Az utóbbi időben végsebességen robogó politikai hülyeséggyár remélhetőleg az EB apropóján szusszan egy kicsit, különben fenn áll a veszélye, hogy Az elveszett Frigyláda fosztogatóinak jól ismert zárójelenetének mintájára, az ép tudattal a közélet iránt érdeklődőknek egyszerűen szétfolyik az agya. Urnahurcoló Szent László erdélyi zajos pofára esését követően talán inkább itthon marad egy kicsit , Áder Jani bácsinak is remélhetőleg megvolt a karakterépítéshez elégséges mennyiségű ál-törvényvisszaküldés, fotózkodott rabbival is szóval hátha ott is nyugi lesz, Matolcsy meg úgy látszik túllép a hazai szórakoztatóipar keretein és „ísztjurop-féritél Dír Ricsárd” stand-upjával nemzetközi vizekre evez. Akár reménykedhetünk is ezek szerint.

Azonban van valami újdonság a három felsorolt témakör egyikében amin érdemes elgondolkodni. Míg Kövér és Áder tartja magát a demagógia jól ismert szabályaihoz - tetteik, szavaik, melyekről ők is pontosan tudják, hogy nem teljesen fedik a valóságot, torzítottak avégett, hogy behízelegjék magukat a legszélesebb népréteg kegyeibe – addig Matolcsy elkezdett kiiratkozni még a demagógia világából is. Ez persze áll lassanként a gazdasági kormányzás összes üzenetére egyetemben. Ennek pedig nagyon súlyos következményei vannak.

Trianon kapcsán szinte közhellyé vált a közbeszédben, hogy 1920. június 4-e a magyarság egy olyan traumatikus élménye, melyet máig nem sikerült feldolgozni. Elnézve az Összetartozás Napi beszédeket, valójában ennél picit többről van szó. Arról, hogy a legtöbb közéleti szereplő egész komolyan dolgozik azon, hogy ez így is maradjon, hogy velünk élő, fájó, patologikus pillanat legyen örök időkig.

Nézzük például Áder János, köztársasági elnök beszédét:

„Az ebből adódó veszteség és a fájdalom mindörökre a miénk marad”, - mno.hu

vagy

Szavai szerint minden, ami megtörtént velünk a múltban, az velünk lesz a jövőben is, és minden, amit ma cselekszünk, az a jövőben válik emlékezetünk részévé. Így él velünk Trianon emléke is, és így válik emlékezetünk részévé nemzeti összetartozásunk napja – mno.hu, ugyanott

A kormányoldal ezzel, rendkívül tévesen, emlékezésnek kiáltotta ki a kényszeres fájdalomban hempergést, a monomániás ragaszkodást egy veszteséghez. A kommunikáció alakulásából arra lehet következtetni, hogy valahol érezték is talán, hogy a végén túl sok lesz a negatív hullám (vagy egyszerűen csak kellett valami ami megkülönbözteti őket a Jobbiktól), így a gyász napja helyett egy erőltetett (és elég skizofrénnek tűnő) húzással előírtak egy ünnepnapot. Amelynek sajnos körülbelül ennyi az üzenete: aki magyar, a gyász napján ünnepel!

Körülbelül így lehetne definiálni a hiteltárgyalások legújabb fejezetét és benne a tárca nélküli miniszterként színre lépett Varga Mihály főtárgyalói szerepét. Mert biztos nagyszerű dolog főtárgyalónak lenni, csak ha az adott megállapodás nem kell a főnökeinknek – akik tárgyalópartnereinknek nap, mint nap személyes performansz keretében üzenik meg, hogy a hátuk közepére se kívánják igazából ezt az egész aláírás dolgot –, akkor lehet okosan üldögélni az asztalnál, csak épp értelme nincs. A legjobb esetben is rokonszenves idiótaként jöhetünk ki a dologból. Ami abból a szempontból, hogy ezt a kínlódást mi fizetjük, annyira nem vicces.

Úgy, hogy Matolcsy a sajtóban arról értekezik, hogy nehogy már hirtelen aláírjuk ezt a megállapodást, mert az gazdasági gyámságot jelent az országnak, majd a Heti Válasz hasábjain önjelölt Nostradamusként „Az Európai Birodalom” bukásáról fejti ki a véleményét az sok mindent elérhet ugyan, csak épp az aláírás ezek között nem szerepel (még az OPNI beutalóé sem, mert az sajnos megszűnt).

A miniszter megállapítja azt is, hogy az „Európai Birodalom még létrejötte előtt megbukott. Térjünk vissza a Nemzetek Európája gondolathoz!” – fejezi be Az Amerikai világrend című írását. - mandiner

A Nyirő József újratemetése körül kialakult cirkusz egészen elképesztő mélységekbe jutott. Újabban a román kormány éppen felülvizsgálni szándékozik a székely íróról elnevezett köztereket, mint mondják azért, mert Romániában tilos háborús bűnösökről elnevezni bármit is. Felülemelkedve azon a tényen, hogy Nyirő nem volt háborús bűnös – hiszen semmilyen bíróság nem ítélte el, távollétében sem – egészen fura, már-már a cinizmus legfelsőbb határértékét pedzegeti ez a „felülvizsgálat”, ugyanis Ion Antonescu marsallt elítélte a román népbíróság háborús bűnökért, sőt ki is végezték. Ennek ellenére Romániában utcák viselik nevét Kolozsváron, Bukarestben, Pitestiben és még ki tudja hol.

Octavian Goga román költővel pedig olyan gyakorisággal találkozik az ember arrafelé a különböző köztereken, mint nálunk Petőfivel. Az az apró tény már senkit sem feszélyez, hogy vénségére a Vasgárda támogatója lett. Igen itt arról a Vasgárdáról van szó, melynek brutalitásához képest – érdemes utána nézni, hogy mit műveltek az 1941-es kormányellenes lázadásnak álcázott zsidópogromjuk során - a nyilasok kispályásnak tűnhetnek, és nem gondolnánk, hogy a hungarista pártszolgálatosok ne lettek volna a legaljadékabb gazemberségig kegyetlenek.

Na jó, a hasonló című regényt nem Nyirő, hanem Szabó Dezső írta (Az elsodort falu), de vélhetően ez senkit sem izgat. Ahogy igazából a történtek szerint Nyirő sem. A temetés szervezésében részt vállalt Országgyűlési Hivatal megbízottja az MTI-nek még a nevét is tévesen mondta be, ezt a Távirati Iroda híven tovább is adta, így végül a fél net Nyirő Gyula (!) temetésének viszontagságairól írt. Szerencsétlen Nyirő – valójában – Józsefet még a saját temetéséből is kihagyták. Nem kellett hozzá. Ahhoz csak politikusok, botrány meg kampánybeszédek kellettek. Mert Romániában júniusban önkormányzati választások lesznek, bizony ám. Azon pedig nem a Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek, hanem a Fidesz kihelyezett tagozatának, az erdélyi Magyar Polgári Pártnak kell nyernie.

Pedig az erdélyi magyarságnak szüksége lett volna ránk, a „magyarországiak” segítségére, mert az új román kormány ténylegesen a magyar kártya meglovagolásával, a magyar intézmények és jogok csorbításával szeretne szimpátiapontokat gyűjteni. Erre utal a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem magyar karának betiltása, a magyar prefektusok menesztése és a választási törvény módosítása is (ennél az utolsó pontnál jegyezzük meg, hogy igen hasonló a tervezett változtatás, mint amit itthon a Fidesz véghez vitt, de úgy látszik, problémát csak Románia esetében jelent).

Mindenképpen reagálnunk kellett a helyzetre, de sikerült megint a lehető legrosszabb megoldást választanunk. A Véleményvezéren a Nyirő-ügy kirobbanása előtt erre figyelmeztettek:

Mert hát, ha bunkó volt velünk a pincér miután előzőleg szemen köptük, akkor legközelebb biztos, ami biztos rúgjuk fordulatból tarkón is lágyan, mielőtt kihozza a levest. Ugye? Nem. Mert ez enyhén szólva is egy negatív, öngeneráló, skizoid folyamatot szül. Olyan, kb, mintha kormányzati szinten lúzer bunkóznánk Európát mondjuk két éven át, aztán megsértődünk, hogy egy verseny alkalmával kiderül, nem szeret minket annyira. Majd még jól el is küldjük őket megint a fenébe, hogy mekkora égés amit összehoztak, meg csalás, meg szar, mert mi biztos a helikopter vagyunk.

A hazai közállapotok és psziché Eurovíziós dalfesztivál – Compact Disco névre keresztelt esettanulmánya, ugyanis körülbelül erről szólt. Arról, hogy szar van a néplélekben, hogy elbizonytalanodtunk, folyamatosan nem létező ellenségekkel viaskodunk, hogy nem tudunk örülni. Semminek nem tudunk örülni. Minden élet-halál kérdése, a „mieink” és a „többiek” véres küzdelme. Még egy nagyon kis gagyi dalverseny estén is. Mert az Eurovíziós dalfesztivál inkább aranyos, mint profi. Lordi mondja be a Finn pontokat, orosz nénikék békésen elénekelgetnek az angol énekes legenda és fiatal pop produkciók mellett. Vicces, kicsit súlytalan, de szerethető.