„Az IMF-tárgyalást veszélyeztetheti a jegybankra rótt illeték” – írja a Világgazdaság Online gazdasági szakértők elemzéseire hivatkozva, szerdán. Mintha ennek a belengetéséhez tényleg szükség volna bármilyen közgazdász véleményére. Úgy tűnik, hogy a Főnök igen hatékonyan menesztette a mennybe Tündér Gyurit hétfőn - "Végre egy nem liberális, sikeres, történelmi tetteket végrehajtó gazdasági miniszterünk van, Önöknek ez szúrja a szemét", hiszen szinte az egész ország hezitál azóta, hogy vajon igaza lehet, tényleg mi tévedtünk, csak irigyek voltunk Gyurink majdnem kozmikus eredményeire? Elég volt bedobni egy élénkítő csomag vízióját - mely nagyrészt ugyanazt tudja, mint a Start kártya, csak épp nincs fedezete és várhatóan romba dönti hosszú távon a gazdaságot -, az ellenzék oldalán kitört a káosz. Egymást túllicitálva hangsúlyozták az interpellációkban, igen mi is ezt akartuk, a mi programunkat hajtja végre a Fidesz.

Aztán hopp, kitört ismét a kultúrharc. Kezdetekben népi mozgalomnak indult (itt-ott pár lelkes, de amatőr szobrocska, tenyérnyi átnevezett tér és utca, pár gárdista, Árpádsáv, bugylibicskával faragott Nagy-Magyarország). Majd jött pár politikai pionír (rossz nyelvek szerint demagóg), aki meglátta a dolog jelentőségét, újra előásta holtukból a nyilasokat, hamvaikat felkarolta. Azt a szépséghibát, hogy végül szerencsétlen hamu elkallódott, most hagyjuk, nem a hulla a lényeg, hanem az ideológia elvbajtársak! Az ideológia, mely visszavezet minket a két világháború közötti dicsőséges irredentizmushoz és antiszemitizmushoz. Törvénybe gyorsan, hogy Marxot betiltjuk, hat méteres szobrot a numerus claususért leghangosabban zsidózó Prohászka Ottokárnak, utcát a Hungarista Mozgalom Hírszolgálatának 1998-ig aktivistájaként tevékenykedő Wass Albertnek! 

Gyakorlati haszna lesz: leválaszt erről a minket folyton kritizáló európai kultúrkörről. Ami nem is baj, hiszen korábban még Matolcsy is megmondta, ez az egész EU bukásra van ítélve, szóval jobb lesz kint!

Vagy talán hagyjuk a szarkazmust – mert a humor bár erős fegyver, de lassan kevés – és mondjuk ki, hogy elég volt!

Ott tartunk, hogy magyar képviselők már megint egy új, általuk megálmodott fejlettebb társadalmi rend érdekében, törvényi erővel akarják megváltoztatni az életünket. A véleményünk, szavunk nem számít, ha kell, akkor majd kényszerítenek minket, hogy az ő szabályaik szerint éljünk. Ezt ráadásul úgy adják elő, mintha áldozatot hoznának értünk tévelygőkért, akik annyira sötétek, hogy nem is látják, hogy így lesz jobb az életük, de ők vállalják a konfliktust értünk. 

„A beszéd miatt tápláljuk azt az illúziót, hogy az emberek szabadok…” Cioran

Lassanként időszerű volna, hogy ennek a mondatnak a jelentőségéről, fontosságáról valaki felhomályosítsa Tarlós Istvánt és az ő budapesti adó-ámokfutását kétmilliárd forintos megbízás keretében tervezgető Fideszes Századvég Gazdaságkutatót (Giró-Szász András kormányszóvivő volt tulajdona, akiktől a dugódíjon át az összes csoda ötlet kipattant az utóbbi időben).

Adott ez az ország, ahol rengetegen érzik magukat a rendszerváltozás veszteseinek, élnek sokkal kevesebb pénzből havonta, mint ami az elfogadható életszínvonalhoz szükséges volna (gonosz módon - az egyszerűség végett - most vegyük ide azt a négymillió embert is, aki a létminimum alatt él). A társadalom ezen felsorolt részeinek életét lassanként az a minimális komfortérzet teszi elviselhetővé, hogy jelenleg még szabadon fejezhetik ki gondolataikat, beszélhetnek, hozzáférhetnek a nyelvi rendszerhez, ami az emberiség „valóságát” meghatározza. „Ugatni még szabad”, ugye. Ez nem tűnik soknak ugyan, de ahhoz elég, hogy az ember átélhesse a szabad alkotás folyamatát, szavakkal „világokat teremtsen”, vitákon keresztül néha emlékeztesse magát: ugyanolyan jogú állampolgár, mint bárki más, véleménye ugyanannyit ér, mint bárki másnak (legyen az államtitkár, miniszter etc, hiszen csak titulusok azok egyszerű embereken).

Az egyenjogúság és szabadság itt megnevezett utolsó illúzióját (ami azért minimum járna, mert azért élünk jelenleg ilyen szarul  - pardon - , mert úgy döntöttünk, hogy demokráciában élünk a diktatúra könnyeden ringató karjai helyett) készül elvenni jelenleg Budapest polgármestere. Amennyiben ugyanis a Budapest névhasználati díj elve megvalósul, akkor ez fog bekövetkezni.

Lehet most legyinteni, hogy a szerdai közgyűlésen végül elnapolták a kérdést „az ügyben további egyeztetések szükségesek”, de a hasonló szavakkal elnapolt taxis rendelkezés esetében is kitűnt, hogy minderre az elmebajra szeptemberben visszatérnek. Azt meg láttuk, hogy alapvetően a kormányzat a társadalom ellenálló képességét teszteli egy-egy adónem bevezetése előtt, ha nem akkora a cirkusz, akkor szép lassan csak megvalósítják, majd ugyanazon az elven még egy sor másik is követi (külön- és válság adók, nyugdíjpénztári pénzek, egykulcsos jövedelemadó etc).

Na, végre látszik, hogy alaptalanok voltak azok a rosszindulatú feltételezések, hogy Áder Jánost csak demagóg számítások, meg az ingyen reklám vezérelte, mikor technikai okokra hivatkozva visszadobott törvényeket, meg fotózkodott az inzultált Schweitzer József rabbival egy mérsékelten erős, konkrét eseteket messze kikerülő beszéd mellett az erősödő antiszemitizmus kapcsán. Hiszen, ha csak számításból tette volna, akkor a napokban nem követték volna az első nyilatkozatot dörgedelmes további beszédek, melyben figyelmezteti a párttársakat, veszélyes az 1930-40-es éveket kritikátlan romantika tárgyává tenni, felelőtlen támogatni egy Horthy-kultusz ébredését, hiszen azzal valahol legitimáljuk annak antiszemitizmusát, zsidó veréseit, fél feudalista állapotait is. Nem ment volna neki Kövér Lászlónak, hogy az erősödő szélsőjobboldali tendenciák mellett mennyire káros Nyirő hamvainak ürügyén feléleszteni az irredentizmust, revizionizmust főleg egy újból feszült magyar-román viszony elején.

Nem hiába rótta meg Wittner Máriát, hogy álságos úgy szidni egy autokratikus rendszert a parlamentben (a kommunizmust pl.), hogy közben Fűrész György Fidesz-KDNP-s polgármesterrel szobrot emelnénk egy másik autokratikus rendszer kiszolgálójának Csókakőn (és az sem kibúvó ha végül "betegség miatt" lemondjuk az utolsó pillanatban), Romantikus Erőszak és Kárpátia koncerttel körítve. Végül, ha tényleg semmi más, csak a jó pontok besöprése érdekelte volna saját magának és a pártnak itthon és külföldön – hogy lám nem tojunk bele a köztársasági eszme közepébe és lám elutasítjuk (egyszer) a szélsőséges eszméket és csoportokat – akkor nem lett volna következetes és nem mondja el a nyilvánosság előtt, hogy mindegy, hogy valakit másfél hónapja, vagy Schweitzer rabbi megtámadása után pár nappal vernek meg azért, mert zsidó, az ugyanúgy gyalázat és szégyen. Nem az a lényeg, hogy csúsztatott-e a riporter a dátum és kor kapcsán, hanem, hogy ilyesmi egyáltalán megtörténhet. Ádernek erre a kiállására már csak azért is szükség volt, mert pontosan tudhatta, hogy az első beszéde után csak fokozódni fog a feszültség, hiszen a nácik várhatóan próbálgatni kezdik majd a hirtelen felmerült határokat. Mert a szélsőség már csak ilyesmivel jár.

Ja, hogy semmi ilyesmi nem történt?

Akkor bizony több szempontból is igen nagy gáz van.

Van ez a 2004 óta nyújtózkodó vörös csillag ügy (kódneve: Fratanolo kontra Magyarország ), amit nyugodtan tekinthetünk a hazai közéleti folyamatok esszenciális leképződésének is akár. Egyfajta napvilágot látott ősrecept. A háttérben működő szerkezet ugyanis univerzális, és hasonló módon emészt el bármilyen értelmes közösségi vitát. Amelyeknek a hiánya pedig (az értelmeseknek persze) kardinális probléma. Ugyanis lássuk be: a közösség alapvető normái körül kialakuló viták lefolytatása nélkül, egy társadalom életképtelen. A vörös csillag ügyből meg csak annyi látszik, hogy ez nekünk nem megy.

Mert mi is történik éppen?

Adott egy fontos, az együttélés elveit érintő kérdés, amin vita robbant ki, néhány politikus – programozásukkal ellentétesen - még értelmesen is nyilatkozott a kérdésben, született pár publicisztika, majd hirtelen rátelepedtek a frakciók sarokból előhúzott másod vonalbeli hülyeséggyárosai, jól bevonták az egészet demagógiával, mert még úristen a végén értelmes szavak hangzanak el. Helyette most már ismét lehet hazai pályán elmútnyóc-száz-millió évezni, fasisztázni, kommunistázni, amíg megoldás nélkül elhalkul az egész. Az értelmiség pedig boldogan kussolja végig az egészet.

Mert hát Wittner Mária és a KDNP-s Stágel Bence sötét demagóg javaslata után, amely a Munkáspárt tiszteletbeli elnökének szabálysértését az MSZP frakció forrásaiból fizetné ki, épp itt tartunk. A nagy büdös zátonyon a semmi közepén. Mindegy, hogy Fratanolo, nem MSZP-s, Wittner nem szereti az MSZP-t, szóval fizessen az. Ilyen nincs. Nem lehet jogállamban független személyekre csakúgy átmérni más büntetését. Azt meg, hogy ennek a jogosságát az általuk kreált alaptörvénybe az összetartozás napján belefércelt bűnösségi premisszából vezeti le, azt sok mindennek lehet nevezni, csak nem valóságos logikának.