„A beszéd miatt tápláljuk azt az illúziót, hogy az emberek szabadok…” Cioran
Lassanként időszerű volna, hogy ennek a mondatnak a jelentőségéről, fontosságáról valaki felhomályosítsa Tarlós Istvánt és az ő budapesti adó-ámokfutását kétmilliárd forintos megbízás keretében tervezgető Fideszes Századvég Gazdaságkutatót (Giró-Szász András kormányszóvivő volt tulajdona, akiktől a dugódíjon át az összes csoda ötlet kipattant az utóbbi időben).
Adott ez az ország, ahol rengetegen érzik magukat a rendszerváltozás veszteseinek, élnek sokkal kevesebb pénzből havonta, mint ami az elfogadható életszínvonalhoz szükséges volna (gonosz módon - az egyszerűség végett - most vegyük ide azt a négymillió embert is, aki a létminimum alatt él). A társadalom ezen felsorolt részeinek életét lassanként az a minimális komfortérzet teszi elviselhetővé, hogy jelenleg még szabadon fejezhetik ki gondolataikat, beszélhetnek, hozzáférhetnek a nyelvi rendszerhez, ami az emberiség „valóságát” meghatározza. „Ugatni még szabad”, ugye. Ez nem tűnik soknak ugyan, de ahhoz elég, hogy az ember átélhesse a szabad alkotás folyamatát, szavakkal „világokat teremtsen”, vitákon keresztül néha emlékeztesse magát: ugyanolyan jogú állampolgár, mint bárki más, véleménye ugyanannyit ér, mint bárki másnak (legyen az államtitkár, miniszter etc, hiszen csak titulusok azok egyszerű embereken).
Az egyenjogúság és szabadság itt megnevezett utolsó illúzióját (ami azért minimum járna, mert azért élünk jelenleg ilyen szarul - pardon - , mert úgy döntöttünk, hogy demokráciában élünk a diktatúra könnyeden ringató karjai helyett) készül elvenni jelenleg Budapest polgármestere. Amennyiben ugyanis a Budapest névhasználati díj elve megvalósul, akkor ez fog bekövetkezni.
Lehet most legyinteni, hogy a szerdai közgyűlésen végül elnapolták a kérdést „az ügyben további egyeztetések szükségesek”, de a hasonló szavakkal elnapolt taxis rendelkezés esetében is kitűnt, hogy minderre az elmebajra szeptemberben visszatérnek. Azt meg láttuk, hogy alapvetően a kormányzat a társadalom ellenálló képességét teszteli egy-egy adónem bevezetése előtt, ha nem akkora a cirkusz, akkor szép lassan csak megvalósítják, majd ugyanazon az elven még egy sor másik is követi (külön- és válság adók, nyugdíjpénztári pénzek, egykulcsos jövedelemadó etc).
Ne legyenek illúzióink, ha ezt Pesten bevezetik, akkor az ország többi része sem ússza meg. Persze ritkán képedünk el olyan dolgokon, melyek nem velünk esnek meg, de egy olyan kormányzás esetében, ami éppen erre épít és egyesével, elszigetelve zúzza össze az egyes rétegeket (magánnyugdíj pénztári tagok, rendőrök, tűzoltók, szakszervezetisek, bírók stb.) lehet, jobb lenne ezzel felhagyni, mert egyszer sorra kerülünk. Lehet, hogy jobb nem megvárni.
A Budapest név és változatai - Buda, Budai, Budapest, Budapesti, Budapest Főváros, Budapest Fővárosi, Főváros, Fővárosi, Pest, Pesti, Pest-Buda, Pest-Budai - használatának fizetőssé tétele (és most mindegy, hogy a 750 000 forintos meghatározatlan időre szóló használatot, vagy a 100 forintos darab feltüntetést nézzük) nem ehhez a valósághoz tartozik. Nem a jogállam, vagy demokrácia világa, ahogy egy iparjogvédelmi szakértő fogalmazott:
A Budapest szónak nincs megkülönböztető képessége, így nem is lehetne Budapest szóvédjegy, ezért licencdíjat nem is kérhetne az önkormányzat a használatáért. De nyilvánvalóan nem is licencdíjat szedne, csak akkor nem tudni, hogy mit” – mondta a hvg.hu megkeresésére Jókúti András iparjogvédelmi szakértő
Vélhetően bármilyen jogcímen szedné a bármit. Csak pénz legyen. Azonban tisztázzuk, ha ez bekövetkezik, akkor az már többé már nem a mi akármennyire is elkúrt demokráciánk, hanem a mítoszok, a középkor, a sötétség földje. Ahol egy privilegizált csoport magához veszi ismét a nyelvet, mint ahogy régen tették ezt az egyiptomi papság tagjai, vagy a szerzetesrendek kódexeikkel. Mítoszok és önjelölt félistenek földje, akik ismét szolgákká alacsonyítják embertársaikat (hogy milyen alapon, az kérdés persze, de az isteneket ilyesmi vélhetően nem érdekli) és kijelölik számukra, hogy melyik „karakterláncért” kéne fizetni, ha a cseléd a szájára, laptopjára, gazdasági társaságára, vagy domainjére veszi és melyikért nem.
Ezen az alapon egyébként bármelyik szót fizetőssé tehetnénk, vagy fizetésre kényszeríthetnénk a térképgyártókat is, akik használják a Budapest karakterláncot térképeiken. Vagy fizethetne az EU is, hiszen a kontinens szintén tartalmazza magyarországi zárt osztálya kellős közepén a Budapest karakterláncot.
De fordítsuk komolyra a szót, ha tényleg a szóadó bevételéből kell megmenteni Pestet, akkor Tarlós főpolgármester figyelmébe ajánlanám a következő karakterláncokat: lóf@asz, helikopter, mondjon le. Ezek sokkal gyakrabban fordulnak elő a nyelvi környezetben, így ezek fizetőssé tételével, sokkal több bevételt remélhetnének. Budapest egyben Európa pornó fővárosa is, így a szex, vagy az xxx karakterlánc fizetőssé tétele ugyanúgy indokolt lehet.
Sőt lehetne a Pusztító című filmből ismert „tiltott szó bírságoló gépeket” is felállítani:
Egyébként jobb volna tényleg kétségbe esni, hiszen úgy tűnik, hogy a Fidesz pokolra szánja a „bűnös várost”, pénzt nem, viszont a tébolyodott várkapitánynak szabad kezet ad. Mindegy, hogy a szóadó, a dugódíj, vagy a hídpénz fog megvalósulni, kicsinálja a fővárost. Az meg nem tétel, csak legyen pénz. Még egy kicsi pénz!
Egyébként a legjobb az volna, ha a három egyszerre valósulna meg: mondjuk a Pesti pékség Budán lakó tulajdonosa előbb 750 ezret fizetne be a névhasználatért, majd kifizetné a havi 10 ezret a dugódíjra, oda-vissza naponta fizetne egy ezrest, mert áthajt a Margit-hídon, mi meg boldogan vásárolnánk a 800 forintos zsömlét.
Szegény Totalcarosok hiába írják le – egyébként egy nagyon príma bejegyzésben –, hogy addig ne hivatkozzon senki arra, hogy „mert Londonban is van dugódíj, itt miért ne legyen” amíg lövése sincs arról, hogy Londonban miért, hogyan, mennyiből és mennyi idő alatt csinálták meg. Még kiderülne, hogy a londoni projekt egy év problémafelmérést, majd négy év tervezést követően 100 millió fontos felkészülési költséggel valósult meg. Fejlesztették a közösségi közlekedést, új buszokat vásároltak, parkoló hálózatot fejlesztettek.
Nálunk? Bejelentették, hogy megszűnik a BKV, vagy legalább is ketté válik, mert túl sok az adósság. A kérdés annyi, hogy mi lenne a várossal, ha a döglődő közlekedési vállalatnak kéne kiszolgálnia a dugódíj miatt megtízszereződő forgalmat? A válasz vélhetően: ki nem szarja le, csak legyen belőle egy kicsi pénz…
Egyébként lehet érdemes volna lassanként megrágni magunkban Abraham Lincoln szavait, a közállapotokat elnézve egyre aktuálisabbak lesznek:
Elnyertük a demokráciát, s most itt a kérdés, vajon alkalmas-e arra, hogy fennmaradjon. talán elérkeztünk az ébredés szörnyű napjához, és az álom bevégeztetett. Ha így van, sajnos mindörökre bevégződött. Nem hihetem, hogy az embereknek valaha is megadatik az alkalom, amely nekünk megadatott. Talán el kéne ismernünk ezt, és belenyugodnunk, hogy szabadságról és egyenlőégről alkotott eszményünk dekadens és pusztulásra szánt. Halottam egy keleti uralkodóról, aki azt a feladatot rótta bölcseire, hogy találjanak fel neki egy mondatot, mely minden időkbe s minden helyzetben igaz és alkalmas. S ők e szavakat tárták el: »És ez is elmúlik egyszer.« Megpróbáltatások idején vigasztaló e a gondolat - »És ez is elmúlik egyszer.« És mégis – hadd higgyük, hogy nem igaz! Éljük meg, hogy bizonyíthassuk: megművelhetjük a körülöttünk lévő természeti világot, és a bennünk lévő értelmi és erkölcsi világot, hogy megérjük az egyéni, társadalmi és politikai felvirágzást, amelynek iránya előremutat, és amely, míg tűr a föld nem fog elmúlni… - Abraham Lincoln
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
ember100 2012.06.23. 20:43:20
Azért ez mekkora ötlet, szabadalmaztatni kellene , én az Ő , ööö , nem énvoltam , elmúlt nyolc év szavakkal kezdeném , holnap milliárdos lennék :)Magyarisztán én így szeretlek :):):)
kvadrillio 2012.06.23. 20:57:53
phhh....mocskosan alvilági rend-őrségünk lett !!! :O)
Neménvoltam! 2012.06.23. 21:02:34
Rwindx 2012.06.23. 21:04:57
Ez alapján, ha jogtalanul (engedély nélkül) használtad a nevet eddig is pénzbírsággal sújtottak. Most ennek a faszságnak a kiterjesztése a Tarlós féle javaslat.
Rémbódess 2012.06.23. 21:13:31
Fertőtlenítés a faluban 2012.06.23. 21:40:29
tiborc2008 2012.06.23. 21:42:07
endike · http://barathendre.wordpress.com/ 2012.06.23. 21:47:06
déjá vu39 2012.06.23. 21:53:22
Megvan: Budai Gyula....
dr. Közbiztonság Szilárd 2012.06.23. 22:01:23
Egyedi nicket kell megadnod · http://irkalmanyok.blog.hu 2012.06.23. 22:27:44
És te mit vettél magadhoz, mielőtt ezt sikerült leírnod?
Komjaga · http://szabotazs.blog.hu 2012.06.23. 22:32:35
Komjaga · http://szabotazs.blog.hu 2012.06.23. 23:00:44
georgie58 2012.06.23. 23:06:16
kela-bá 2012.06.23. 23:43:44
Legújabb : www.hagymatikum.hu Gyógy és lélekfürdő... Szóval nem csak hagyma a makói!
Jó éjt Mindenkinek !
tiborc2008 2012.06.23. 23:52:57
Az adókivetés és a pénzszórás legtöbbször nem "vagy"-, hanem "és"-kapcsolatban áll egymással, tehát a megsarcolt adóforintjainkat kúrják el.
lutria 2012.06.24. 00:27:32
billy reed 2012.06.24. 00:35:31
Ja, de egy lövése volt: széllkálmán.
Én kérek elnézést!
vauvauvau 2012.06.24. 01:27:20
Az emberek nyomorognak, más emberek gyűlöletéből felépült Jobbik (náci párt) pedig él és virágzik. A magyar demokrácia nevében börtönbe kellene zárni a Jobbik tagjait.
És új választásokat kiírni.
tucano 2012.06.24. 03:37:29
yuggo 2012.06.24. 03:42:56
Ugyanakkor most sem látom, hogy bármit is szólnál az ország eladósítása ellen pedig, háboroghatnál az IMF hitelből vett MOL részvényeken, amiken már 100 milliárdot buktunk, háboroghatnál a Közgép üzelmein, az újabb állami százmillárdokból induló mobilszolgáltatón - miközben ugye lassan széthullik a MÁV, a BKV, a Malév meg már csődbe is ment. Szóval nem látom, hogy felemelnéd a szavad mindezek ellen. Vajon most miért vagy csenbden?
kirsten 2012.06.24. 05:34:09
nu pagagyí 2012.06.24. 06:03:08
Orbán veled nem az a baj, hogy cigány vagy! 2012.06.24. 06:16:34
homér 2012.06.24. 07:32:43
szja adókedvezménnyel megerősített kamattámogatott hitelek. itt kezdődött az ország brutális eladósítása. a 2004-ben eltörölt, pár évig élő torz orbáni agyszülemény azóta több ezer milliárd adóforintba került, még az idei költségvetésből is több, mint 150 milliárd erre megy.
lobster thermidor 2012.06.24. 07:39:50
Igaz, Demszky működésének utolsó éveiben erősen kontraproduktív volt, ezért nyilvánvalóan mennie kellett, de ekkora kárt, amit tarlós és bandájának a garázdálkodása okoz, 50 év alatt sem tudtak volna produkálni. Merem azt hinni, hogy a fidesz soraiban csak létezik ennél a műveletlen fajankónál értelmesebb ember is, aki átlátva, és felfogva a gondokat, alkalmas a főváros vezetésére. Ha viszont Budapest teljes ellehetetlenítése, és tönkretétele orbán célja, akkor valóban jobb mamelukot nem találhatott volna a feladatra. Tarlós valószínűleg sem a fidesztől, sem a választóktól nem kap még egy ciklust Budapest vezetésére, de az 1948-ban született, néha nem teljesen ép agyműködést mutató bácsi akár elmehetne nyugdíjba is, ahogy másoknak meg kell tenniük ezt 62 éves korukban.
lobster thermidor 2012.06.24. 07:44:20
Jóember!
Te is azok közé a háborodottak közé tartozol, akikkel ha megetetnek egy tányér ürüléket, repetát is kérsz belőle. Majd amikor fényesre nyaltad evés után az edényt, csettintesz a nyelveddel, hogy milyen jól esett.
nu pagagyí 2012.06.24. 07:49:06
Grabbe · http://www.hirstart.hu/ 2012.06.24. 08:00:12
Én még anno nem fűztem túlságosan sok reményt hozzá, hogy majd Tarlós meg fogja oldani a problémákat - nem is tudta, hiszen két év kevés a Demszky-féle romok eltüntetéséhez; de ha már mindenképpen rajta akarja hagyni a "lenyomatát" a városon, hát legalább átnevezésekbe kezd.
Széll Kálmán: ezt meg konkrétan vissza- és nem átnevezték; a félreértések elkerülése végett. De mondjuk a Rákóczi hídon nagyot nevettem.
szng 2012.06.24. 08:05:55
ideologia · http://ideologia.blog.hu 2012.06.24. 08:19:11
Vagy teljesen másról van szó és nem vagy képben? :)
ideologia · http://ideologia.blog.hu 2012.06.24. 08:20:59
Azokra mondják, hogy hazaárulók, akik anyagi érdekből idegen hatalmaknak szolgáltatják ki az országot?
NIL7 2012.06.24. 08:22:43
ideologia · http://ideologia.blog.hu 2012.06.24. 08:23:27
Semmi baj nem lenne ezzel, hiszen arra is hozhatnának törvényt, hogy 2013-tól fél gravitációval működik tovább az ország. Sem ez, sem az nem lenne betartva, hiszen Budapesten (ezt leírva mennyit kell fizetnem?). van az üzleti és kormányzati élet központja és azt egy rendelettel nem lehet megváltoztatni.
szng 2012.06.24. 08:27:48
wip 2012.06.24. 08:29:12
1.Amikor elvitték a zsidókat, nem szóltam, mert nem vagyok zsidó.
2.Amikor elvitték a kommunistákat, nem szóltam, mert nem vagyok kommunista.
3.amikor elvitték a liberálisokat, nem szóltam, mert nem vagyok liberális.
4.Amikor engem vittek el, már nem volt, aki szóljon.
Értik ezt, Hölgyeim és Uraim?
Szóljunk, emeljük fel a szavunkat, mert később már nem lesz, aki szóljon!
Igenis pofázzunk, merjünk ugatni, mert ha még a maszopos Kazáron is be akarják fogni a pofámat ötszázmillió miatt, akkor a zországban ötszázmilliárd miatt még jobban be akarják fogni, fogatni a fideSSnáci csürhe diktatúrája alatt!
Ha fenyegetéssel nem megy, akkor ránk küldik a keretlegényeikat, a simicska-rablóbandájukat,az adóhivataljukat /mert tévedések elkerülése végett az sem a miénk, hanem az övék!/ Arról meg már ne is beszéljünk, hogy már lassan nincs hol ugatnunk/sic!/ mert a média 99%-a z övék!
Igenis szóljunk, pofázzunk, ugassunk, és tegyünk valamit, mert nem lesz miből ÉLNÜNK!
Kis ember 2012.06.24. 08:36:12
A következetlenség itt is megmutatkozik.
Ha már visszanevezik a tereket, utcákat, akkor a Köztársaság térből miért nem lett megint Tisza Kálmán tér, vagy miért nem hagyták meg Köztársaságnak?
Mindegy, úgy vagyok vele, mint a nagyanyám, ő a nyolcvanas években is Király utcát mondott és milyen igaza lett.Majd eltakarodnak ezek a kommunisták is és eltűnnek a nyomaik is.
pharmacyli 2012.06.24. 08:41:52
Az sem világos, ki kötött egyezséget a dugódíj bevezetéséről, talán nem Demszky?
Milyen állapotban van a BKV, értem a villamosok, buszok, trolibuszok állapotát s közben BKV Eleonóra, a nokiás Hagyó síbolta kifelé a pénzt, s az elmúlt időszak talál egyetlen közlekedésfejlesztése az egykori 13-as és 62 villamos pályájának összekötése, ahol kb. 100 méter vágányt kötöttek össze és európai fejlesztést írtak le, illetve a 2-es földalatti felújítása, melybe öntötték a pénzt, viszont évekre meggátolták a 2-s földalatti és a H8 és H9-s hév összekötését....
Stefánia kisasszony (lánctalpas germán kurva) 2012.06.24. 09:19:08
Stefánia kisasszony (lánctalpas germán kurva) 2012.06.24. 09:20:47
Stefánia kisasszony (lánctalpas germán kurva) 2012.06.24. 09:22:42
kuruc.info/r/20/66443/
Stefánia kisasszony (lánctalpas germán kurva) 2012.06.24. 09:26:19
Netuddki. 2012.06.24. 09:30:18
Kedves, egységsugarú, fideszdroid barátom!
Nem az adók kivetésével a baj, hanem a mértékükkel és persze ezzel az impotens bandával. Ahelyett, hogy a már kivetett adókat szednék be, magyarul csinálnának egy normális, megfizethető adórendszert, e helyett ad-hoc mindig újabbnál, újabb adókat ötölnek ki amit megintcsak nem tudnak maradéktalanul behajtani és semmi másra nem jók mint szívassák velük a becsületes állampolgárokat.
Persze azt se felejtsük el, hogy mindennek a tetejébe a közpénzt hülyeségekre szórják el és elsikkasztják. Ez utóbbi már büntetőjogi kategóri és előbb-utóbb mindenki el fogja nyerni érte méltó büntetését...
Netuddki. 2012.06.24. 09:31:51
Netuddki. 2012.06.24. 09:34:05
(Csak költői kérdés volt, ne válaszolj...)
Stеfánia kisasszony (baranyai sváb parasztlány) 2012.06.24. 09:44:10
Stefánia kisasszony (rommá baszott SS ribanc) 2012.06.24. 09:49:04
Komjaga · http://szabotazs.blog.hu 2012.06.24. 09:54:34
pjm 2012.06.24. 10:01:52
pjm 2012.06.24. 10:02:40
dr. Bubó 2012.06.24. 10:20:37
dr. Bubó 2012.06.24. 10:24:58
ez ojan mintha vizet gyüjtenéd tésztaszűrőbe... hiába hordod... töltöd...
ha mindent ellopnak nincs se pénz se szolgáltatás...
a közgép+drpintér+stb fides mafia gazdagodására megy el minden adóforint...
kár (lenne) befizetni....sőt állampolgári köotelesség hogy megakadájozza (alkotmány) a hatalom koncentrációt...
adót fizetni BŰN, amikor mafia pénzelésére megy...
Kandaláber 2012.06.24. 10:26:18
Ez is.
Látszatkritikák, amelyekkel más, fontosabb témákat el lehet tüntetni.
Vannak fizetett hozzászólások, amelyekkel lehet terelni: ál-buta, primitív, durva, közerkölcsromboló hozzászólások.
Ezek íróit vajon miért nem szűrik? Mert rájuk hivatkozva lehet a blogolást zárt, ellenőrzött keretek között tartani.
És miért nem lehet a szerkesztőségi cikkeket kommentelni? Mert a hatalom a más véleményt el kívánja zárni. Mert az index.hu cikkei nyelvtanilag, tartalmilag rendszeresen a béka feneke alatt vannak A Pulitzer díj-hoz kapcsolódó újságírás szakmai és etikai szintjének a közelében sincsenek.
kifordított nagyanyó 2012.06.24. 10:34:26
Vagy inkább mit nem?
vakapad 2012.06.24. 10:50:35
2./ A tömegközlekedés a világon mindenütt ráfizetéses (erősen az), a hiányt az önkormányzatok pótolják ki. Hogy hogyan, az az ő dolguk. Amennyiben a város tehetős, ezzel nincs gond (másutt), nálunk mégis van (lásd: 1. pont).
3./ Fentiekből következően a BKV üzemeltetésére jelenleg nincs pénz, és Tarlós hiába kuncsorgott akárhányszor Orbánnál egy kis segílykéért, mindig kiderült, hogy nem fog kapni. Kb. 30 - 40 milliárd hiányzik. Évente.
4./ Tarlós nem tehet mást, valamilyen pénzforráshoz kell jutnia, még pedig úgy, hogy ingatlanadóra nem is gondolhat. Maradnak az egyebek.
Azt nem értem, mit hánytorgunk mi ezen, amikor más megoldás egyszerűen nem létezik.
Unbiased 2012.06.24. 11:13:23
vakapad 2012.06.24. 11:36:15
Tarlósnak meggyőződése volt (és ebben Orbán bizonyára "ráutaló magatartást" tanúsított), hogy ugyan a FIDESZ sok potentátja ellenséges vele szemben, de Orbán támogatására bizton számíthat. Nem jött be. Nagyon nem. Egy ekkora pofáraesés bizonyára nem erősíti az idegrendszert, mert gúzsba kötve táncolni idegőrlő feladat. Tarlóstól most azt várják, hogy ha Demszky alatt nagy volt a pofája, akkor most megmutathatná, de pénz nélkül ezt nem tudja.
Orbán nyilván röhög a markába, mert Rogánt, mint potenciális ellenfelet Tarlós jelölésével kikapcsolta, ugyanakkor a bűnös városnak is jól oda tudott csapni, lévén Tarlós nem FIDESZ nagyember (Rogánnal ezt a padlófelmosást, amit Tarlóssal csinál, nyilván nem tehette volna meg).
Egyébként jellemző a helyzetre, hogy a nagy dérrel-dúrral és viszonylag sok pénzzel összehozott Vitézy-féle csapat eddig egy eredményt tud felmutatni, a körúti lámpák áthangolásával a villamosok menetideje 2 perccel csökkent. Hogy ez az autók indul-lefékez üzemmódjának állandósításával mit tesz a levegőminőséggel, az egy más kérdés. Illetve, bocsánat, hogy tárgyilagos legyek, Vitézyék vezették be a 4 - 6 villamosok éjszakai közlekedtetését is, ami viszont tényleg pozitívum.
559 2012.06.24. 12:26:28
Ugye teccik érteni!???
2012.06.24. 12:30:16
Nem azzal van a probléma, hogy szedik a sarcot. Ugye az alapkoncepció szép és magasztos: mentsük meg az országot mert szarban van. Jó.
A gond szokás szerint megint az hogy egyre éhesebb feneketlen zsebbe dobálunk bele, mostmár válogatás nélkül minden vagyontárgyat. Közben elitünk rostáján fennakad egy része, amiből fejedelmi szinvonalon tengeti szánalmas összelopott életét. Csakhogy a kérdés: mennyi ideig akarják-tudják ezt még csinálni, azért semmi sem megy a végtelenségig ugye.
pharmacyli 2012.06.24. 12:35:12
Ezek mind a javulásra utalnak.
v2peti 2012.06.24. 12:38:27
Measurer 2012.06.24. 12:51:46
hvg.hu/gazdasag/20120319_BKV_banki_hitelvisszafizetesi_targyalsok
Orbán veled nem az a baj, hogy cigány vagy! 2012.06.24. 12:52:39
Ezzel az emberrel tényleg nem az a baj, hogy cigány.
Orbán veled nem az a baj, hogy cigány vagy! 2012.06.24. 13:02:51
vakapad 2012.06.24. 19:22:08
Nem akarok én senkit se bántani, de:
1./ A dohányzás megtiltása a megállókban a Fővárosi Közgyűlés (egyhangú) döntése, ami logikusan követte az aluljárókban és az egyéb köztereken bevezetett tilalmat.
2./ A dunai hajójáratokra (célzott támogatásként, gondolom) 450 millió forintot kap a BKV a központi költségvetésből, amit másra valószínűleg nem költhetnek.
3./ A viszonylatok átvariálása biztos valamit jelent, de a megváltozott utaslétszámról felmérést még nem láttam.
4./ A P+R parkolóKról (többesszámban) nem hallottam. Azt tudom, hogy egy helyen, Rákoskerten a Rákosmente Önkormányzat és a Parking kft beruházásában került sor a parkoló kialakításra (nem főváros, nem BKV), és azóta a BKV-val való szerződés alapján jár a shuttle busz, aminek a menetrendje a vonatokhoz van igazítva. Vitézy Dávid a megnyitáson (2010. augusztus) még mint a VEKE szóvivője volt jelen, kinevezése a Budapesti Közlekedési Központ élére 2010. októberében történt.