'12 nov

13

10:50
41
Papcsák és az új világrend

írta: Komjaga

A magyar kormány prominensei a múlt hét folyamán magabiztosan átlépték az egyébként is megcsonkított és már csak technikai értelemben létező „demokratikus” kereteket, nyilvánvalóvá téve: saját érdekeikért hajlandóak szerintük is részben alkotmányellenes törvényeket megszavaztatni, társadalmi egyeztetés nélkül esetleg megtagadni az ország adósságainak visszafizetését – okozzon az államcsődöt is akár –, vagy, ha úgy ítélik, polgártársaikat üldözni véleményükért. A begyűrűző folyamatok közül a legnagyobb port talán Zugló Fideszes polgármesterének, Papcsák Ferencnek a húzása kavarta, aki úgy döntött, becsületsértésért és rágalmazásért feljelenti a Hír24 és a Népszava azon kommentelőit, akik a kerület korrupciógyanús ügyletei ellen szervezett tüntetésről és Papcsák viszontválaszáról szóló hírek alatt fejtették ki véleményüket.

A hozzászólások olyan „skandallumokat” követeltek, mint a többkulcsos adórendszer visszaállítása, vagy éppen nemtetszésüket fejezték ki a tanácsadó cégekre fordított milliók kapcsán, miközben a kerületben komoly megszorításokat léptettek életbe. A gesztussal (bár Rogán Antal és Orbán Viktor belinkelt kijelentéseit, vagy a választási eljárási törvény új módosításait sem kell alábecsülni), nagy lépést tettünk a disztópiák és az autokráciák világa felé. Pedig a sci-fik és diktatúrák történeteiből tudhatnánk, hogy a társadalom „jobbítása”, „megjavítása” érdekében szívből folytatott elnyomás, vagy az ennek álcázott végtelen hatalomvágy általában semmi mást nem hagy hátra, mint agymosást, romokat és halottakat. A történtek részletes összefoglalója alább olvasható.

Huxley csak könnyezne

A Hír24 összeállítása szerint, a kommentelők feljelentésének alapját képző, Papcsák elleni korábbi tüntetésen az elégedetlenség kiváltó oka az volt, hogy míg „tanácsadói szerződésekre nyolcvanmilliót, jogi tanácsokra huszonnégymilliót, egy erdélyi ház megvásárlására húszmilliót, zuglói borrendezvényre hárommilliót, lóversenyre másfél milliót költött az önkormányzat”, addig megvonták a közalkalmazotti cafeteriát, fizettetni akarnak a lakosokkal a bölcsődei gondozásért és magas kommunális adókat vetettek ki. De vélhetően az a kerületi LMP-s képviselő blogján olvasható információ sem javítja a közhangulatot, mely szerint a polgármester egyik üzlettársának testvére került az önkormányzati vagyonkezelő élére, amelynek működésének kapcsán több ellenőrzés is súlyos problémákat tárt fel.

Talán az egyik legszebb részlet:

„2012. január 16.

A CC Audit Pénzügyi Tanácsadó Zrt által készített átvilágítás anyag összefoglalója a polgármester és a képviselők elé kerül. Az anyag a Vagyonkezelő Zrt-re nézve igen súlyos megállapításokat tartalmaz:

„ A társaság kompetenciái túlnyúlnak a jogszabály által megengedett lehetőségeken, mely önmagában súlyos pénzügyi többletigények teljesítését indukálja. A Zrt támogatási igénye hallatlanul nagy, teljesítése felülvizsgálatlan, működésében kontrollálatlan. Mintha a tulajdonosnak nem lenne kellő rálátása a Zrt tevékenységére, mely mellett a társaság beszámoltatása is alig történik meg, vagy talán a tulajdonosi akarat is hiányzik.”” – Várnai László LMP-s képviselő blogja

Ennek fényében lássuk a kifogásolt négy komment közül azt a kettőt, mely nyilvánosságra került:

"Én, magam három unokám nevében tiltakozom minden további adó, illeték, sarcolás ellen!! Szemét, aljas mentalitásra vall, ha kommunális adóval, bölcsödei gondozási díjjal, bérek+nyugdíjak+adóbefizetés+stb után forgalminak nevezett adóval akarja helyre állítani az önkormányzat, az állam pénzügyi egyensúlyát. Járuljanak hozzá a nagy jövedelműek, vezessék be újra a többkulcsos adózást!!! Fizessen Papcsák úr és szemérmetlen, népnyúzó bandája!!!" 

Ennek már nagyon ideje volt, mert amit ez az őrült fitnyiszes polgármesternek titulált gerinctelen művel, annak véget kell vetni. Százmilliók mennek el tanácsadó cégekhez, akkor ez a senki mihez ért???" – forrás Népszava

papcsakemperor.jpg

Adódik a kérdés: ezekért a megnyilvánulásokért tényleg letöltendő börtönbüntetést is lehet kapni egy demokráciában? Mert bizony ez is lehet az eljárás vége (a jogi vetületről a Véleményvezér írását lásd itt). Amennyiben egy állampolgár nem tudja elviselni, hogy cselekedeteiről, személyéről valaki ítéletet alkot, netán akár igazságtalan véleményt mond, az ne legyen közszereplő. Az állam nem kényszerít senkit sem képviselőségre. Ennek a logikának a mentén milyen ellenvetéssel élhetnénk mondjuk egy „Politikus Védelmi Hatóság” felállításával szemben, melynek besúg munkatársai esténként a kocsmákban készítenék jegyzeteiket az asztaloknál egy sör, vagy fröccs felett elhangzó becsületsértésekről/rágalmazásokról? Persze tudjuk volt már ilyen, nem ezen a néven, de ezek szerint technikailag az is demokrácia volt?

A két komment egyébként – abból kiindulva, hogy kerületi témáról van szó –, vélhetően zuglói állampolgároktól származik. Ergo, olyan emberektől, akiket Papcsák Ferenc képvisel, akik a legkonkrétabban finanszírozzák adóforintjaikkal a megélhetését, illetve újraválasztásáról döntenek. Adódik a kérdés, hogy a legutóbbi, demokratikus elvek mentén elfogadhatatlan (de jogtechnikailag védhető), a politikai ellenfelek burkolt ellehetetlenítését célozó választási eljárási törvényt utolsó pillanatban még 65 oldalas módosító indítványával is kiegészítő, s azt ezzel végképp Fideszes-kívánságlistává silányító képviselőt ez miért nem érdekli?

A válasz vélhetően abban rejlik, hogy Papcsák már megmutatta, bárhol képes újrakezdeni. Zuglót megelőző időszakát a következő történet szegélyezi:

„Papcsák munkatársunknak leszögezte: ellene semmilyen eljárás nem folyt, „miért is folyt volna”!

A politikus ellen valóban nem volt eljárás. A fideszes képviselő sem vádlottja, sem gyanúsítottja nem volt a büntetőeljárásnak. A Szabolcs megyei 5. választókerületben kétezer forintot ígért, illetve fizetett ifj. Benkő Tibor, a település akkori független alpolgármestere azoknak, akik a Fidesz és az MDF közös jelöltjére szavaznak. Ez akkor Papcsák Ferenc volt.” – Népszabadság

Az anyaghoz később az újság, vélhetően szintén egy feljelentés miatt a következő közleményt rakta ki:

„A cikkben említett 2002-es baktalórántházi választási csalási ügyben kizárólag Benkő Tibort, a település akkori polgármesterét ítélték el, aki pénzt ígért mindazoknak, akik az országgyűlési választáson a Fidesz és az MDF közös jelöltjére szavaznak. Papcsák Ferenc érintettsége az eljárások során fel sem merült, egyetlen hatóság sem állapított meg felelősséget a terhére, ellene még csak eljárás sem indult.” - Népszabadság, ugyanott

Természetesen mi sem kételkedünk a képviselő ártatlanságában. Benkő Tibor a tudta nélkül vásárolt számára szavazatokat, mint ahogy a független hatóságok ítéletéből ez ki is derül. Jogtechnikailag mindez védhető. Tiszta sor.

Részben az egész rossz

A múlthét másik nagy győztese Rogán Antal, a parlament legnagyobb pártjának frakcióvezetője. Amellett, hogy az ország 13. legeladósodottabb városának vezetőjeként – melynek panamáiról az atlatszo.hu is hosszasan cikkezett –, a közpénzek hatékony felhasználásáért tüntették ki, de a választási eljárási törvény tervezetéről a hvg-nek – vélhetően egy elszólásában – kifejtette, hogy alkotmányellenes:

“A képviselőcsoport nem ellenzi a normakontrollt, szeretnék, ha az AB véleményezné a tervezetet és megvizsgálná, hogy az nem ütközik-e az Alaptörvénybe. Viszont a frakcióban az a közös álláspont, hogy a tervezet egészében nem alkotmányellenes, ezért rosszul nézne ki, ha ezzel a meggyőződéssel szemben mégiscsak kérnének alkotmányossági vizsgálatot.” – Rogán Antal a választási eljárási törvény előzetes normakontrolljáról hvg.

Egészében nem alkotmányellenes. Ezek szerint csak részben az? Az a baj ezzel, hogy egy törvény vagy alkotmányellenes, vagy sem, és punktum. Kár azzal jönni, hogy itt Rogán arra gondolt, hogy a törvény teljesen tiszteltben tartja az alkotmányos értékeket. Vagy, hogy a törvény egyetlen pontja sem ütközik az alkotmánnyal, mert vélhetően akkor ezt mondja a frakcióvezető és nem azt, hogy „egészében nem alkotmányellenes”.

dikt.jpgRetorikai alakzatok egyébként sem segítenének ezen a törvénytervezeten. A választási regisztráció alkotmányba emelésével, vagy a választási kampány korlátozásával erről az egészről sokkal többet nem lehet elmondani, mint ahogyan Gombertz Tamás vélekedett publicisztikájában a hvg.hu-n: ez bizony választási csalás. Gondoljunk a legfrissebbekre: a választási reklámokat szabadon csak a Fideszes érdekeltségként emlegetett hirdetőtábla vagy óriásplakát felületeken, vagy a közmédiumokban lehet majd elhelyezni - kivételt majd csak az agyonszabályozott nyomtatott sajtós felületek jelentenek majd. A közmédiumokban az egy-egy pártra jutó időről pedig kétharmados felhatalmazással felállításra kerülő Nemzeti Választási Bizottság hatásköre lesz dönteni. Ennek pártatlanságát el lehet majd képzelni.

Ráadásul politikai kampány fogalmát – mondjuk az internetes tartalmak szabályozásához hasonlóan – félreértésekre, vagy akár visszaélésekre is alkalmas tág szövegezés jellemzi:

„A kampány definíciója ugyanakkor meglehetősen tágra sikerült: „kampánytevékenység a kampányeszközök felhasználása és minden egyéb tevékenység a választói akarat befolyásolása vagy ennek megkísérlése céljából”. Kampányeszköznek pedig azok az eszközök minősülnek – példálózó jelleggel említve a plakátot, a szórólapot, a személyes megkeresést, a gyűlést és a politikai reklámot –, amelyek alkalmasak „a választói akarat befolyásolása vagy annak megkísérlésére”.” - hvg.hu

A csavar az, hogy kampányt, csak a kampányidőszakban lehet folytatni. Előtte nem. Így mondjuk azokat az írásokat és újságokat is komolyan büntethetnék – a tervezet értelmében több milliós bírságról beszélhetünk – melyek mondjuk a kampány előtt „korteskednek” (értsd írnak róla, érvelnek mellette, amit így már bújtatott kampánytevékenységként is lehet mondjuk értelmezni) a választási regisztráció, vagy egy formáció mellett.

Szóval a választási törvénytervezet, amit nemrég az ellenzék részéről derűsen annyival letudtak, hogy "idegenben kell fociznunk és győznünk", kicsit kezdi túlnőni magát. Amennyiben ragaszkodni szeretnénk a focis hasonlatokhoz, ez nem idegen pálya lesz, hanem olyan meccs, amit egy aknamezőn játszanak majd.

Szóval lassanként már csak egy faladat marad: eldönteni, hogy ez sci-fi, vagy valódi diktatúra. 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Parajpuding 2012.11.13. 14:29:32

A világrend akkor tér vissza a rendes kerékvágásba, ha a hazaáruló, nemzetrontó, a demokráciát felszámoló, autokratikus rendszert építők, a bűnözői szándékaik szerint törvényt hozók a lámpavason végzik.

Lutius Lemmingus · http://szabotazs.blog.hu/ 2012.11.13. 14:57:50

Kezd már a vicc kategórián is túlmutatni, ahogyan már a kommenteket is felségsértésnek fogják fel a konzervatív urak. (Pedig aztán ahogy nem jobboldaliak, úgy nem is konzervatívak, lásd:

kard.blog.hu/2012/11/13/hoborgo_melyseg_top5?utm_source=ketrec&utm_medium=link&utm_content=2012_11_13&utm_campaign=index

és:

orulunkvincent.blog.hu/2012/11/13/konzervativ_vagy_csak_siman_hulye

Lutius Lemmingus · http://szabotazs.blog.hu/ 2012.11.13. 15:21:14

Hm. Eszembe jutott még valami, a CC Audit által végrehajtott vizsgálat kapcsán íródott blogbejegyzéséhez kapcsolódóan.
Adott itt egy szervezeti egység, amely természetéből fakadóan elég nagy pénzekkel dolgozik. Ám: "A Zrt támogatási igénye hallatlanul nagy, teljesítése felülvizsgálatlan, működésében kontrollálatlan... a társaság beszámoltatása is alig történik meg" Ez súlyos hiba, hiszen az előzetes hatástanulmányokat és pénzügyi számításokat követő munkafolyamatokat rendszeresen felügyelni kell, s a kifizetéseket teljesítményigazolásokhoz köti minden szervezeti egység, főleg azok, amelyek külsősökkel dolgoznak. Tehár az elvégzett feladatok után nem lehet biztosan tudni, hogy ki, mikor, milyen minőségű munkáért mennyi pénzt kapott? Nem kell referálni akár kamu teljesítményigazolásokkal sem?

Romkocsmák félhomályában merengő, félázsiai BPBP 2012.11.13. 15:28:25

@Parajpuding:
"A világrend akkor tér vissza a rendes kerékvágásba, ha a hazaáruló, nemzetrontó, a demokráciát felszámoló, autokratikus rendszert építők, a bűnözői szándékaik szerint törvényt hozók a lámpavason végzik."

Teljesen igazad van!
A kommentelések mára értelmüket vesztették!

debreceni.blog 2012.11.13. 15:30:57

"A jelöltek saját honlapjai, például az orbanviktor.hu ezek szerint be lesznek tiltva szintén?"

www.vagy.hu/tartalom/cikk/3302_hatalom_megosztas._hol_vagy_vilag

Ianas 2012.11.13. 15:52:44

Alakul... Alakul...

brumeszkosz 2012.11.13. 16:01:17

Ennyit tudnak, ennyit tanultak attól az idióta orbántól , feljelentgetni . Hiszen a bíróság is az ő kezükben van már.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2012.11.13. 16:02:41

Feriről holnap reggel is kialakítom a véleményemet. Kávé után.

brumeszkosz 2012.11.13. 16:03:17

@Romkocsmák félhomályában merengő, félázsiai BPBP:

Mikor már ???? Bár látnám mán,hogy a szél harangozik velük.

Qrvkmny 2012.11.13. 16:27:28

Papcsák HAZAÁRULÓ !
SOHA TÖBBET FIDESZ !!!

Komjaga · http://szabotazs.blog.hu 2012.11.13. 16:42:25

Kedves kommentelők! Ne adjuk a véleményszabadság lejáratását célzó erők alá a lovat pusztán káromkodásokból álló hozzászólásokkal. A blogon megjelenő anyagok célja, hogy vitát generáljanak és véleményt formáljanak, melyhez minden oldalról szívesen látjuk a hozzászólásokat. Az öncélú káromkodásokat - saját érdeketekben is, mivel magas a papcsákfaktoruk - leszedjük. Ezért kérjük a Fideszes komment kommandót is, hogy ne írjon be a kommentelők eredendő gonoszságát igazolandó káromkodás dömpingeket. Azokat is leszedjük.

mohaa 2012.11.13. 17:03:40

@Parajpuding: @Romkocsmák félhomályában merengő, félázsiai BPBP: @Marco Soprano:
meg lett mondva, hogy a félázsiai csürhe csak az erőből ért. én akkor is mondtam, hogy mivel magukból indulnak ki, ezért ez épp rájuk vonatkozik a leginkább.
azért az is nagyon érdekes, hogy 2006 őszén ennél sokkal kevesebbért lángolt a belváros. hol vannak most a "szabadságharcos hazafiak"?

Komjaga · http://szabotazs.blog.hu 2012.11.13. 17:07:49

@mohaa: A szabadságharcos hazafiak a Békemenetet választják - meneteljen igaz szívvel velünk Ön is - Fizetett politikai hirdetésünket hallották :D Egyébként viccet félretéve ugyanazzal a szervezéssel zajlott gondolom a kőszedősrácok mozgósítása is mint most az új hullámos Fideszes felvonulások esetében.

moophlander 2012.11.13. 17:17:50

Aztán lehet befogni libbancsok! Ez időrendben előbb volt, mégsem téptétek a pofátokat! index.hu/belfold/2012/11/13/elutasitottak_gyurcsany_helyreigazitasi_kerelmet/

Lutius Lemmingus · http://szabotazs.blog.hu/ 2012.11.13. 17:29:38

@moophlander: Nem vagyok liberális, jobboldali vagyok. A paprikajancsi Fletóval meg ne gyere nekem, mert a poszt nem róla szól, és egyébként sem akartam védeni soha, mert mondjuk úgy, nem igazán kedvelem őt sem.
Oké, ezen lépjünk túl, további kommentek jöhetnek.

UI: libbancsok... szerintem az ország nagy része azt sem tudja, hogy igazából mi az a liberalizmus... :S

Komjaga · http://szabotazs.blog.hu 2012.11.13. 17:38:43

@moophlander: Kedves moophlander!

Amit belinkeltél azzal az a baj, hogy ezek szerint nem látod a különbséget egy újságcikk és egy komment között. Az, hogy egy politikus sajtópert indít és ebben az esetben veszít egy újsággal szemben nagyon nem egyenlő azzal, hogy kommentelőket üldözünk a véleményünkért politikusként. Mivel a minimálisan járó 750 000 forintos alapbérért, a mentelmi jogért, járulékokért cserébe elvárható lenne, hogy elviselje az emberek véleményét. Önként vállalta a szereplést. Ahogy a Riszpekt házban Vágó Gábor fogalmazott: az extra jogokért cserébe egy kis kurvaanyázást el kell tudni viselni.index.indavideo.hu/video/Politikusok_a_trollok_ellen Önként vállalták. És tényleg ne Fletózz, nem róla szól, már kimúlt, elmúlt, felesleges. A valódi konzervativizmusról meg egy link: orulunkvincent.blog.hu/2012/11/13/konzervativ_vagy_csak_siman_hulye#comments

moophlander 2012.11.13. 17:41:14

@Lutius Lemmingus: Én sem vagyok fidesz fan! Engem az zavar nagyon, hogy olyanok sírnak-rínak, akiknek örülniük kéne, hogy nem lettek Kanizsától Bp.-ig egy-egy oszlopra fellógatva!

moophlander 2012.11.13. 17:46:10

@Komjaga: Már vártam ezt a különbségi megjegyzést! Az örülünkvincentet meg ne linkeld be nekem, mert ők akik a legjobban sírtak a szólásszabadságról, olyan gusztustalanul moderálnak, hogy a vörös csillag is felizzik a seggükben!
-Na pl. ezt a öv simán kimoderálná............

moophlander 2012.11.13. 17:49:47

@Komjaga: Persze szerintem is lóf..sz a Papcsák seggébe, csak nem kéne pont ezeknek az embereknek őrjöngeni!

Brokátor Emőke 2012.11.13. 18:15:13

@Komjaga: Figyelj, baromarc. Ne papolj elnyomásról, ha te is moderálsz. Ha nem tetszik mások stílusa, véleménye, akkor csinálj zárt blogot, meghívott kommentelőkkel. A cenzúra ellen ágálók alól rúgod ki a hokedlit, ha itt valamiféle garbós, belvárosi esztéta pózába merevedve szűröd a hozzászólásokat. Megbaszhatod a gülüszemű, román kurva anyádat, te képmutató, elvtelen szargalacsin.

Komjaga · http://szabotazs.blog.hu 2012.11.13. 18:30:40

@Brokátor Emőke: Kedves Emőke! Mivel a káromkodásaid nem népcsoportokat, vagy olyan lényeket érintenek akiket esetleg ez bánt, hanem engem és alapvetően engem ez nem izgat, mivel maximum téged minősít :D, így speciel ez a káromkodáshalom maradhat, nem bánom. Szerintem stílusnak nevezni azt, hogy valaki káromkodik erős túlzás. Az, hogy az ember az értelmetlen káromkodásokat leszedi messze nem cenzúra, és főleg nem ér annyit mint egy értelmes hozzászólás. Egyébként a levett komment Papcsákot anyázta, gondolom, ha otthagyom akkor is azt írod, hogy milyen gusztustalan ez a blog :D. Szerinted egy kurvaanyád letörlése tényleg = feljelentelek és üldözlek?

Tölts bagoly! 2012.11.13. 18:32:50

@moophlander:
Azért az jó tudni, hogy te vagy felhatalmazva arra, hogy eldöntse, kik őrjönghetnek és kik nem. :)
Sőt, mint látom fellógatás ügyi szakértő is vagy...Bravo!

Brokátor Emőke 2012.11.13. 18:45:53

@Komjaga: Nos, alapjaiben szemlélve a témakört, az basz fel kibaszottul, hogy ennyire, szinte a végletekig kétosztatú világban vagyunk kénytelenek élni. Kétosztatút írtam, de a szájbakúrt gyökere közös a halmazoknak.
Elmagyarázom, toljam anyádba.
Papcsák nem azért jelentget fel, hogy két kommentelőt meghurcoljon, Annamária nem azért bírságol, hogy lóvét gyűjtsön a médiától, hanem azért, hogy az öncenzúzát, a félelmet, óvatosságot eldugványozza. Te, kicsiben műveled ezt. Jelentősége, komoly következménye persze nincs, maximum eltűnik egy hozzászólás. Így viszont semmi jogalapod nincs háborogni, mert as szankciótól eltekintve ugyanaz a despotikus gyökérkefe vagy, mint akit éppen ostorozol. A farizeusságnál meg csak egy dolgot utálok jobban, azt, ha valaki nem adja meg a tiszteletet a másiknak. Érted már, te gecifejű?

Komjaga · http://szabotazs.blog.hu 2012.11.13. 18:47:47

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: Az a baj, hogy ennél keményebb viszontválasz kell, bár nem tudom, hogy mekkora tengeralattjárókat tudsz elengedni :D Különben tényleg félek tőle, hogy a kezdeti felháborodás után csend lesz, szerencsétleneket meg tényleg elmeszelik és jó gyakorlat válik az egészből... mert @brumeszkosznak igaza van abban, hogy a bíróságok a kezükben vannak.

Tölts bagoly! 2012.11.13. 18:51:28

@Brokátor Emőke:
Akkor az az eldöntendő kérdés, hogy a te káromkodásod maradjon meg a blogban, vagy a blog maradjon meg? Szerinted?

Komjaga · http://szabotazs.blog.hu 2012.11.13. 18:51:56

@Brokátor Emőke: Hát te most aztán jól megadtad a tiszteletet viszont :D Látod az ilyen jellegű kommentekkel semmi baj sincs, azon kívül, hogy téged retardáltnak tüntet fel. De komolyan nem hiheted, hogy a Kurv@anyád X, vagy Kurv@anyátok Y-népcsoport kommentek kiradírozása öncenzúrát generál. Ne viccelj :D. Maximum nem lesz olyan gusztustalan az üzenőfal.

Brokátor Emőke 2012.11.13. 19:02:13

@Tölts bagoly!: Nekem teljesen mindegy. Az a szó, hogy "tolerancia" mond neked valamit, szarzabáló?

@Komjaga: Annak a népcsoportnak az érzékenysége, akit te itt kéretlenül védesz, semmivel sem ér többet, mint egy közszereplőé vagy egy egyéné.

Komjaga · http://szabotazs.blog.hu 2012.11.13. 19:15:46

@Brokátor Emőke: amennyiben tudsz káromkodás nélkül létezni, válaszolj azok nélkül a következő viszonylag egyszerű kérdésre: Te megsértődnél, ha egy vendégségből, ahová meghívtak, kidobnának azért mert a házigazdát és az összes vendéget le kurv@anyáztad majd a szoba közepére hugyoztál?

Lutius Lemmingus · http://szabotazs.blog.hu/ 2012.11.13. 19:17:25

Kedves Brokátor Emőke!

Easy. Szerintem sok dologban kicsit elbeszélünk egymás mellett.
1. Ez egy saját blog, egymásnak csináltuk páran, aztán azon kaptuk magunkat, hogy már sokan olvassák, kommentelnek stb. Ez olyan, mintha lenne egy baráti társaságunk agy albérletben, ahová eljöhetne bárki egy sörre beszélgetni közéletről.
2. Ott szívesen várunk téged is, mert ha van artikulált véleményed, és megadod te is a tiszteletet (nem gülüszemű kurvaanyázol, meg ilyesmi), akkor elmondhatod azt. Ami alapvetően abból a polémiából adódik -ha jól értem-, hogy egyrészt sokszor kérdéses, hogy hol van a moderálás határa, mi a különbség a moderálás és a cenzúra között (tudom, meglehetősen elmosódott és gumi). Másrészt arról is írtál (nagyon-nagyon helyesen!!!), hogy Papcsák és Szalai inkább az öncenzúra felé tol, ahogy az már gyönyörűen látszik pl. a kertévés híradók esetében. Ezért nagy ötöst adok, ez engem is felbasz és elkeserít éppen eléggé.
3. Nyitott a blogunk - azért, hogy ne magunkat ünnepeljük, hanem jöjjenek mások is "beszélgetni", ne legyen már itt is bozótharc, mint a közéletben, ütközzenek a vélemények, ne csak a magunk imamalmait hallgassuk, jöjjön más nézőpont, vélemény is. Ebbe a bérleményünkbe ezért jöhetnek -sőt, várjuk őket!-, akiknek van artikulált véleménye, főként ellenvéleménye (a kritika mindig őszintébb), összeszedett érvei, vagy csak kicsit kulturált módon szeretné itt levezetni az gőzt.
4. Szóval ezek után beláthatod, hogy annyiról van szó, hogyha idejössz normálisan beszélgetni, szívesen látunk, de ha ordibálsz, szidod az anyánkat, a mosogatóba hugyozol, beleszarsz a Zsolnayba, akkor elküldünk haza, ami egy blogon = moderálás.
5. Ez azért eléggé más, mint amikor magát a sajtót, a közbeszédet akarják ellehetetleníteni belső cenzúra kialakításával (ahogy arra Te is és Komjaga is rámutattatok), vagy esetlegesen letöltendő börtönbüntetéssel sújtani azt, aki vagy személyazonosságát felvállalva, vagy avatar mögé bújva azt mondja, hogy "politikus úr, amikor nincs pénz már óvodára és szemétszállításra sem, akkor ne költsük már a lóvét gyanúsnak tűnő szerződésekre!"

Szóval részemről én szívesen várlak, hogy kifejtsd véleményedet a belső cenzúráról, a jogitechnikailag védhető, demokratikusan és erkölcsileg nem védhető becsületsértésekről, a moderálás és a cenzúra határairól stb. De csak akkor, ha mindezt normálisan csinálod. Ha nem, akkor részemről is nyugodt szívvel bannolunk a nyitott házibulinkról, de alapvetően Komjaga-é a poszt, majd ő eldönti.

Na viszlát!

L.L.

Brokátor Emőke 2012.11.13. 19:41:35

@Komjaga: Történt már ilyen és nem sértődtem meg.
@Lutius Lemmingus: & @Komjaga: Nem vitatom a moderáláshoz fűződő jogaitokat, ha trágárkodni akarnék, azt mondanám, hogy ürítkezem reá. Mindazonáltal a blogoszféra nyilvánossága a legkevésbé sem hasonlítható egy Gutenberg téri bérlemény gandzsafüstös meghittségében eszközölt baráti kvaterkázáshoz; ha a látogatottsági adatokkal büszkélkedés valós adatokon nyugszik, akkor bizony itt sokan megfordulnak. A kommentfolyam véleményformáló hatása viszont közel egyenértékűnek tekinthető magával a poszttal.
El kell dönteni, hogy a szélesre tárt bejárat közeléből elrugdossátok-e a kellemetlen illatúnak titulált hajléktalanokat vagy pedig utcabált szeretnétek. Megfelelő, kulturált résztvevőkkel nem kunszt villantani, de a társadalom nem ilyen.
Rohadtul önellenható, visszás dolog ez. Mint önbíráskodókat meglincselni.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2012.11.13. 20:16:52

@Komjaga:
"Az a baj, hogy ennél keményebb viszontválasz kell, "
- Első reakcióm, hogy holnap kemény lesz, mert ma rántott csirkemell a vacsora, hagymás krumplival.....

- Aztán lehet a stíluson keménykedni. Szinte majd minden iskolában ellőtték, hogy fekete gyalogot (sakk) tettek a vitrinbe, majd melléírták annak a tanárnak a nevét, aki a köz szerint egy sötét paraszt.
- Az U-Boot hasonlathoz visszatérve: Senki ne várja el tőlem, hogy azt a reggeli dolgot megfogom, pórázt teszek a nyakára, leviszem a ligeti kutyafuttatóra, eldobok egy botot, majd kiáltok neki "Papcsi, hozd vissza!". Van, amitől az én gyomrom is forog.

Viszont a komment írása közben átköltöttem egy viccet.

feri és egy gyula sétálnak az Eörs vezér terén (mert manapság a turul a divat, ezért a régi írásmód: Eörs) és azt nézegetik, mekkora felüljáró rendszert kellene oda tervezni, hogy majd a kivitelezéskor két buszsávot fessenek fel csak.
A leendő tendernyertes telefonhívása zavarja meg őket. Mivel gyuléa felesleges a beszélgetéshez, meg semmi köze a matekhoz, ahol az alapműveletek mellett a százalékláb számítás is szerepel, feri elküldi a közeli boltba, nézze meg nincs-e ott.
Megbeszéli a dolgot, leteszi, mikor is gyula érkezik lélekszakadva: ferkó! Ott vagy a bolt háta mögött a bokor tövében, egy heti válasszal vagy letakarva!

A fenti viccben Papp Ferencre gondoltam, ki évfolyamtársam volt a varrónői technikum Singer-fokozatú zoknistoppoló képzésén.

Kifejezetten nem is gondoltam Papcsák Ferencre, mikor ezen sorokat leírtam.

Lutius Lemmingus · http://szabotazs.blog.hu/ 2012.11.13. 20:43:05

@Brokátor Emőke: Na, ez így már okés, felőlem jöhetsz, utcabál van.
Igen, igazad van, a kommentek is meghatározzák, kiterjesztik és kiteljesítik egy blog, egy cikk tartalmát - mondjuk így.
Szerinted így mondjuk a népszabis cikk jelentse módosult? Ilyen alapon vagy nem jelentünk fel senkit, vagy inkább az újságot. Bár ha jól emlékszem ilyen kísérlet is volt. Marad az, amit írtál, a belső cenzúra kifejlesztése.

Lutius Lemmingus · http://szabotazs.blog.hu/ 2012.11.13. 20:46:50

@moophlander: hát, az tényleg okádék, amikor úgy tesznek, mintha a mostani helyzethez nekik az égvilágon semmi közük se lenne, és nem egyenes folytatása lenne a megosztó, ám nekik is kényelmes kétpólusú politikához, ami ráadásul akkor is bemászik a nappalidba, ha nem akarod.
Lényeges viszont, hogy nekem ilyeneket ne írj, mert nagyon nem az a csapat vagyok.
(és ők sem azok, akiknek hiszik és hirdetik magukat, de lehet, hogy ők sem értik.)

Brokátor Emőke 2012.11.13. 21:11:48

@Lutius Lemmingus: Nem, nem okés, ebugatta.
Az ominőz cikk jelentéstartalma és annak esetleges változása irreleváns. Én arról beszélek, hogy az úgynevezett liberálisok, akiknek hathatós közreműködésével a ténylegesen szabadelvű értékek összemosódtak a jajveszékelő, gerinctelen, egzisztenciálisan függővé, politikailag elkötelezetté vált megélhetési jogvédők flatulációival, bizony-bizony súlyosan vétenek, amikor azt gondolják, hogy az általuk hangoztatott elvárások és törvények rájuk pont nem vonatkoznak. Feljelentés vagy moderálás, egykutya. Az van mögötte, hogy egy vélemény vagy egy megfogalmazás számomra kellemetlen, ezért el kell tüntetni. Nem érvekkel, türelemmel, hiteles cáfolattal, hanem erővel.

SPYD3RM4N 2012.11.14. 01:40:34

@Brokátor Emőke: Jó nagy baromság kavarognak a fejedben. Tehát szerinted valaki a saját blogján kiszedi a teljesen nem odaillő káromkodásokat, azzal a szándékkal, hogy így majd nem süllyed a retardált jobboldali szintetekre az adott hozzászólás-folyam, az egyenlő azzal, hogy ha a diktatúra élén álló párt kéreti ki a rendőrséggel ugyanennek a kommentelőnek a személyes adatait? Te lehet, hogy azért tegnap regisztráltál, mert tegnap vezették be a netet a zártosztályra?

SPYD3RM4N 2012.11.14. 02:04:28

@Brokátor Emőke: "Az van mögötte, hogy egy vélemény vagy egy megfogalmazás számomra kellemetlen, ezért el kell tüntetni. Nem érvekkel, türelemmel, hiteles cáfolattal, hanem erővel."

A káromkodásod ezek szerint egy "vélemény vagy egy megfogalmazás"? Te nem vagy tisztában magyar szavak jelentésével. Akkor meg minek dobálózol velük? Játszod az eszed?

A liberálisok meg hogy jönnek ehhez a témához? Hallucinálsz?

Elmondom, mi a lényeg, a te szinteden, hogy megértsd. Ha beszélgetek egy asztaltársaságnál, és odajön egy hulla részeg csávó, és odahány az asztal közepére, ez szerinted "egy vélemény vagy egy megfogalmazás". A normális emberek szerint pedig nem az, hanem egy hányás az asztal közepén, ami annyira undorító, hogy nagy eséllyel véget is vet az addigi beszélgetésnek. Ezért kell eltakarítani.

Brokátor Emőke 2012.11.14. 05:17:06

@SPYD3RM4N: Látod, ha most én lennék a bloggazda, akár ítélhetném úgy is, hogy a hozzászólásod egy lekezelő, személyeskedéssel teli hepciáskodás és törölhetném a picsába. Kialakíthatnék egy véleménydiktatúrát és hívhatom ezt az elnyomás vagy akármi más elleni küzdelemnek.
A bloggazda ott bassza el, hogy valamiféle önkényesen magára öltött szülői szerepkörből terelgetni próbálja az eszmecserét, ami ettől kezdve nem is eszmecsere, hanem véleményvezérkedés. A blogolás nyilvános műfaj, nem egy zártkörű asztaltársaság. (Bár a te bejegyzéseidet nézve lehet magányos is.) Aki csak jóillatú, politikailag az övéhez passzoló véleményeket tűr meg, az ne hazudja, hogy másokra kíváncsi és ne sípoljon, ha Papcsák máshol jelöli ki a toleranciaküszöböt - egyébként élve egy létező jogszabály adta lehetőséggel. Számtalan példát látni arra, hogy mindennapi cenzorkodást mellőzve jól működő, pezsgő blogok létezhetnek.
Egyszerűen le kéne szállni a magas lóról és bízni abban, hogy a rendszer előbb-utóbb önszabályozóvá válik, az emberek képesek kiszűrni a kommentek közül a lényeget és ignorálni a hülyeséget és durvaságot. Próbáld ezt felfogni, a sallangot magadban leválogatni a mondandóról, különben feltolhatod magadnak patkóbélig az összetekert Demokratikus Chartádat, te alakoskodó orángután.

Marcangoló Korelnök 2012.12.02. 09:30:49

@Komjaga: mindenesetre nem éppen a szabadság kedvelése és tisztelése. Ellentétben áll az utcai randalírozásaitokkal, amikor szabadságért lihegtek.

Marcangoló Korelnök 2012.12.02. 09:31:43

@Brokátor Emőke: Ez szép és igaz, én csak részegen tudnék ilyet előcsiholni magamból.

RSS

táblácska

"Ez a kis magyar világ itt háborog: fekete, csúnya felhők kavarodnak rája. Aki nem csupán arra termett, hogy egy számmal növelje a születési és halálstatisztikát: most nem alkudhat. Harcol, ahogy tud. Kezeli a viharágyút a butaság, sötétség ránk tornyosodó felhői ellen." - Ady Endre

FB

propeller+blogroll (fck bloghu)

Kapcsolat

Kapcsolat

Amennyiben bármilyen építő/romboló megjegyzésed, ötleted, információd volna, nyugodtan írj a szabotázs e-mail címére.

süti beállítások módosítása