Ahogy a kanadai médiaguru, McLuhan fogalmazott: a médium maga az üzenet. Ez a felvetés az utóbbi időben mit sem veszített aktualitásából, sőt, igen érdekes konklúzióra juthatunk, ha a honi étkeztetés újdonsült csodafegyvere kapcsán – Erzsébet-utalvány – kezdjük megvizsgálni jelentését.

Amennyiben a szent ételjegy víziója apropóján állunk az adott mondat mögé, egyből új színt kap a sok helyen talányként, paradoxonként, esetleg pusztán a cinizmus és lekezelés fogalmainak megtestesüléseként számon tartott kormányzati kommunikáció. Megvilágosodik egy félreértés története.

Bizony, mert tetszik, nem tetszik, kérem, kormányzati kommunikációnknak üzenete van ebben az esetben is. És nem gonoszságról van szó – épp ellenkezőleg – ez maga a szeretet. Igaz, a szeretet FIDESZ-es formája. Értve ezen azt az általános eljárást a szervezet esetében, hogy nem okoskodni kell valaminek a megvalósítása során, meg túlgondolni, csinálni (aztán maximum nem sikerül), illetve azt a fontos kitételt, hogy minden kormányzati szándék legalább annyira keresztényi, meg felebaráti, meg nagyszerű, mintha Gesta Hungarorumban szerepelne.

Szeretet. Megfelelő háttértudás nélkül csak rágja az ember a szót, ízlelgeti, néz hozzá egy kis valóságot odakint, tovább forgatja a nyelvén. Magában így itthon kicsit olyan, mint amikor lelkes vidéki szőlősgazdák a murci felett ránk kacsintanak – Mint az anyatej!, vagy az a meghitt pillanat, mikor életünk párja mellé egy reccsenőset jól odarakunk a családi baldachin alatt.

De megfelelő tudás birtokában!

Mert hát miről is híres Árpád-házi Szent Erzsébet? Többek között alamizsnát osztott az 1225-ös éhínség idején a szegényeknek, hogy azok ne patkoljanak el olyan automatikusan. Ezt a szokását később is megtartotta, amiért második férje – a türingiai őrgróf –, Lajos, halála után annak testvérei  cserébe jól ki is semmizték. Bár ez most részletkérdés. A lényeg az alamizsnán van.

A Tudományos és Köznyelvi Szavak Magyar Értelmező Kéziszótára szerint, az alamizsna meghatározása a következő: „Könyöradomány, koldusnak adott csekély ennivaló, pénz.”, illetve „Adomány, kolduskenyér.”.

Namost, ebben az esetben azt látjuk, hogy a szelíden lefelé fókuszáló Erzsébetbe csomagolt derűs kormányzati üzenetet a jóra való, bár csóró nemzeti erőforrások – megfelelő tudás hiányában – végletesen félreértették. Mondjuk nehezítette a helyzetet Réthelyi Miklós miniszter felvetése, hogy ezután esetleg a családi pótlékot, lakás támogatást is Erzsébettel fizetik, hiszen még a valósággal szemben valaki arra gondol, hogy ott az ország szent házában ekképpen vélekednek: „a segélyes véglények egyből rohannak a pénzzel a korcsmába”.

A felháborodás, az érintettek és az őket képviselő szervezetek részéről, legalább is a szeretet feléjük áradó üzenetének félreértéséről tanúskodik: "e szabadságkorlátozás igénye mögött az a feltételezés van, hogy a szegények és gyerekesek nem rendeltetésszerűen használják fel az állami támogatásokat". Ez feltételezésük szerint olyan negatív diszkrimináción nyugszik, mely minden valóság alapot nélkülöz. Áll a mások mellett a Magyar Szegénységellenes Hálózat, a Magyar Családsegítő- és Gyermekjóléti Szolgálatok Országos Egyesülete és az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány által aláírt levélben.

Pedig megfelelő tudással beláthatnák, hogy nem más ez mint a felebaráti szeretet úr és jobbágy között valaha leginkább elfogadott megtestesülésének, az alamizsnának modernkori újjászületése. Egy virágzó demokratikus államban. A honatyák kinyújtják kezüket – akár egy szent ikonográfon – az éhező munkanélküliek felé, kenyérrel (nem pénzzel, mert az személytelen, a fenti rosszindulatú rágalmat, most felejtsük is el). Tudatlan valóságunkban mint látjuk a hálátlan tömeg meg mindezt nem értékeli, nem érti, tudatlanságukban szemen köpik urukat. Pedig megfelelő tudással mindez milyen más volna…