A duplagondol – pesti viccekből is ismert – mechanizmusába lassan beleszokik a magyar nép. Összerezzen, ha a kormány meg akarja védeni őt vagy a tulajdonát bármitől (ahogy például megvédték a nyugdíjakat, a munkahelyeket, a pedagógusokat, a szakszervezeteket, jövőre talán a nemzeti devizatartalékot stb.). Ez az új szokás lassan a pesti viccet is megújítja. Mert a sokat próbált szegény magyar nép annál inkább elgondolkodik, minél viccesebbnek talál valamit. Különösen, ha a kormányszóvivő úr találja annak. Mondjuk, azon derül, hogy külföldön azt mondták: nem vagyunk demokrácia - épp egy picivel az újabb rendkívül szórakoztató, éjjeli tüntetőverés előtt az MTVA épületénél.

A sajátos magyar humor, különösen a pesti vicc legendás: néha agyzsibbasztó, olykor finoman szellemes, néha trágár, máskor vitriolos, kedveli a beágyazás és az elhallgatás, a tudatos kihagyás funkcióját. Szelepként szolgál, hogy kiengedhessük a gőzt, legyen szó akár a mindennapi életről, akár a mindenkori hatalomról. Segít kacagva megbeszélni furcsa társadalmi, közéleti, erkölcsi visszásságokat, vagy éppen súlyos (egyéni és nemzeti) sorstragédiákat. A legjobbak közülük kétszeresen kódoltak: már maga a fedőtörténet is mulatságos, de ha az ember a sorok közé tekint, akkor indul csak igazán a “sírva röhögés”, vagy épp az “odakozmálós” felszisszenés.

A minap Lukasenka, a putyini Oroszországtól is putyinibb mintaállam elnöke, a francia és magyar nagykövetek kinevezésének apropóján emlékezett meg kis hazánkról. Megemlítette, hogy mi milyen jó barátok vagyunk, és mennyire megértjük egymást. Főleg miután elegünk lett szerinte a demokráciából, meg Európából.

Giró-Szász András kijelentette, ez csak vicc volt, hiszen demokrácia vagyunk. Milyen igaz, mint két demokratikus tojás. Hiszen nálunk sincsen személyi kultusz és állami, Pravda-szintű karaktergyilkosság. Fotókat itt is csak önszorgalomból tesznek ki polgárok és civil szervezetek bizonyos emberekről otthonaikba, bizonyos osztályellenségekről pedig buszokra, óriásplakátokra, szóróanyagokra. 

Nálunk sem lehetetlenítik el ócska trükkökkel és előre törvénybe foglalt választási csalásokkal az ellenzéki pártok és a tüntetők tevékenységét, sőt, össze sem verik őket  (néha van viccből egy-két térdsérülés, vagy sínbe tett láb, na és), ahogyan Fehéroroszországban sem. Hogy a keresztény hatalom a méltán elismert Csaba testvér hétköznapi hőstettei mögé rejtené a disznóságait? Nem, ilyen nincs nálunk, legalábbis a birkák szerint - mondjuk a varánuszok véleménye eltérő.

Persze joggal mondhatja bárki – ha ez kell a luxusérzéshez –, hogy kár túlzásba esni, nálunk még nem zárták évekre börtönbe sem az őszödi rémet, sem a libást, sem a földfoglaló hippi ökozöld pussykat, sem a mélymagyar zagyvaságok kiabálóit. Öngyilkosságra sem próbálták meg őket rávenni a börtönökben. Csak, hogy egy régi klasszikus pesti viccet idézzek: “...pedig közéjük is lövethetett volna.” (Oké, csúsztatás, az őszödi rém tényleg a mélyen nemzetiek közé lövetett gumilövedékkel, miután elindult a székházas genyó-szívó disztroj)

Három dolgot azért fontos megjegyezni:

1. Látott már ez a szegény, vicces magyar nép karón varjút. Valami akkor gyanús, ha nem gyanús. Ha egy baloldali kormány jobboldali szólamokkal, megszorításokkal és liberalizált gazdaságpolitikával indul a választásokon, míg az ellenjelölt keresztény, jobboldali erő szocialista programokat, és szociális népszavazásokat emel a programjába - vagyis a jobboldal baloldal, a bal meg jobb, de mindkettő mindegyik, ugyanakkor egyik sem az. Ha még ugyanazon kormány hisztériája szerint az országa fasizálódik, akkor mégse, de amikor a vezetés már csak külföldi szerverekről habog a nagy harmónia szigetén, akkor viszont már biztosan. Vagy ha évekkel később, a zembernek valamijét megvédi a hatalom, azt valójában zsarolással elveszi tőle, sőt, utána még henceg is leleményességével az élhetetlen, ostoba külföldieknek. Ha a kormány szerint nem lett volna vicces a fehérorosz elnök kijelentése, megnyugodhattunk volna. De mivel a kijelentés vicces, valójában nem vicces, mert ez a kormányszóvivői kacagás, meglehet, valójában csak zavart nevetés, leplezendő a tettenérést. Mindez a felszínen vicces, a sorok között tragikomikus.

2. A posztszovjet, putyini fejlődésünknek gátat vet az „imperialista EU rabigája”. És persze a zemberek szocialista, és posztszocialista emlékhorizontja, ami talán még nem oszlott el végleg ez alatt a 22 év alatt. Így nyilván okosan, csendben kell dolgozni, ahogyan a varánuszok is vélik. És az öreg, morgós Poldi bácsi is. Mert nemcsak Brüsszelben, de Szentröcsögevásáron is kiverné talán a biztosítékot, ha az antiterror-swat vinné el az elégedetlenkedőket ahelyett, hogy kiállítást szerveznének alájuk, vagy berendelnék őket egy kis szombati ügyintézésre. Vagy, ha egy 10 milliós országban érvényes lenne az országgyűlési választás mindösszesen fél millió leadott érvényes szavazattal is, ráadásul úgy, hogy az az Új Nemzeti Hazafias Népfront 90%-os győzelmét hozná. Így tényleg nem tarthatna soká a vásár. Ezt vagy tudja egy szofisztikált, kevésbé észak-koreai hatalom, vagy ha nem, lehet, hogy tényleg telefonozhattak neki valahonnan a Lajtán túlról.

3. Habár mi, magyarok nagyon jók vagyunk a humorban, a demokráciában, a csapatmunkában, összefogásban, jogaink és civil kurázsink érvényesítésében nem igazán jeleskedünk. Mert egyvalamiben Lukasenkának igaza van: nekünk, magyaroknak tényleg elegünk van a demokráciából. Legutóbb, 2010-ben is, alkotmányos jogunkkal élve demokratikus szavazáson mondtunk rá nemet.

Jó lenne, ha most már nem viccelnénk el a sorsunkat.

 “Uggyankérlek!” - feleli Arisztid sugárzó arccal.