Hát most aztán adott a nagy kérdés, hogy állítsunk-e Horthynak szobrot, vagy sem. Aztán az sem mindegy, hogy az mellszobor-lovasszobor-hajós szobor, vagy plakett lesz. A helyzet azért bonyolult, mivel kiderült, hogy úgy en bloc a volt kormányzónak, mint egész, sehol sem emelnének és az utóbbi időben nem is emeltek(!) szobrot, csak a darabjainak.

A Mancs körképéből legalább is kiderül (Az elismert katona május 17.), Csókakőn – ahol júniusban Hatvannégy Vármegyével, Romantikus Erőszak koncerttel fűszerezett szoboravatót tartanak –  Fűrész György polgármester inkább a katonai karriert emelné ki Horthyból, mint a deportálásokat, meg borzalmakat , de az nem is az ő felelőssége szerinte, csak a németeké (Horthyból a katonát ki Fűrészelte – mea maxima természetesen). Egyébként i s a szoborállítás pusztán egy párbeszéd megkezdését hivatott elősegíteni szavai szerint – a valósághoz hozzátartozik, hogy szobrokat még az életben nem emeltek közösségi viták kezdeményezésére, általában a kanonizált közösségi emlékezet szilárd megjelölései,melyek, büszkeséggel, és pozitív megerősítéssel látják el egy adott közösség tagjait. De az ilyen zsonglőrködést hagyjuk.

A Kerekiben elsőként (szobor kategóriában) felállított faszobor is inkább csak töredékekre fókuszált. Márton Lajos polgármester nem is vett részt az önkormányzati szavazáson a kérdésben, mert ellentmondásosnak látja a kormányzó eredményeit. Érdekes skizoid helyzetre mutat rá azonban, hogy ettől függetlenül azért – elmondása szerint –, ha ott lett volna, megszavazza a szobrot, mert alapvető kifogásai azért nincsenek a kormányzóval kapcsolatban. Az ötletgazda Csicsai László alpolgármester is csak a kormányzó katonai részének emelte a szobrot, legalább is a Mancsnak azt mondta, hogy államfői részét egész soványnak tartja a szegedi gondolat atyjának. Elképzelése szerint, ha csak a „jó” kormányzódarabnak emel szobrot, akkor még a politikai vita is elkerülhető. Kérdés, hogy a világ többi része is átköltözik-e az alpolgármester alternatív valóságába – ahol köztudott, hogy az egész szobor a daraboknak jár – , különben borítékolható, hogy vita lesz. 

Kormányzó Szobor Kereki módra (sok személyre): en pöti gourmand tengerész, fehér lovas aszpibkban, jó katona szósszal, levagdosva Don-kanyar, deportálás, politikai döntésképtelenség, folyamatos tanácstalanság, elbaltázott kiugrási kísérlet ilyesmik, tálalás finom díszítéssel.

Természetesen a Debreceni Református Kollégiumban is csak Horthy diákkorának állítottak emléktáblát. Az elhelyező Baráti Kör elnöke ki is hangsúlyozta: csak annak. Ebből a szempontból Gyömrőn a Horthy park kapcsán nem született darabolós állásfoglalás, ott csak a kijelölt park területet szeletelték végül kisebbre, illetve Romsics Ignácz történész beszélt a kormányzó szerepéről, hibák és eredmények tükrében a júniusi avatás előtt.

A kronológia teljességéhez hozzá tartozik, hogy a dicső kezdeteknél ilyen Horthy-szeletelő szarozás még nem volt. 2001-ben Pátyon, az első kis méretű Horty köztér otthonában, majd a 2008-as rákoscsabai, majd zuglói emléktáblák átadásánál vélhetően még rendesen a volt kormányzónak adták, amit adták.

Aztán valami történt. Átléptünk a „kimért” kultusz kezdeti szakaszába, a változás oka, azonban ismeretlen.

Különben, ha azóta már csak az életúttól és cselekedetektől független apró-Horthyknak állítunk szobrot, érthetetlen, hogy azt miért nem lehet rendes csinálni. Mondjuk állítsuk ki a lábát, vagy külön a két kezét. A hagyományőrző Vitézi Rend megállapodhatna egy életútarányos anatómiai felosztásról is akár. Az otrantói győztesre emlékezvén rakd ki a bal kezét. Katonai karrierhez a torzó dukál. Diákként legyen a jobb lába.

A Fűrész György által kívánt társadalmi vita elindításához, ha meg tényleg akarjuk rakjunk az apró kormányzók mellé mindenhová egy hasonló méretű Kun Bélát. Legyen ő a bal láb. Aztán polemizálhatunk azon mit is jelent, hogy az adott történelmi helyzetben valami elkerülhetetlen, hogy vajon a terror fehéren, vagy vörösen az igazi, kinek hány magyar állampolgárt sikerült kivégeztetnie. A vita hevében ráadásul Dániel „kaszinótojás” Péter az egész kompozíciót az egoizmus és a bunkóság jegyében a szivárvány összes színével leöntheti.

Vagy hagyjuk inkább az egészet és állítsunk olyanoknak szobrot, akit nem szégyellünk felvállalni teljes egészében. Aki nem csak kimérve, darabolva jó, mint valami a húspultból.

Mert a talapzat a szobor támasza, a szobor pedig a közösségi emlékezésé, emlékezet pedig a nemzeti egységé. Ne daraboljuk fel, ami megmaradt belőlünk.

A végére csak mementóként egy minden preferenciától káros történelemhamisítás:

„Amit véghezvitt, az maga volt  csoda. Szent Istvánnal, IV. Bélával, Mátyással együtt emlegetjük. Isten meghallgatta kedves magyarjai sirámait, amikor a világháború és a vörösterror után új vezért adott az országnak. Nemzeti hadserege élén, rendet tett az országban. Nem volt fehérterror és elnyomás. Egyedüliként mert ellentmondani Hitlernek. Nem a fasiszták oldalán, hanem a vörös rém ellen fogott fegyvert.” vitéz Harangozó János, a Vitézi Rend főkapitánya a kereki Horthy-szobor avatóján – sonline.hu