Aztán hopp, kitört ismét a kultúrharc. Kezdetekben népi mozgalomnak indult (itt-ott pár lelkes, de amatőr szobrocska, tenyérnyi átnevezett tér és utca, pár gárdista, Árpádsáv, bugylibicskával faragott Nagy-Magyarország). Majd jött pár politikai pionír (rossz nyelvek szerint demagóg), aki meglátta a dolog jelentőségét, újra előásta holtukból a nyilasokat, hamvaikat felkarolta. Azt a szépséghibát, hogy végül szerencsétlen hamu elkallódott, most hagyjuk, nem a hulla a lényeg, hanem az ideológia elvbajtársak! Az ideológia, mely visszavezet minket a két világháború közötti dicsőséges irredentizmushoz és antiszemitizmushoz. Törvénybe gyorsan, hogy Marxot betiltjuk, hat méteres szobrot a numerus claususért leghangosabban zsidózó Prohászka Ottokárnak, utcát a Hungarista Mozgalom Hírszolgálatának 1998-ig aktivistájaként tevékenykedő Wass Albertnek! 

Gyakorlati haszna lesz: leválaszt erről a minket folyton kritizáló európai kultúrkörről. Ami nem is baj, hiszen korábban még Matolcsy is megmondta, ez az egész EU bukásra van ítélve, szóval jobb lesz kint!

Vagy talán hagyjuk a szarkazmust – mert a humor bár erős fegyver, de lassan kevés – és mondjuk ki, hogy elég volt!

Ott tartunk, hogy magyar képviselők már megint egy új, általuk megálmodott fejlettebb társadalmi rend érdekében, törvényi erővel akarják megváltoztatni az életünket. A véleményünk, szavunk nem számít, ha kell, akkor majd kényszerítenek minket, hogy az ő szabályaik szerint éljünk. Ezt ráadásul úgy adják elő, mintha áldozatot hoznának értünk tévelygőkért, akik annyira sötétek, hogy nem is látják, hogy így lesz jobb az életük, de ők vállalják a konfliktust értünk. 

A kilenc kormánypárti képviselő által múlt pénteken benyújtott törvényjavaslatot – mely a cégek, szervezetek, sajtótermékek, terek és utcák elnevezését szabályozná – sajnos nem lehet másnak tekinteni. A deklarált cél szerint meg szeretnék tisztítani a köztereket a diktatúrákra emlékeztető nevektől. De: javaslatukból kiderül, hogy számukra diktatúra csak 45 után létezett (diktatúra csak a szocializmus volt), illetve azt, hogy ennek a kapcsán kit és mit tiltunk be, azt majd ők eldöntik. Vitának helye nincs. 

„elnevezésében nem szerepelhet a) olyan személy neve, aki a XX. századi önkényuralmi politikai rendszerek megalapozásában, kiépítésében vagy fenntartásában vezető szerepet töltött be, vagy

b) olyan kifejezés vagy olyan szervezet neve, amely a XX . századi önkényuralmi politikai rendszerrel közvetlenül összefüggésbe hozható .” - a törvényjavaslat szövege

Amennyiben virágozna a gazdaság, nem ezerszámra kéne elbocsátani orvosokat és pedagógusokat, gyártani az elborult válságadókat, akár foglalkozni is lehetne a felvetéssel. Lehetne vitázni, hogy érdemes-e erre az állampolgárok zsebéből pénzt kivenni (hiába írják le, hogy majd az állam állja az átírást, azt ugyan ki tartja el, kinek a pénzéből él?), ugyan jobban szeretik, megélik-e a demokráciát a magyarok attól, hogy lecserélünk táblaneveket?

Ehelyett a válság közepén gyorsan cseréljünk le minden Felszabadulás, Ságvári Endre, Tanácsköztársaság, de még Engels és Marx táblát is.

A Political Capital elemzője szerint pusztán arról van szó, hogy a kormány a sikertelenség elől szimbolikus vitákba menekül.

Rendben, sikertelenség az van: Matolcsy gazdaságpolitikája egy csőd, az új kulturális államtitkárnak csak nem akarják elfelejteni a „zsidó kurvás szaros vécépapíros” versikéit, lehet, hogy kapunk a nyakunkba pár újabb EU-s kötelezettségszegési eljárást is. Jövőre minden megtermelt 100 forintból 48-at adóba kell adnunk, minden állampolgárra mintegy 46000 forinttal több elvonás jut, míg a családok juttatásai, vagy a cafeteria nem változnak, az önkormányzatokra pedig 400milliárddal kevesebb jut.

Azonban ez a vita koránt sem pusztán szimbolikus, ez egy kulturális-ideológiai váltást is bejelent, ha tetszik, ha nem. Először Orbán szabad kezet ad az önkormányzatoknak, hogy a jobb oldali ideológia problémás alakjainak Horthy, vagy a nyíltan antiszemita Prohászka Ottokárnak, Wass Albertnek, vagy Nyirőnek emléket állítsanak  („Ha egy magyar település ilyen emlékművet akar állítani, az az ő saját felelőssége. Ez nem a kormány dolga”). Majd a kormány képviselői a sztálinizmus, szocializmus rémtetteiért felelősnek nyilvánítják Marxot és betiltják, még utcanévként is.

Marx 1883-ban meghalt. Esélye sem volt fellépni, véleményt formálni az ő tanaira hivatkozó diktatúrákkal szemben. Mert ugye bőven előbb meghalt, mint hogy azokat kivitelezzék. Egyébként a német tudóst a kor egyik legnagyobb gondolkodójaként tartják számon ma is a világban, a kritikai kultúrakutatás, antropológia, irodalomelmélet, filozófia használja és támaszkodik téziseire, a Humboldt Egyetemen ma is kint van a tőle származó idézet: „A filozófusok a világot csak különbözőképpen értelmezték; de a feladat az, hogy megváltoztassuk”. Őt betiltjuk.

Ezzel szemben, akik eltűrték, szorgalmazták népcsoportok kiírtását, lelkesedtek egy világháborúért, amely milliók halálát okozta, azok kapjanak szobrot, tereket, utcákat. A hivatalos indoklás szerint, mindezt azért lehet megtenni, mert voltak az „életműveknek kiemelkedő pillanatai”, vagy „botlásai ellenére nagyszerű író volt”. Kb., mintha egy szintre hoznánk, hogy valaki fasiszta, azzal, hogy valaki lusta, vagy iszik. Nagyszerű író volt csak lusta, meg problémái voltak az alkohollal, például. 

Itt valójában nem az akármilyen munkásságot, hanem annak kapcsán a rejtett szélsőséges ideológiát ünneplik valójában (nézzük csak meg Nyirő „temetését”).

Pedig a fasizmus nem bocsánatos bűn. Prohászka például, bár szociálisan érzékeny katolikus pap volt, aki szót emelt az arisztokráciával, vagy a főpapsággal szemben a munkásrétegek megsegítéséért, a korszak egyik leghangosabb antiszemitája volt. Egy példa beszédeiből: „Teljesen igaz, hogy vannak derék zsidók, de a zsidóság idegen, kereszténységet leszorító, honfoglaló, minket kisajátító, idegen hatalom. (…) Itt egy rafinált, romlott, hitetlen és erkölcstelen faj garázdálkodásáról van szó, poloskainvázióról, patkányhadjáratról. Egy kérdés van: hogyan védekezzünk?” Vagy a "Die Judenfrage in Ungarn" - "A zsidókérdés Magyarországon " című írásának, Hamburg, 1920, borítóját baloldalt.

Vajon ennek fényében mennyire állja meg a helyét, amit a pesti szoborállítás mögötti kuratórium (Keresztény Értelmiségiek Szövetsége Prohászka Ottokár Szobráért Alapítvány) elnöke nyilatkozott:

Elismeri, a zsidósággal kapcsolatban Prohászkának akadtak olyan kijelentései, amelyek ma szalonképtelenek. A korabeli közbeszéd azonban más keretek között folyt: ami akkor megengedhető volt , a holokauszt után megengedhetetlen. - nol

Akkor most miért is állítunk szobrot?

Wass Albert (aki Marxot váltja például Pécsett, mint utcanév): haláláig a Hungarista Mozgalom Hírszolgálatának aktivistája volt:

„Wass Albert, bár 1951-től 1998-ig a Hungarista Mozgalom Hírszolgálatának (HMH) aktivistája volt, nem is annyira hungarista, mint inkább a német - fajelméletre épülő - nemzetiszocializmus követőjeként jellemezhető - állítja Szemenyei-Kiss Tamás, a hírszolgálat egykori vezetője. A HMH teljes anyaga jelenleg feldolgozásra vár az Országos Széchényi Könyvtárban; rendezése után kaphatunk képet Wass tengerentúli tevékenységéről.” - Kunstár Csaba ÉS-ben megjelent cikkének elérhető verziója

Az meg, hogy minderről a világ mit gondol, jelenleg úgy tűnik, senkit sem izgat a nagypolitikában. Nyugodtan adja csak vissza Elie Wiesel a kitüntetését, ha akarja. Maximum, Kövér elmagyarázza, hogy kár itt církuszolni, mert szerinte Nyirő nem fasiszta, így a vitának nincs értelme. Nyugodtan írjanak az USA képviselői levelet, hogy aggódnak az itteni folyamatok miatt, majd a miniszterelnök úr elolvassa, ha lesz ideje. Pont.

Irány az elszigeteltség magyar! A jó kis könyvégetések meg még el se kezdődtek, de majd!