Természetesen ellenforradalmi, ahogy ezt a tekintetes miniszterelnök elvtárs is megmondta. Kívülről-belülről rárontanak az újraépülő szocializmusunkra. Vagyis annak sok előmunkálat után a korhoz és „A párthoz” igazított neobarokkos félfeudális verziójára. Mert nézzünk csak szét, micsoda vészterhes időket élünk. Jóléti firkászok besározzák Lasztovicza Jenci nemesi elvtárs fiának és barátainak diplomáját, holmi hiányzó 21 érdemjegyre, meg csalásra, hamisításra hivatkozva. Mert szerintük gyanús, hogy ugyanaz az egyetem, meg dékán, meg eljárás, mint a már nem doktor Schmitt elvtárs dinasztiájában esett dolgok. De dolgozó polgárságunk átlát a jóléti összeesküvésen, ez csak egy partizánakció, hogy a mindenféle rektorok és társadalmi csoportok által igazságtalanul és ellenforradalmin támadt felsőoktatási reformunkat tovább zilálhassák, köpködhessék. Mert, ha ez nem ellenforradalom, akkor mi? Pedig a tekintetes miniszterelnök elvtárs is megmondta, hogy aki elég erősen nézi a felsőoktatási reformot annak feltűnik, hogy az alapkoncepcióval nincs baj, csak kisebb félreértések vannak: „a célvitából eszközvitát csináltak, vagyis nem a célokról, hanem a részletkérdésekről folyt a vita”, hogy pontos legyek.

Ez valahol a párt hibája is persze, tekintetes miniszterelnök elvtárs önkritikájában ki is fejtette:  "Ez azt jelenti, hogy politikailag nem végeztünk jó munkát".

De legközelebb jobban elmondjuk a dolgozó polgárságnak: hogy ez a reform jó és nem rossz; hogy attól, hogy néhol komplett karok esetében sincs államilag támogatott hely, és a tandíjat meg az egekbe emeltük az nem azt jelenti, hogy gyakorlatilag keményen tandíj van, nem. Ez azt jelenti, hogy valahol még a szegényebb polgárelvtársaknak is maradt még lehetőség. Ez egy pozitív dolog. Egyébként, ha végül nem olyan szakot választanának, amit a miniszterelnök kedvel – műszaki, vagy természettudományi -, akkor még mindig lehet hitelt felvenni a dolgozó polgárságnak, hogy „saját magukat kiiskolázzák”, ahogy szintén csak a tekintetes miniszterelnök elvtárs elmondta. Ennyi jótéteményt. Cserébe pedig nem várunk el mást, mint hogy a államunk polgára ebben a csodálatos országban maradjon, kötelezően választva és innét igen szigorúan ki nem mozdulva, húsz röpke évből maximum 10-12 évig. Illetve, hogy legyen jó dolgozó polgártárs. Mert, aki tisztességes, annak nincs takargatni valója. Akinek pedig olyan nincs, annak az sem nyűg, inkább megtiszteltetés, hogy a létező összes adatát lajstromozzák az irodista polgárelvtársak az adóhivatalban, ezért a kedvező „okító” hitelért cserébe.

És ez a kedvező új felsőoktatás micsoda munka eredménye, igazi harcé, melyben személyesen a miniszterelnök is részt vállalt: "A tandíjnak ellensége vagyok, és az is maradok". Egy olyan küzdelemé, mely a romkocsmák kórhely diplomás munkanélküli népének életét hivatott egyenesbe hozni, hiszen ahogy a tekintetes elvtárs úr fogalmazott „Jelenleg ugyanis több ezer olyan diplomás fiatal van, akiknek van egy papír a kezében, ami azonban nem ér semmit.”

És ezek a semmit érők és famíliájuk nem átallnak ellenforradalmi lépéseket tenni, elsajnálni az olyan hazafiak gyermekeitől, mint Lasztovicza Jenci, a diplomát? Pedig Jenci a párttársakkal mennyit fáradozott, hogy amellett hogy 15 ezerrel kevesebb állami hely legyen a csóró polgártársaknak hosszú lejáratú hitel, meg kényelmes kötelező itt lakás legyen 6-10-12 évig. Ráadásul miután az Alkotmány Bíróság elkaszálta a nagy terv egy részét, még törvényben is kellett foglalniuk ugyanazt…

És ez az álnokság akkor fakad fel az országon belül, mikor a „régi idők” jóléti államainak bankja, az Európai Központi Bank elkaszálja hazánk taktikai atomfegyverét, a tranzakciós adót? Mert, úgy gondolják, hogy közük van ahhoz, lesz egy 100 milliárdos lyuk a költségvetésen? Ahhoz, hogy csorbul a Nemzeti Bank autonómiája?

De semmi gond, van hová nyúlnunk, küzdött már máskor is ez a haza ellenforradalommal. „A harc eredménye csak tőlünk függ, mert osztályharc lett ez a javából. Attól, hogy képesek vagyunk-e visszanyerni önbizalmunkat, magunk mellé tudjuk-e állítani a józan erőket, ha kell az ellenséges ellenforradalmi erőkkel szemben határozottan fel tudunk-e lépni.” – mondta például Grósz Károly 1988-ban

Igaz ők hazaáruló kommunista szocialisták voltak, így a mi polgári neokonzervatív szocializmusunk – mely teljesen más, polgári dolgozótársi szavam - csak kritikával meríthet az általuk elmondottakból.

De hát más út hírtelen tényleg nem kínálkozott, mint a polgári „reszocializáció”. Egy undorító ellenforradalmi blog korábban véletlenül tényleg eltalálta, hogy is kezdődött mindez:”Orbán Viktor nyaral, 49 éves Fiatal Demokrata, jövőre 50 lesz, őszül, az arcából ítélve még meg is hízott. Nyár van, gyermekek viháncolnak, ő meg öregszik, ráadásul válság van, a gazdaság haldoklik, mindennek a tetejében az IMF is bejött az országba. Mit tesz ilyenkor az ember? Az emlékeibe merül, abból merít erőt, tanácsot. És mit talál Orbán Viktor a gyerekkorában? Hát kommunizmust.”.

Igen, vélhetően így kezdődött mindez.

Kellett a fordulat, mert a megszokott forgatókönyv tarthatatlanná vált. Gondoljunk bele: ellenség nélkül nehéz időkben hogyan is lehetne nemzeti egységet gyártani? A zsidók és a cigányok éppen nem lehetnek ellenség, hiszen a miniszterelnök elvtárs zéró toleranciát hirdetett az antiszemitizmussal és a rasszizmussal szemben. Nem lehet ellenség az IMF, mert épp tárgyalni kell velük. Nem lehetnek a multik, mert megittuk a béke kólát a Coca-colával.

De ellenség mindig kell, az Umberto Eco nevezetű ellenforradalmár így ír erről A prágai temető című könyvében (jó persze zsidók most épp nincsenek kéznél, ahogy erről szó volt, de a technika a lényeg):

"Az ellenség csak úgy lehet felismerhető és félelmetes, ha az otthonunkban vagy legalábbis az otthonunk küszöbén van. Erre jók a zsidók. Az isteni gondviselés ajándékai, hát használjuk is őket, a mindenit, és imádkozzunk, hogy mindig legyen kéznél egypár zsidó, akit félni és gyűlölni lehet. Ha nincs ellenség, mivel biztassuk a népet? Valaki azt mondta, hogy a patriotizmus a csőcselék utolsó mentsvára: akinek nincsenek erkölcsi elvei, az többnyire valamilyen zászlóba burkolózik, a korcsok pedig mindig a fajuk tisztaságára hivatkoznak. Aki nincstelen, az végső soron a nemzeti hovatartozásból merít magának erőt. A hovatartozás-érzés viszont a gyűlöletből fakad, annak gyűlöletéből, aki máshová tartozik. A gyűlölet ápolandó polgári érzemény. Az ellenség a népek barátja. Mindig kell valaki, akit gyűlölhet az ember, hogy magyarázatot leljen a saját nyomorúságára. A gyűlölet igazi ősszenvedély. Rendellenes állapotnak a szeretet számít. Ezért ölték meg Krisztust: a természet ellen beszélt. Nem lehet egy életen át szeretni; (...) Gyűlölni viszont egy életen át lehet valakit.” - Umberto Eco, A prágai temető (436.oldal)

Maradt hát az ellenforradalom. Csak ahhoz nekünk kell lennünk az újjáépülő szocializmusnak.

Hogy, hamarosan, ahogy már korábban is a miniszterelnök úr bejelenthesse a küzdelmet az ellenforradalom maradványai ellen. Valahogy így persze, ahogy szeretjük, polgáribb, meg konzervatívabb verzióban:

„szeretnénk hozzájárulni a magyarországi ellenforradalom igazságos,. a valóságnak megfelel ő értékeléséhez, és reméljük, hogy tanulmánygyűjteményünkkel segítséget nyújtunk pártunknak ahhoz, hogy az ellenforradalmi nézetek maradványait mihamarabb leküzdje és a magyar dolgozó nép politikai tisztánlátását és öntudatát növelje. A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának PАRТТОRTÉNETI INTÉZETE” – Ellenforradalom Magyarországon 1956, Kossuth Könyvkiadó, 1958