Úgy tűnik, megint sikerül valamit lerombolni, hogy aztán helyette nagy pofával, nekibuzdulással, inkompetenciával alkossanak valami “megújult, modern, élenjáró és európai, mások által másolt” düledező tákolmányt bárminemű egyeztetés, szakmai átgondoltság, hatástanulmányok, vagy csak egyszerűen előzetes számítások nélkül. Csak ez most épp nem más, mint az oktatási rendszer. A következő generációk, gyerekeink jövője. Ez az ország nem is olyan rég, mindössze néhány évtizede látott már egy államosítást az iskolák esetében is. Láthattuk, hogy hová vezet a jó szándéknak álcázott inkompetencia. Hagyjuk ismét?

 Kicsit és nagyot, politikust és civilt, szülőt és pedagógust foglalkoztat jó ideje a hír, miszerint a kormány januártól államosítani kívánja a közoktatást. Persze, mondhatni csak kvázi, hiszen míg az infrastruktúra (épületek, taneszközök) az önkormányzatok kezében marad, addig a tanárok az állam, pontosabban az általa gründolt, Klebelsberg Kuno nevét viselő intézményfenntartó központ kezébe kerülnek. Elméletileg tehát ez nem államosítás. Gyakorlatilag meg einstand, ahogyan arra egy nagyon összeszedett morgás is rámutat. Ahogyan a megszorítás sem megszorítás, csak az adóviszonyok átrendezése.

Érvek hangzanak el amellett, hogy az oktatás állami kézbe vonása logikus és szükségszerű lépés, mert így legalább az oktatás egységes lesz mind a leadott tananyagot, a követelményrendszert, a tantervet, vagy a színvonalat tekintve. A magyar oktatás lemaradását nemcsak szubjektív vélemények, hazai pedagógusok szakmai elemzései, de a nemzetközi felmérések is igazolni látszanak. Tehát a változtatás jogosnak tűnik mind a laikus szülők, mind a szakma számára. Hoffmann Rózsa, oktatási államtitkár asszony számára is, hiszen véleménye szerint “megszűnt az oktatás egységes tartalmi és szakmai minőségének elvárása, biztosítása és ellenőrzése, a rendszer működésének tervezhetősége, az országos érdekek, így a munkaerő-piaci szempontok, a felzárkóztatás, a tehetséggondozás és a gazdaságosság figyelembevételének lehetősége, és jelentős mértékben romlott az oktatás eredményessége.”  - hoffmannrozsa.hu

 Mások pont ezen új intézkedések ellen érvelnek: diktatúrát és intézményi, pénzügyi káoszt  emlegetnek. És vélhetően nem alaptalanul. Hiszen a pazarló, inkompetens és diszfunkcionális állami bürokráciának, a korrupciónak és az államosításnak Kelet-Európában mindig is nagy hagyománya volt, s most úgy tűnik, az utóbbi 10 évben mindez egyre inkább reneszánszát éli. Ám, alapvetően mindezen jelenségeknek - főként az államosításnak - azért még mindig rossz a pedigréje (függetlenül attól, hogy mivelünk, magyarokkal a rendszerváltás mondhatni csak úgy megesett, s talán ezért is olyan könnyű elvenni tőlünk apránként ezt a koraszülött szabadságot.)

 “Az intézményes megoldást kell keresnünk, minthogy a magyar iskolaügy elmaradottságának megszüntetéséről van itt szó. Olyan iskolát kell végre a magyar dolgozók gyermekének adni, amely szinvonalban, erkölcsi nevelésben, demokratikus hűségben méltó népünk más téren tett hatalmas erőfeszítéseihez.”  -  /Ortutay Gyula vallás- és közoktatásügyi miniszter 1948/ 

 Legutóbb 60 évvel ezelőtt, ijesztően hasonló érvekkel megtámogatva, a kommunista rezsim államosította az iskolákat. Nagyszüleink, szüleink sokat meséltek (tényleg kiváló pedagógusaik és felejthetetlen élményeik mellett) a nem egyszer csapnivaló színvonalról és módszerekről, a hamisított történelem, művészet, nemzeti kultúra és identitás gyerekfejekbe töméséről, az idegen nyelvek oktatásának csődjéről, a pedagógiailag kevésbé, ideológiailag annál inkább képzett, iskolák nyakára ültetett káderek szakmai, erkölcsi és kulturális rombolásáról.

 Elsőre úgy tűnhet, erős túlzás idáig elmenni, a múlt rémeit vizionálni minden bokorban, hiszen sokszor bebizonyosodott már, hogy ideológiáktól függetlenül is működhetnek nagyon rosszul és pazarlóan a túl nagyra nőtt, központosított, ezernyi vízfejet nővesztő állami rendszerek. Ám egy, a magyar parlamentben pár napja elhangzott mondat után mégiscsak logikusnak tűnik ismét felemlegetni a látszólag letűnt diktatúrát. 

“...tudja, én a nyolcvanas években nem a diktatúra ellen harcoltam. Hanem azok ellen, akik csinálták a diktatúrát.” /Orbán Viktor miniszterelnök 2012/ 

 A miniszterelnök eme freudi elszólása könnyen visszarepítheti a zembereket az államosítás szép, fentebb is említett időszakába. Amikor az infrastruktúra az államé volt, de nem törődött vele, és mivel a pénz is folyton elfolyt, mállott a fal, nem volt elég labda, térkép és magnéziumtömb. Amikor a tanár az államé volt, és ezért a tanár nem feltétlenül mondhatta el, hogy az ember lehet polgár is, nemcsak szolga, hogy élnek magyarok a határainkon túl (akik közelebbi rokonaink, mint szovjet testvéreink). Csend övezte, hogy Márai és Petri milyen klassz írók, hogy a szocialista hiánygazdaság nem is olyan szuper, és hogy a diák nagybátyja nem is hazaáruló horthysta ellenforradalmár volt ‘56-ban, csak egy fiatal srác, akinek tele volt a hócipője az elviselhetetlen élettel. Amennyiben a miniszterelnökünknek - szavai szerint - alapvetően sosem volt baja a szocialista diktatúrával, mi baja lenne a diktatúra államosításával, oktatáspolitikájával, tanárokhoz és diákokhoz való viszonyával? Talán csak annyi, hogy nem ő volt akkor a főmufti.

 Hiszen mennyivel egyszerűbb, ha az iskolából megtört, elbutított, valódi identitás nélküli alattvalók kerülnek ki, akik az “ora et labora” szellemében engedelmesen robotolnak a cimborák földjein éhbérért, s fenntartják a Libanonból importált fényes demokráciát, a permanens forradalmat és (polgár)háborút? Az iskolák államosítása jövőre indul, a történelem és az identitás machinálása már idén elkezdődött. 

"Aki, uralja a múltat, az uralja a jövőt is; aki uralja a jelent, az uralja a múltat is." - /George Orwell: 1984/ 

 Ezt a tudást kiválóan átadhatják azok a tanárok, akik meglehet, innentől kezdve szakmailag és (főként) egzisztenciálisan egy járási párttitkár elvtárs kényétől-kedvétől függenek. Aki viszont az állami Köz-csinovnyik Egyetem ösztöndíjakkal vastagon kibélelt, ám állami finanszírozású szemesztereket háborítatlanul hagyó szakjain sajátíthatja el szakmájának minden csínját-bínját. De mi történik,  ha valaki nem áll spirituális kapcsolatban a miniszterelnökkel, és nem efféle értelmiségi karrierre vágyna? A lehetőség bárki előtt nyitva áll, hiszen ahogyan a közoktatás sem lesz állami, úgy végre a felsőoktatásban is eltörölték a tandíjat. 

 Ennek nem kell szükségszerűen így lennie. Óriási segítséget nyújt a zembereknek maga a kormány, ahogyan arra a minap a Véleményvezér is rámutatott. Hiszen úgy tűnik, megint sikerül valamit földig lerombolni, hogy aztán helyette nagy pofával, nekibuzdulással, inkompetenciával, alkossanak valami “megújult, modern, európai és mások által másolt” düledező tákolmányt bárminemű társadalmi egyeztetés, szakmai átgondoltság, hatástanulmányok, vagy csak egyszerűen előzetes számítások  nélkül.

 Amikor ez a tákolmány összeomlik, valamikor a jövőben, pedagógusi és civil nyomásra talán ismét lesz egy szakmai egyeztetésen és felügyeleten alapuló Nemzeti Alaptanterv. Ami az állami, az alternatív és egyéb iskoláknak egyaránt előírja, hogy bármilyen módszerrel taníthatnak, ám az iskolákból kikerülő polgároknak ilyen színvonalon kell tudniuk számolni, amolyan színvonalon kell tudniuk magyarul folyékonyan olvasni és helyesen beszélni. Kell bírniuk bizonyos kompetenciákat, melyekkel mind a saját, mind a közösségük életét mind jobban kiteljesíthetik. Tisztában kell lenniük azzal, hogy ők egy nemzet, melynek van közös történelme, identitása, és vannak közös jelképei, emlékei, hagyományai. Sőt, ilyen magyar emberek a határokon túl is élnek, de semmi baj, mert az EU-n belül egész könnyen meg lehet őket látogatni. És mi így együtt, legyünk akár bármilyen okosak és szépek, nem vagyunk sem többek, sem kevesebbek másoknál. Másoknál, akik a világban laknak, akikkel lehet beszélgetni, üzletet kötni, olykor összeveszni, mert mondjuk, az érettségi idejére legalább egy európai nyelven pötyögnek valamicskét a magyar polgárok. Legalább angolul, ha már az lett a latin a 21. században - akár tetszik, akár nem. És akkor feltaláljuk a meleg vizet.

 Ehhez nem kell államosítás.

Valami máshoz igen. Valami olyanhoz, amihez ez az ántivilágban tanult és szocializálódott csapat igazából ért.