„Ezt követően nagy reccsenés hallatszott, majd lassanként nyikorgó eresztékeivel Baráth Zsolt hajója átbucskázott a világ szélén – „Ó Emese fogadj magadhoz a csodaszarvas mellé a Szíriuszra!” – kiállított a Jobbik képviselője, majd lassan elnyelte a kraken bűzös szája.

A tragikus zuhanás egy az ország életét gyökeresen megváltoztatni igyekvő folyamatot akasztott meg, mely évek óta erősödik és centruma a törvényhozás szentélye, ezen belül is annak titokzatos Grimm-ügyi Bizottsága.

Ebben a munkacsoportban Baráth Zsolton kívül más egyszerű képességű, mindazonáltal népének jövőjéért végletekig elkötelezett közszolgák próbálták fizetésüket legalább államtitkári (750 ezer bruttó forint) szintre feltornászni, míg a múlt nagyhatású tudományos tényeit vizsgálták. A feladat összetett volt: megszabadítani a középkort a romantikában ráragadt rosszindulatú pletykáktól és feltárni eszköztárát, hogy kiutat jelentsen a globalizációban hanyatló nyugat (főként a pöffeszkedő germánus népek) gyarmati sorából, elérendő az igaz, bátor magyar út.

A cél érdekében lázas munka folyt az utóbbi időben, a bizottság tagjai még az olyan sorsfordító kérdéseket is képesek voltak figyelmen kívül hagyni, mint, hogy mennyi lenne az ideális fizetése egy honi képviselőnek, pedig az annales-ek szerint éjig tartó csatározások övezték a kérdést Lázár János honatya beterjesztése után (a kérdés fontosságot jól mutatja, hogy a tervezet, szeptemberi bemutatása óta az egyik legfontosabb politikai kérdéssé nőtte ki magát, decemberben az olyan részletkérdések, mint a költségvetésre az ország nagyjai a „nagy dilemma” mellett mindössze pár percet vesztegettek).

A megfeszített munkatempónak meg is lett az eredménye, sorjáztak a beterjesztések, robogott a törvénykezés, hogy a Kárpát-medence fordító tengelye minél gyorsabban betölthesse a nemzetek között neki szánt szerepet.

"Staden visszaemlékezik:„A saját nyelvükön kellett kiáltanom nekik: >> Aju ne xe pee remiurama<< ez azt jelenti: én, az ennivalótok jövök.”

A parlament Grimm-ügyi Bizottságának eredményei kapcsán felvetődött például a magyar-brazil viszony átértékelése, hiszen a testület látóterébe került Hans Staden, hesseni gyalogcsapatban harcoló zsoldos feljegyzése a brazíliai tupinambák iszonyú kannibalizmusáról, melyet Staden 1557-ben publikált Marburgban. A 16. században igen jelentős forrásnak tartott műben (bővebben GEO magazin 2011/11) Staden visszaemlékezik: „A saját nyelvükön kellett kiáltanom nekik: >> Aju ne xe pee remiurama<< ez azt jelenti: én, az ennivalótok jövök.” Tovább pörgetve a feljegyzéseket úgy tűnik az iszonyat tárháza a torz brazíliai népeknél kimeríthetetlen: „A belsőségeket, valamint a fejhúst megeszik; az agy, a nyelv és ami még fogyasztható róla, a gyermekeknek jár.” –így Staden. Nagyszerű javaslatában a bizottság nemhiába fogalmazta meg, hogy „hadseregünk átmeneti ellátási nehézségei miatt az azonnali katonai beavatkozással várnunk kell, de javasolt a diplomáciai csatornák azonnali befagyasztása, valamint az embargó kilátásba helyezése”.

A testület további eredménye a kórházi ágyszám „racionalizáció” (értve ezen olyan csökkentést, mely bár negatív irányú mozgás, de pozitív gondolatokat támaszt – a NER ajánlása) következtében kieső kapacitások kiváltására tett javaslat. Ez számos, érthetetlen módon elfeledett tradicionális orvosi fogást vezetne be újra a magyar egészségügybe. Ilyen például a Paracelsus, majd 17. századi követője Johann Schröder által propagált, célzott, halotti testrész és testnedv fogyasztás, természetesen friss holttestből: „Optimális esetben egy olyan 24 év körüli, vörös hajú férfi testére tégy szert, aki erőszakos halált halt.”- írja Schröder(bővebben GEO 2011/11).

„Optimális esetben egy olyan 24 év körüli, vörös hajú férfi testére tégy szert, aki erőszakos halált halt.”

Ezzel a viszonylag olcsó terápiával az akkori hitnek megfelelően bármilyen baj gyógyítható, hiszen aki eszik egy friss halott testéből részesül annak lelkéből és energiáiból. De a bizottság ajánlásában megemlíti az 1910-es évekig közkedvelt porított múmia újbóli bevezetését is(bővebben  szintén GEO magazin), mely korának igazi luxuscikke volt. I. Ferenc francia király, Tolsztoj, Francis Bacon, mind kedvelői voltak a Mumia vera aegypticának, melyet még 1912-ben is hirdetett a Merc német gyógyszeripari vállalat. A kabinet elé került tervekben a Múmiára magyar!,szlogennel, valamint az olcsó magyar termék használóinak szánt, ajándék, kartonpapír szarkofág-ajtódísszel találkozhatnak az érdeklődők.

Felvetődött még, hogy a drága influenza elleni védőoltások helyett az 1739-es debreceni pestis alatt felgyűlt orvosi eljárásokat kéne követni a közegészségügyben: „a jobbmódúak "Mitridates orvosságát" egyék - ez füge, dióbél, rutalevél összevagdalva, megsózva és borban vagy pálinkában áztatva -, a szegények elégedjenek meg fokhagymás pirított kenyérrel és egy pohár borral.”. Tekintettel arra, hogy a tisztelt ház tagjai között van aki allergiás a dióra, ennek bevezetése egyelőre kérdéses.

"A nyúl, mint élőlény betiltása Szegeden, mivel Jean Le Cam francia kapitány beszámolója szerint a nyulak okolhatók a hajók – adott esetben a Szőke Tisza – elsüllyedéséért."

A nemzetünk számára felbecsülhetetlen értékkel bíró javaslatokon túl a húsvét misztikumba hajló ünnepi hetén került benyújtásra, három rendkívül fontos bizottsági téma a parlament elé:

-      Professor Peter T. Leeson, Boston Globe-ban megjelent írását alapul véve az istenítéletek újdonsült bevezetése a Kúria joggyakorlatában .

-      A nyúl, mint élőlény betiltása Szegeden, mivel Jean Le Cam francia kapitány beszámolója szerint a nyulak okolhatók a hajók – adott esetben a Szőke Tisza – elsüllyedéséért.

-      Az 1883-as tiszaeszlári vérvád alapján a zsidóság honi exkommunikációja, hiszen keresztény gyermekek vérével sütnek maceszt. Ehhez kapcsolódóan hadüzeneti javaslat Németországnak, ahol a feljegyzések szerint Göttingenben, 1858-ban, az epilepsziások még mindig a lefejezettek vérét itták gyógymód gyanánt (szintén GEO magazin adott szám).

A nyugati sajtó nem átallott egyből megtámadni a bizottságot elnöklő Baráth Zsoltot, hogy „Magyarországon kitolódtak az elfogadott beszédmód határai”, ilyesmiről normális országban nem beszélnek, levéllel ostromolták a miniszterelnök urat mindenféle Lipták Bélák, hogy „egy rég tisztázott, lezárt ügy felmelegítése, hanem provokáció a nemzet és Európa ellen. Csak remélni tudom, hogy a megvetés és a kitaszítás lesz annak a sorsa, aki ezzel a gyalázatos felszólalással ekkora kárt okozott.”. Várható volt ugyan, hogy a nyugati hanyatló államok nem értik, hogy mindebből profitálhatnak, hogy ez ismét a magyar géniusz adománya Európának, de mégis idegesítő volt mindezt átélni.

Ráadásul az ügy körüli műbotrány beárnyékolta a húsvéti misztérium idejét is, pedig egyes írástudók szerint hazai mikro történelem hurkot képzett a régmúlttal és Schmitt Pál személyében újra átélhettük Krisztus kereszthalálát is.” – Britannica Balcanica 217-218. Turul, 2012. Budapest.

A kézirat a Magyar Történeti Levéltár kötöztetésé során került elő néhány lila nyakkendővel egyetemben egy alagsori ládából 2089-ben. A lexikon ma is olvasható az Országos Széchenyi könyvtárban, fülszövegében az azt megtaláló munkatárs négy tollal beírt kérdésével egyetemben:

Akkoriban csak őrültek dolgoztak a magyar törvényhozásban?

Ha valaki megőrül és hülyeségeket beszél miért a szólásszabadságot kéne csorbítani?

Nem le kéne mondatni és kezeltetni a képviselőurat, különben felelőssége átszáll mindazokra, akik nem távolították el az ország parlamentjéből?

Miért nincs parlamenti képviselők esetében nyilvános és kötelező évenkénti pszichés munkaegészségügyi vizsgálat?