Mostani bejegyzésünkben folytatjuk a megkezdett időutazást, következzenek tehát a tavalyi év további elmekórtani esetei.

Simplicity és agysebészet

Az utóbbi egy év során rengetegen, nagyon sokféleképpen nyilatkoztak Matolcsy György nemzetgazdasági miniszterről. A „Gyuri egy ikon” orbáni felkiáltástól a gazdasági csődtömegig terjedő spektrumon kapott ő hideget, meleget. Ezúttal azonban hagyjuk, hogy a miniszter úr maga engedjen betekintést gondolatvilágába, következzék a Wekerle Sándor Üzleti Főiskolán elmondott beszédének elemzése.

Nagyon ritka az olyan jelenség, amikor egy előadó viszonylag rövid idő alatt úgy képes látványosan megcáfolni önmagát, hogy még a szeme sem rebben. Miniszter úr ugyanis erős nyitánnyal kezdett, elmondta, hogy az iskola, névadójának köszönhetően csakis a sikerre lehet predesztinálva, majd kisvártatva kijelentette, hogy a hagyományos tankönyvek alapján gazdaságpolitikát csinálni egyenértékű a bukással. Mint fogalmazott, simplicity, egyszerűség kell.

Eztán elővezette, hogy a gazdasági növekedés a kulcsa mindennek, melyhez három tényezőre van szükség. Hatékony politikára, ami megvan (?), a második az értékrend. Csak így magában. Majd azért tesz egy kísérletet a magyarázatra: „Önök nálam jobbak szorzásban, de azt még egy miniszter is tudja, hogy ha egy háromelemű szorzat egyik eleme negatív, akkor az eredmény is az lesz”, majd megállapítja, hogy a három elem nem más, mint a tudás, a szorgalom és az erkölcs. Ezt a furcsa érvelést meglehetősen nehéz kritikamentesen befogadni, itt mi is csak az indexes Plankó Gergőt tudjuk citálni, aki ekképpen vélekedett az elhangzottakról: „Ennél mondjuk valóban nem nehéz jobbnak lenni, mert ezt az analógiát követve ha a háromból két elem negatív, akkor is pozitív lesz a végeredmény, vagyis lustán és hülyén, de erkölcsösen, vagy lustán és bűnösen, de okosan, vagy hülyén és bűnösen, de szorgalmasan is lehet  sikeresnek lenni...”

"Ha csak a kínai kormány nem vásárolt az utóbbi időben nagy tételben jaguárt egyes dél-amerikai országokból, akkor eléggé lesújtó eredményeket fogunk kapni a kínai jaguárpopulációt illetően."

Az előadás egyik legkeményebb mondata magában foglalta a felismerést, hogy Kína egy ország: „Kína egyetlen országnak tűnik, és az is, de hány kistigris, kisoroszlán, jaguár nő fel benne?” – nos, a magunk részéről a tigris még hagyján, az oroszlánt is meg lehet magyarázni, bár már kissé nyögvenyelősen, de jaguár? Ha csak a kínai kormány nem vásárolt az utóbbi időben nagy tételben jaguárt egyes dél-amerikai országokból, – talán erről is írtak alá kétoldali megállapodást Pesten, hogy ők megveszik, a Gyuri meg elmondja a beszédét - akkor eléggé lesújtó eredményeket fogunk kapni a kínai jaguárpopulációt illetően.

Aki azt hinné, hogy a nehezén már túl van, ne reménykedjen, hiszen csak most érkeztünk meg a dramaturgiai csúcspontra: Matolcsy miniszter úr bizonyos bizánci és perzsa forrásokra hivatkozva kijelentette, hogy az ősmagyarok három dologban (ez a hármas szám, mintha kerete volna az előadásnak, mindenből három van) voltak igazán nagyok: Agysebészet (?!), gasztronómia, vendéglátás. A koponyalékelést agysebészetnek hívni olyan, mintha a parittyáról állítanánk, hogy nagy tűzgyorsaságú ismétlőfegyver. Gasztronómia és vendéglátás terén pedig semmiben nem tértünk el a korabeli pusztai lovas nomád népek ilyetén gyakorlatától, majd magyarázatképpen annyit fűzött hozzá miniszter úr az általa elmondottakhoz, hogy a turizmus jó dolog.

Mindent összevetve némiképp riasztónak tűnik, hogy ez a nemzetgazdasági miniszter előadása volt, azonban sokkal félelmetesebb az a tény, hogy a megmozdulás után Matolcsy György visszament a minisztériumba további felelős döntéseket hozni.

II. János Pál kontra Monok

A tavalyi év minden kétséget kizáróan legfurcsább híre volt, mikor is Szepessy Zsolt, Monok egykori polgármestere sajtóközleményében bejelentette, hogy a jelenlegi képviselőtestület megfosztotta a néhai II. János Pál pápát díszpolgárságától.

"Mit árthatott ez a szerencsétlen, jólelkű polák Monoknak, hogy ezt a csúfságot kell vele tenni?"

Meg kell vallanunk, először nem tudtuk, hogy mihez kezdjünk ezzel az információval. Csak ültünk és bután meredtünk magunk elé, valószínűleg ilyen a sokk. Majd gondolkodni kezdtünk, és végképp nem értettük az egész szituációt. Mit árthatott ez a szerencsétlen, jólelkű polák Monoknak, hogy ezt a csúfságot kell vele tenni? Persze tudjuk mi azt, hogy ebben az országban divatja van a díszpolgári cím oda-vissza adogatásának, de ehhez eddig kellett minimum annyi, hogy a célszemély legalább egy jó kis totalitarista rendszer működtetésében érdekelt legyen. Itt azonban semmi.

Egy nappal később még szürreálisabb nyilatkozat érkezett, melyben a jelenlegi polgármester fejtegeti véleményét az esetről, és feketén fehéren kimondja a tutit, hogy II. János Pál soha nem is volt Monok díszpolgára.

„A május 19-i testületi ülésen mindössze egy már lejárt határidejű határozatot vontunk vissza. A település előző képviselő-testülete 2010 júliusában hozott egy határozatot, miszerint díszpolgári címet adományoznak II. János Pál pápának, az ügyben azonban semmiféle előkészület nem történt, sem az egyház helyi képviselőivel, sem a Vatikánnal nem egyeztetett a volt polgármester, vagyis a kijelölt határidőben, 2010. szeptember 18-án nem hajtották végre a határozatot” – mondta Demeterné Bártfay Emese monoki polgármester.

A fenti sorokat olvasva hatalmába kerített minket a letargia. Szomorúan azon kezdtünk merengeni, hogy vajon melyik húzás az ocsmányabb? Egy nem kellően papírozott díszpolgári eljárás megszüntetése, csak azért mert az elődöm kezdte el (Itt mán pedig az Isten fia se lesz „díszpógár”, ha az a rohadék Sanyi akarta), vagy pedig a több adminisztrációs hibától vérző, lukra futott kezdeményezést felhasználva lejáratni politikai ellenfelünket (Istentelen gonosz ez a Lali, nem szeresse ja pápát se nem). Tessék választani, mi inkább sírnánk.

Kerényi színes álmai

A műkedvelők sem panaszkodhattak a tavalyi évre, hiszen a művészet, vagy egyes festmények elemzése soha nem kapott még akkora publicitást, mint a Kerényi féle alkotmányillusztrációk novemberi napvilágra kerülését követő időszakban. Az ország lakosságának tetemes része –laikusok és szakmabeliek egyaránt – kezdte el tüzetesebben tanulmányozni a 20 millió forint közpénzből vásárolt festészeti remekeket, inkább sírva, jobb esetben sírva-röhögve a folyamat során.

Kevés esély volt arra, hogy a 19. században kimúlt akadémikus festészetet Európában egy 21. századi alaptörvény illusztrálása végett hívják ismét életre, de megtörtént. Az eredmény pedig, a dualizmus történelmi festészetének Benczúr Gyulával, Munkácsy Mihállyal, Than Mórral, vagy Madarász Viktorral fémjelzett idejének egy olyan groteszk, giccses kiforgatása lett, melyből percek alatt, megérdemelten lett az internet egyik közkedvelt mémje.

Kerényi Imre, Magyarország Kormányának a tudatos nemzeti közjogi gondolkodás megalapozásáért és a kapcsolódó kulturális értékek megőrzéséért felelős miniszterelnöki megbízottja (aki az MSZMP alapszervezeti párttitkárságán, majd a moszkvai nagykövet mellett is dolgozott anno) nem bízott semmit a véletlenre, egyes képeknél a legapróbb részletekig lediktálta az alkotónak intelmeit a témával kapcsolatban. Azzal, hogy a megszületetett képekkel egy jobb képességű középiskolás festőszakkör felvenné a versenyt nem is volna semmi baj, ha mindez nem közpénzből működött volna, a hazai egyébként is megélhetési gondokkal küzdő szakma kihagyásával.

A színvonalról sokat elárul, hogy számos esetben fotók, vagy más festmények reprodukciói szerepelnek a képeken némi bugyuta kontextussal. Az 1956-ot megörökítő mű olyan, mintha az általános iskolai történelemkönyv illusztrációit kivágta, majd azt technokollal egy füzet lapjára ragasztotta volna valaki, de van itt első világháború égen szálló kanári sárga huszárrohammal, kaméleonos Nagy Imre újratemetés, papírcsákóban az erdőben sakkozó Kádár János rakétával, Trabanttal, továbbá kézigránátos Kun Béla a Göncz Árpádnak tűnő Clemenceau mellett is. A legismertebb műalkotás ennek ellenére a 2006 október 23-ai lovas rendőrroham lett, ahol egy orosz ikonosztáz sárkányölő Szent Györgyből kialakított karhatalmista szúrja le a magyar szabadságot, matyóhímzéses keretben. Azt, hogy az eredendően az alaptörvény illusztrációinak szánt képeket miért kellett grandiózus olajfestményeken kivitelezni, nem tudni, de legalább így fegyveres őrség is vigyázhatott rájuk egy darabig a Széchenyi Könyvtárban.

"Ez történik, egy helyettes államtitkárságra be szoktam menni, ott van Éva asszony, aki segít nekem a számítógépnél, és ott van Szabolcs úr, ez az egész így kitalálódott és tegnap kezdetét vette a hadművelet."

A képek már önmagukban is megindító teljesítményt jelentettek volna, ennek ellenére egy nagyszerű terv apró kellékei csupán. Kerényi, hogy megbízásának eleget tegyen – az alaptörvény népszerűsítése és eljuttatása a lakossághoz – egy többlépcsős tervet vázolt fel. Megjelent az alaptörvény a Magyar Közlöny különszámában, készült külön könyvjelző sorozat az alaptörvényhez, majd jött az Alkotmány Asztala hadművelet, ahogy maga Kerényi fogalmazott: „van egy megbízólevelem, és ebben a miniszterelnök tulajdonképpen besorozott bakának, egy célfeladat ez, amit nekem el kell látni. … Készítettem egy szép nagy tanulmányt, azt lebontottam havi cselekvési tervre, ezt elfogadták, és a megbízólevelemben még az van, hogy a munkámat a miniszterelnök irányítja és a KIM szakmai apparátusa segíti. Ez történik, egy helyettes államtitkárságra be szoktam menni, ott van Éva asszony, aki segít nekem a számítógépnél, és ott van Szabolcs úr, ez az egész így kitalálódott és tegnap kezdetét vette a hadművelet.” Ennek keretében nem győztek az önkormányzatok kis nemzeti színű szalagokkal és feliratokkal ellátott asztalkákat fabrikálni-elhelyezni, hiszen a terv szerint a szorgos állampolgárok alig várják majd, hogy az Alaptörvényt olvasgassák hivatalba járás közben. Ezt koronázta meg a gyermekrajzpályázat és a Kövér László által dedikált külön Alaptörvény kiadás.

A kereszténydemokrata túrórudi hazahív

Azokat a fiatalokat, akik még itthon vannak, itthon kell tartanunk, akik pedig elmentek, vissza kell hívnunk. Biztosítani kell számukra a tanulás, munkavállalás, otthonteremtés és családalapítás lehetőségét  - Orbán Viktor.

Hosszútávon a jó gazdaságpolitika, a munkahelyteremtés, a stabil jövőkép segítheti a fiatalok itthon maradását. Mi, fiatal kereszténydemokraták olyan Magyarországot szeretnénk, ahol fiatalnak lenni jó.  – Ifjú Kereszténydemokraták Szövetsége.

A köz- és felsőoktatás kivéreztetése közben talán elég is volna magában ennyit idézni, vagy még hozzátenni, hogy áll mindez a KDNP ifjúsági tagozatának „Gyerehazalécci lécci” oldalán – valójában az oldal neve: Magyarország vár! Gyere haza – miközben Hoffmann Rózsi néni legalább annyira igyekszik marasztalni a következő generációt, mint Cortez az aztékokat.

"Szóval lehet, hogy kicsit borús a helyzet mostanában itthon, meg növekszik a nyomor, de: itt van Túró Rudi, meg Egri Bikavér, pörkölt és kevesebb a homokos (a 4. pontot nehéz máshogy interpretálni), szóval ne hezitálj, nyomás haza."

Az IKSZ gyerehaza.org címén biztosra megy, 10 titán keménységű érv vár ránk, hogy miért is kéne – ha külföldre menekültünk a hazai lehetőségek tengeréből – visszatérni. A teljesség igénye nélkül: „8. Túró Rudi Mondj egy másik országot, ahol rájöttek arra, hogy milyen finom a tehéntúró csokoládéborítással...

7. Budapest - multikultibb mint gondolnád A hazatérők közül többen felfedezték már, hogy a nyugati országok szokásai, ételei (miegymás) kis keresés után mind megtalálhatók Magyarország fővárosában. Ugyanez nem mondható el fordítva.

4. Pörkölt nokedlivel, ropogós parasztkenyérrel és csalamádéval.  ...és egy kancsó egri bikavérrel.

Szép lányok, helyes srácok, igazi barátok Magyarországot még nem érintette meg a nemeket összemosó filozófiák szele. Egy baráti beszélgetés során is sokkal jobban megértesz valakit, akivel egy kultúrkörből (sic!) jöttél.”

Szóval lehet, hogy kicsit borús a helyzet mostanában itthon, meg növekszik a nyomor, de: itt van Túró Rudi, meg Egri Bikavér, pörkölt és kevesebb a homokos (a 4. pontot nehéz máshogy interpretálni), szóval ne hezitálj, nyomás haza.

Mindezt Azbej Tristan(!) alelnök, azzal egészíti ki, hogy ő hazajött örül neki, hiszen a lánya nem daddy-nek hanem papának fogja szólítani és az irodájából nagyon szép Budapest… A budapesti hétköznapok biztosan sokunk számára rózsásabbnak tűnnének a saját alelnöki irodánkból, csak olyan nem jut mindenkinek. Igazából kezdhették volna ezzel, nem kell tíz érv csak egy: Közpénzből fenntartott alelnöki irodát mindenkinek! – Magyarország haza vár. Valószínűleg a program sikeressége látványosan javult volna.

Szinte a lehetetlen határát súrolja, de mindezt sikerült megfejelni egy újabb csodás kommunikációs kampánnyal decemberben. A Közigazgatási Minisztérium némileg realistábban állt az általuk kialakított helyzethez és a „gyere vissza” szlogent a "maradj itthon" vonalra cserélte. Az "Új Nemzedék" projekt keretében született gyorsan egy kis országimázs videó belső felhasználásra (igen jobb helyen ezt propagandának hívják) melynek keretében egy „fiú és egy lány történetén keresztül” ismerhetjük meg miért is érdemes itthon maradni.

Végigpörgetve a képsorokat a következőt állapíthatjuk meg: a minisztériumban dolgozóknak fogalmuk sincs arról, hogy átlagemberként milyen itthon élni. A kisfilm szerint a valóság a következő - tényleg ez szerepel a videóban, Minden ideköt címmel a youtube-on -: ha maradsz, egy lepukkant lakásban fogsz nyomorogni a csajoddal, ahol –  ha éppen nem ordítoztok –  vidám dolgok is történnek, néha buliztok a csajod pedig összehányja magát a kapualjban, végül megkéred a kezét.

Hát ezek után mit lehetne választani? Hát persze, hogy maradunk.

Koszovóba kéne menni, fürdőkádat kéne venni

Mielőtt még szó érné a ház elejét és valaki azt találná mondani, hogy csak az éppen regnáló jobboldali kormányzat körül kialakult anomáliákkal foglalkoznánk, itt van egy csodálatos ügy az „elmúltnyolcév” mostanihoz hasonlóan színes tárházából.

A történet abból a szempontból is aktuális, hogy most kezdődött a média által csak tábornokpernek aposztrofált felelősségre vonási eljárás Kaposváron, ahol több magas rangú katonatiszt mellett Fapál László államtitkár is a vádlottak között található.

Magunk részéről nem értjük az előző kurzus különböző dobozokhoz való ragaszkodását, ugyanis amíg Hagyó mester a Nokiás, addig egy vallomás szerint Juhász Ferenc egykori miniszter pedig a viszkis dobozokat kedvelte. Egészen pontosan négymillió forintot adtak át neki ilyen módon. Ez csak egy alkalom volt, egyébként az ilyen formában gazdát cserélő monetáris egységek úgy nagyjából százmilliós nagyságrendben mozogtak a szocialisták által vezetett HM háza táján.

"Tósztot albánul mondunk, és félve, de azért bizakodunk az ügyben illetékes bíróság, dobozos körülményektől mentes, tiszta értékítéletében."

A legüdítőbb vonása ennek a történetnek kétségkívül az a jelenet, amikor Hende Csaba, az Orbán kormány hadügyére bejelentette, hogy a korábbi kurzus által nyitott koszovói fürdőszobaszalont bezáratta. A hír hallatán még a magyar közéletet évek óta figyelemmel kísérő hétpróbás veteránok is lefagytak. Hogy tessék?  Fürdőszobaszalon? Koszovóban? Közpénzből? 94 millióból? Ezt mégis, hogy tetszettek gondolni? Ráadásul a HM. Ez olyan, mintha a Belügyminisztérium szex-shopot nyitna Bangkokban. Az meg már csak a körítés, hogy az a személy, aki ezt a tuti üzletet lebonyolította három éven át jutalmazta magát havi 750.000 forinttal úgy, hogy közben nem csinált az égadta egy világon semmit. Ehhez a sztorihoz képest Gubcsi mester olyan ártatlan, mint a ma született bárány. A sokkból felocsúdva itt az ideje, hogy mi is viszkis doboz után nézzünk, bár mi megelégszünk annak természetes tartalmával is. Tósztot albánul mondunk, és félve, de azért bizakodunk az ügyben illetékes bíróság, dobozos körülményektől mentes, tiszta értékítéletében.

 „Tudja jól a kínai kormány mit akarok, engem akar” (Balaton együttes)

A kormánytól az elmúlt két év során egyáltalán nem volt idegen a pálfordulás, lassan kezdünk is hozzászokni, hogy ami mellett hitet tett az ellenzéki Saulus, arról a kormánypárti Paulus már nem feltétlenül akar tudomást venni. Szinte az élet minden területén találhatunk releváns példát erre a gyakorlatra, de ezek közül a legerősebb minden kétséget kizáróan az elkötelezett antikommunista retorika kontra vagon pénz története volt. 2011 nyarán a gazdasági szabadságharc legdrámaiabb eseményei pörögtek, nemet mondtunk az IMF által biztosíték gyanánt kért strukturális reformokra és harciasan felkiáltva, hogy eb ura fakó, hátat fordítottunk a népnyúzó kapitalistáknak.

"A rövid tanmese már-már közhellyé forduló konklúziója nem lehet más, mint, hogy nincs az a szép idea, az a lánglelkű meggyőződés, amit ne lehetne 180 fokban megfordítani egy rahedli pénzzel."

Azonban azt mindenki nagyon jól tudta, hogy szabadságharcot tőke nélkül, letolt gatyával nem érdemes vívni, ezért ehhez szükség van egy szponzorra. Sokat nem is kellett várni, hiszen tökéletes időérzékkel Magyarországra látogatott Ven Csia Pao elvtárs, a Kínai Népköztársaság miniszterelnöke, hogy magyar kollégájával bizonyos kétoldali megállapodásokat üssön nyélbe. Ekkor történt meg az elképzelhetetlen. Ugyanis a nemzeti, markánsan antikommunista retorikát folytató kormánypárt, aki maga is határozottan kiállt még néhány évvel korábban a tibeti nép jogaiért és szabadságáért, lényegét tekintve minden rendelkezésére álló adminisztratív – a bevándorlásiak, szombatra berendelték a Budapesten élő tibeti állampolgárokat –, illetve karhatalmi – tibeti tanártól zászlóelkobzás, megtaposás a rend bátor őrei által – erőt bevetettek annak érdekében, hogy ne legyen balhé. A rövid tanmese már-már közhellyé forduló konklúziója nem lehet más, mint, hogy nincs az a szép idea, az a lánglelkű meggyőződés, amit ne lehetne 180 fokban megfordítani egy rahedli pénzzel.