, még nem lenne több munkahely.
Jobb lenne?

neoteny · http://word.blog.hu 2012.05.27. 11:04:00

@Oxy:

"mert ettől, hogy többen vagyunk, még nem lenne több munkahely"

Ez csak akkor igaz ha a munkahelyek száma konstans. Ha viszont az, akkor hogyan lehetséges hogy csökkenő népesség mellett is nő a munkanélküliség?

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2012.05.27. 11:08:45

Nem érte miért ezzel a tablettával van bajuk az idióta álszent barmoknak.
Az abortusz súlyos döntés de akkor már inkább ez a tabletta legyen,ha már odáig jutott a helyzet.De a legfontosabb a megelőzés.Nyilván ezek az álszent faszok is mindig gumit húztak,vagy inkább kiverték maguknak.

Oxy 2012.05.27. 11:19:49

@neoteny: Hát ha már offolunk...
Szóval: időben változhat és változik is a munkahelyek száma, de a népesség számától gyakorlatilag független.

neoteny · http://word.blog.hu 2012.05.27. 11:23:06

@Oxy:

"időben változhat és változik is a munkahelyek száma, de a népesség számától gyakorlatilag független."

Ezt a kijelentést kérlek támaszd alá valamilyen érveléssel, mert a puszta kijelentése nem elégséges.

Oxy 2012.05.27. 12:06:01

Meg egyébként is, erről a "műtét lehet, de tabletta nem" hozzáállásról egy döbbenetes párhuzam jut az eszembe.
A középkorúak és idősebbek talán még emlékeznek a neutronbomba-vitára.
A neutronbomba egy olyan nukleáris fegyver lett volna, amely csak az életet pusztítja el (sorry), a környezetet azonban csak minimálisan, és nincs (nem lett volna) semmi sugárzási utóhatása. Kézenfekvőnek tűnnék, hogy az addigi atombomba-arzenált kicseréljék neutronfegyverre, hogyha mégis nukleáris háború törne ki, az kevesebb pusztítással járjon.
Mégsem vezették be, mégpedig abból a meggondolásból, hogy ilyen fegyverek bevetése kisebb felelősséggel járna, ezért növelné a kockázatát magának a háború kirobbantásának.
A párhuzam ott van a két dolog között, hogy ha a magzat elhajtása lerendezhető egy tablettával, akkor a delikvensek kevesebb gondot fordítanak majd a fogamzásgátlásra vagy a szex elkerülésére. A KDNP és más abortuszellenzők is effélét gondolhatnának, de nem ezt kommunikálják. Így aztán hiteltelenné válnak.
Meg van még egy nagy különbség a nukleáris fegyverek története és az abortusz között. Abortuszok nap mint nap történnek, de a II. vh. vége óta nem vetettek be élesben atomfegyvert. Mármost képzeljük el azt az abszurd "alternatív történelmet", hogy az atombombát azóta több kisebb háborúban bevetették volna. Ha ilyen előfeltételek mellett került volna sor a neutronbomba feltalálására, akkor biztos legyártották és hadrendbe is állították volna őket (ha még maradt volna élő ember a világon).
Az én konklúzióm: ha a művi vetélés eleve tiltva lenne, akkor a tabletta elleni berzenkedést még csak meg lehetne érteni. Így azonban a betiltása csak egy pofon a ... – szóval a falnak.

Oxy 2012.05.27. 12:22:06

@neoteny: A nemzetgazdaságban foglalkoztatható egyének számát a rendelkezésre álló, befektethető tőke mennyisége korlátozza. De az nem lesz több attól, hogy többen élnek az adott országban.
Persze több lesz a kereslet - élelmiszerre, közüzemi szolgáltatásokra stb. - de ez sztem a népességtöbbletnek csak kisebb részét foglalná el (hasra utve jó, ha 25 %-át).
Ide tartozik az is, hogy ki termeli meg a nyugdíjra valót? Ha az aktív korosztályok többen lennének, de mégsem dolgoznának, az aligha. Ha viszont a tényleg létező emberek közül lenne több foglalkoztatva, akkor máris több lenne a járulék.
De ez már nagyon off, elnézést kérek!

Jeanne d'Arc 2012.05.27. 12:37:40

Szerintem itt a legtöbb beíró nem a témáról beszél. A kérdés az, hogy a törvényileg engedélyezett abortuszt milyen módon hajtsák végre, az OEP által finanszírozottan. Most, hogy a KDNP-s képviselők letiltották a tablettát, arra szavaztak, hogy több nyomorék, vak, stb gyerek szülessen, és több legyen a meddő nő, mint abban az esetben, ha bevezetnék a tablettát. Ez persze semmi többletköltséget nem jelent az államnak, mert pont most szüntették meg a rokkantak támogatását, s a KDNP-s képviselők ezt természetesen megszavazták. Czeizel Endre beszélt részletesen arról a TV-ben, hogy mik a tabletta előnyei. Arról is beszélt, hogy azokban az országokban, ahol bevezették, NEM NŐTT AZ ABORTUSZOK SZÁMA.
A többi duma csak maszlag. A KDNP-s képviselők azért pattognak, mert a Katolikus Egyház álláspontját, az abortusz betiltását nem tudták elérni, ami miatt rossz a lelkiismeretük, ezért pótcselekvésre fanyalodnak.
A Fidesz megint spórolt egy jót a szegényeken, és egy koncot odadobott a KDNP-nek.
Egyébként elképesztőnek találom, hogy ebben a témában főleg pasik írnak, ők döntenek, lehet, hogy olyanok, akik még gumit sem tudnak használni...

neoteny · http://word.blog.hu 2012.05.27. 13:16:09

@Oxy:

"De az nem lesz több attól, hogy többen élnek az adott országban."

Egyrészt több lesz, mert több ember többet takarít meg, másrészt létezik olyan hogy tőkeimport.

Ha a népességnövekedés nem vezetne megnövekedett tőkéhez, akkor a növekedő népességű országokban csak a munkanélküliség nőne, és csak a már munkával rendelkezők dolgoznának. Ez empirikusan nem igaz.

Elijah_Baley 2012.05.27. 13:35:28

a legjobb lenne betiltani az összes moder vajákos gyógymódot, meghagyni az imát, meg esetleg -teret engedve fidesz féle liberalizmusnak- a köpölyözést...

Max val Birca · http://hurramilliomosleszek.co.nr 2012.05.27. 13:49:53

@Oxy:

A túlnépesedés hamis elmélet. A múlt században volt divatban. Ma már a szintén nem létező "emberokozta globális melegedés" a divat az alarmista-sötétzöld körökben.

komplikato 2012.05.27. 15:07:51

@Oxy: Szerintem élelmiszer előállítás jó ha 10% alatt van foglalkoztatásban, eleve mezőgazdaság kemény 3%-al járul hozzá az összes megtermelt értékhez.

Viszont ha igazad van az nagyon gáz, mert ezek szerint hiába lenne több feladat nem lenne hol kitermelniük azt az értéket, ami szükséges lenne a nyugdíjak fenntartásához. Tehát mindenképpen megszívjuk ... :(

2012.05.27. 17:03:47

@hattyú: @bukszindeksz: ez olyan tipikus magyar felelőtlenség. Megelőzni sokkal egyszerűbb lenne, de nem, csak azért se.

Magyarországon rengetegen halnak meg méhnyakrákban, pedig meglőzhető, egy egyszerű, fájdalom mentes vizsgálat, de áh, dehogy mennek el szűrésre, minek, majd lesz valahogy.

Ha betiltanánk, pillanatok alatt megtanulna védekezni minden nő és férfi, az emberek azért annyirra nem hülyék, de így minek? ott van kb 2 hónap, addig hátha ki lehet zsarolni egy házasságot, ha meg nem jön be, még mindig el lehet vetetni.

kalapocska 2012.05.27. 17:35:16

hat pedig egyszeru ha a KDNPs ek elerik hogy betiltsak az abortuszt, ha az anya nem kivanja a gyereket kotelezo legyen az apanak felnevelnie (9 honap-18 ev munkamegosztas a gyerekert) . Akkor a ferfiak is meggondolnak hogy es mikor es kivel. Miert mindig a no sziv es meg o a kurva? Minden gyerekhez ketten kellenek. A mai DNS tesztek segitsegevel mar nem kerdes ki volt az a ketto.

skipy 2012.05.27. 20:41:01

@Max val Birca: Lévén jópár ember eléggé kritizálta a véleményed, de te mégsem jöttél elő a mesekönyvvel (biblia), feltételezhető, hogy nem vallási okból ellenzed az abortuszt, hanem abból az egyszerű feltételezésből kiindulva, hogy a magzat is teljes jogú ember (de legalábbis gyerek). Az egy igen komplex kérdés, hogy mikortól tekintjük embernek a magzatot. De ismétlem magam, a kérdés sosem volt ez.

Max val Birca · http://hurramilliomosleszek.co.nr 2012.05.27. 20:47:35

@skipy:

Az ember kezdetétől az ami. A kezdet a megtermékenyülés.

AnnaKarenina 2012.05.27. 21:10:26

@Max val Birca: Biológiailag igazad van, csak ennek nincs semmi jelentősége. A magzat nincs az anya és annak méhe nélkül, és így (mivel a társadalomban igény van a döntés lehetőségére és a modern társadalom elfogadta a döntés jogát), meghatározott ideig rendelkezhet arról, hogy legyen-e a magzat a méhében, vagy sem.
Némileg ellentmond a tételezésednek, hogy ha a magzat magától hal el, és spontán vetélés jön létre addig a bizonyos 12. hétig, csak embriónak, vagyis emberkezdeménynek tekintjük.

Donnerwetter Ernő 2012.05.27. 21:32:21

Ha majd ennek a sok senkiházi KNDP-s f@szk@lapnak a családjában lenne abortusz (micsoda elvetélt (khm) ötlet, ezeknél a házasság előtti szeksz mint olyan minden bizonnyal nem is létezik), akkor remélem az illető hölgy jól elküldi az anyjába mindet, akinek köszönhetően műtőasztalra kell feküdniük, ahelyett, hogy értelmesebb módon lennének túl a dolgon.
Nem vagyok nő, fogalmam sincs, mekkora lelki terhet jelent egy terhességmexakítás, de abban biztos vagyok, hogy egy (több) tabi sokkal jobb, mint a kaparás.
Kár, hogy egy rakás frusztrált, szentfazék ötvenes faszi jobban tudja, mi a jó, mint azok akiket ez konkrétan érint.

Tele a tököm ezzel a sok senkiházi biblianyitogatóval (azokkal, akik csak olvassák, de nem akarják ráerőltetni a társadalomra a béna dogmáikat, persze nem, de ők nem is beszélnek hülyeségeket a tévében)
Harrach Péter, Sömjén Zsót, meg a többi halálmadár sose voltak értelmes figurák, de ezzel a sztorival már nem is nagyon kell bizonygatni többé. S3ggf3jek... :(

fchris82 2012.05.27. 23:01:54

@Max val Birca: "A túlnépesedés hamis elmélet. A múlt században volt divatban. Ma már a szintén nem létező "emberokozta globális melegedés" a divat az alarmista-sötétzöld körökben."

Leszögezhetünk néhány dolgot a hozzászólásaid alapján. Például azt, hogy te nem nagyon jársz hegyekben. Mármint külföldön, ahol van hó, meg egy olyan képződmény, hogy gleccser. Vagy ha mégis, akkor logikai képességeid mondtak csődöt. Meg azt is leszögezhetjük, hogy van bennünk vmi közös, mert nekem is herótom van a sötétzöldektől.
Van viszont néhány dolog, amit tudunk. Az átlaghőmérséklet nő. A gleccserek mérete ezt igazán jól jelzi, most nem jövök azzal, hogy vizsgálódj az északi vagy déli sarkon, mert az elég elérhetetlen, az Alpok viszont közel van.
Aztán tudjuk még, hogy a CO2 üvegház hatást okozó gáz. Ez "kémia". Aztán tudjuk azt is, hogyan változik a légkörben a CO2 mennyisége: en.wikipedia.org/wiki/File:Mauna_Loa_Carbon_Dioxide-en.svg NŐ! Még az évszakos ingadozás is jól megfigyelhető, ahogy a fűtési szezon lecsengésével kizöldül az északi félteke (Hawaii mérőpont, északi félteke)

Aztán az, hogy most a felmelegedés üteme összefügg-e a széndioxiddal, már más kérdés, azonban lássuk be, nem teljesen elrugaszkodott az elképzelés. Ez bizonyítva akkor lesz, ha beáll egyfajta csökkenés, és az 40 év múlva a hőmérséklet csökkenéséhez vezet. A légkör és az óceánok annyira egy összetett - és összefüggő - rendszerek, hogy azokat modellezni jelenleg pontosan igen nehéz. Lásd időjárás jelentés.

A mért adatok a tények, az abból levont következtetésekkel lehet vitatkozni. A globális felmelegedés azonban tény, mért adat, ezt vitatni ostobaság. A magyarázatokat már lehet.

A túlnépesedés hamis elméletét meg nem igazán értem, hogy mire érted. Milyen elmélet?

kalapocska 2012.05.28. 00:36:47

@Frengi: remelem neked dedikalhatjuk a falat ahol fel lesznek sorolva azok a nok akik belehalnak az illegalis abortuszba,

kalapocska 2012.05.28. 03:46:55

@Max val Birca: El kene mar kezdeni halotti bizonyitvanyt osztani a spontan veteles aldozatainak, es kis koporsokat gyartani nekik.

Max val Birca · http://hurramilliomosleszek.co.nr 2012.05.28. 08:27:56

@fchris82:

Az éghajlat-változás természetes jelenség.

Max val Birca · http://hurramilliomosleszek.co.nr 2012.05.28. 08:28:44

@fchris82:

Akkor túl fiatal vagy, s nem emlékszel. A 80-as években a fő alarmista elmélet az volt, hogy "jajj, túlnépesedünk".

skipy 2012.05.28. 14:42:53

@Max val Birca: Vagy igen, vagy nem. A helyes eljárás mindenképpen az, hogy feltételezzük, hogy mi basztuk el, és próbáljuk helyrehozni. Ha esetleg mégsem a mi hibánk volt, és a Föld kijavítja magát, az még mindig a jobb verzió. Az alternatíva ugyanis az, hogy ha tényleg a mi hibánk volt, és nem teszünk ellene, akkor sivatag lesz az Alföldből...

Másik kérdés. Honnan tudod, hogy a megtermékenyülés pillanatától ember az ember? Továbbgondolva, ha ez csak a te személyes véleményed, akkor miért legyen kötelező érvényű pl. rám nézve?

Max val Birca · http://hurramilliomosleszek.co.nr 2012.05.28. 14:58:59

@skipy:

Amikor a tények azt mutatják, hogy egy elmélet téves, a legjobb kidobni a szemétbe.

skipy 2012.05.28. 20:09:47

@Max val Birca: Mi mutatja? Mármint milyen konkrét tények? Mármint melyik elméletet?

RSS

táblácska

"Ez a kis magyar világ itt háborog: fekete, csúnya felhők kavarodnak rája. Aki nem csupán arra termett, hogy egy számmal növelje a születési és halálstatisztikát: most nem alkudhat. Harcol, ahogy tud. Kezeli a viharágyút a butaság, sötétség ránk tornyosodó felhői ellen." - Ady Endre

FB

propeller+blogroll (fck bloghu)

Kapcsolat

Kapcsolat

Amennyiben bármilyen építő/romboló megjegyzésed, ötleted, információd volna, nyugodtan írj a szabotázs e-mail címére.

süti beállítások módosítása